Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész

 egyéni kiállításai Romániában és Magyarországon

Az Euro Foto Art (AIEFA) Egyesület által a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt és a Summit Agro Románia támogatásával megszervezett Carol Pop de Szathmári – Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fesztivál XI. kiadásának keretében reprezentatív fotóművészeti kiállítások megszervezésére nyílik lehetőség Románia városaiban, illetve az ország határain túl. A Summit Agro Romániával kötött partneri megállapodást 2023. január 15-én, a román kultúra napján mutatták be ünnepélyes keretek között. Ebbe a sorba illeszkedik Ștefan Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművész Tetten ért pillanatok című jubileumi kiállítása is, amelyet Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvárban nyitnak meg 2023. január 20-án, pénteken 11:00 órától az alkotó jelenlétében. A tárlatot először a nagyváradi Cion Neológ Zsinagógában láthatta a közönség, ahol 2021. augusztus 8-án, a váradi fotóművész 70. születésnapjának és 50 éves alkotói tevékenységének tiszteletére nyitottak meg. A tárlat azóta vándorkiállításként több romániai és magyarországi városban, valamint Ukrajnában is bemutatásra került, jelesül a magyarországi Berettyóújfaluban, Budapesten és Gyulán, a romániai Bukarestben, Marosvááshelyen és Nagykárolyban, illetve az ukrajnai Ungváron. A most bemutatandó, a Summit Agro Románia támogatásával megvalósult jubileumi albumot online is lapozhatják az érdeklődők, itt: https://www.eurofotoart.com/efa-publishing-house/stefan-toth-istvan-afiap-captured-moments/. Szintén pénteken, 18 órakor nyílik meg a nagyváradi vár C épületében, vagyis a Fejedelmi palotában lévő Ștefan Vilidár István Galériában Ștefan Tóth István AFIAP újabb egyéni tárlata, amely a Kölcsey életútja címet viseli. A tárlatot az AIEFA szervezi, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Házzal és a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesülettel (APTOR) partnerségben, a Summit Agro Románia támogatásával. Anyagát 50, Kölcsey Ferenc magyar költő, irodalmár és politikus személyiségének meghatározó helyszíneit ábrázoló fekete-fehér fotográfia alkotja. Kiállító művészként meghívást kapott Fórián Andrea is, aki négy fotográfiával szerepel az ismert váradi fotóművész tárlatán. A megnyitón részt vesz és felszólal Lisztes Éva, a berettyóújfalui művelődési ház vezetője. A kiállított művek az AIEFA honlapján is megtekinthetők, itt: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/efa-digi-gallery/05/. Mindkét kiállításon a Duo Sola Fide képviseletében magyar zeneműveket játszik Thurzó Sándor József brácsaművész, Fórián Andrea pedig magyar költők verseit szavalja.A magyar kultúra napjához kapcsolódó események sorában vasárnap 15 órától egyszerre kerül sor Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész két egyéni tárlatának megnyitójára. Az első az Üzenet Sződemeterről címet viseli, ezt a sződemeteri református templomban, Kölcsey Ferenc szülőfalujában nyitják meg. A tárlat anyaga 20 nagy formátumú fotográfiából áll, amelyeket először tavaly, a debreceni Partium Házban állítottak ki. Az ismert váradi fotográfus nem tud személyesen részt venni a tárlatnyitón, ezért üzenetét felolvassák majd. A kiállított munkák megtekinthetők az alábbi linken: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/efa-digi-gallery/04/ Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP negyedik egyéni tárlatát a debreceni Kölcsey Központ és a Partium Ház szervezi a magyar kultúra napja alkalmából. A himnusz nyomában – 200 év lenyomatai Kölcsey szülöföldjén címet viselő kirakatkiállítást Nagyvárad testvérvárosának Bényi Galériájában tekintheti meg a közönség. A megnyitón felszólal dr. Puskás István kultúráért felelős alpolgármester, illetve Stanik István, a Partium Ház vezetője. A tárlatot megnyitja Vitéz Ferenc művészeti író. A Kölcsey életútjának fontos állomásait ábrázoló 40 fekete-fehér fotográfia 2023. március 3-áig lesz látható a nagyközönség számára. A Carol Pop de Szathmári – Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fesztivál XI. kiadásának részeként vesz rész az ismert váradi fotográfus Az én településem című nemzetközi kiállítás megnyitóján, amelyre a Partium Házban kerül sor 17 órától. A kiállítást a Partium Ház az AIEFA-val közösen szervezi. Kiállításra kerül a Kárpát-medencei online fotótechnikai és -művészeti kurzus végzettjeinek 40 munkája. A kurzust 2021-ben szervezte az AIEFA a szegedi székhelyű Kárpát-medence Intézettel közösen, Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész vezetésével. A megnyitón kerül sor a kiállítás színes albumának bemutatójára is, amely a nagyváradi Euro Foto Art kiadó gondozásában jelent meg, és online lapozható az EFA honlapján, itt:  https://www.eurofotoart.com/efa-publishing-house/az-en-telepulesem/. Minden esemény, amelyen az AIEFA elnöke részt vesz, élőben nézhető az egyesület Facebook-oldalán, itt: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAssociation.


 

FOTÓMARATON MAGYARORSZÁGI ALKOTÓKKAL

 

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) a nagyváradi Szent László Egyesülettel közösen, a X. Szent László Napok előrendezvényeként szervezi meg a szomszédos ország fotóművészeinek alkotásait bemutató fotómaratont. A maraton programjában három kiemelkedő művészi értékű kiállítás kapott helyet, amelyek az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt kerülnek megrendezésre.

 

A rendezvénysorozat pénteken, 2022. június 16-án 18 órakor indul a nagyváradi vár C épületének, a Fejedelmi Palotának az első emeletén található Ştefan Vilidár István Galériában. Az én Balatonom a mi Balatonunk címet viselő egyéni kiállítás megnyitóján jelen lesz az alkotó is, a budapesti Bereki Anikó fotóművész. A kiállítás anyaga 50 művészi fotográfiából áll, amelyek mindegyike Magyarország legnagyobb tavát, a szépséges Balatont ábrázolja különböző évszakokban. Az alkotó a Kossuth rádió szerkesztője és riportere is. „25 évig éltem a Balaton mellett, Zamárdiban. Szívesen jártam le a partra ősszel, télen, de tavasszal, hóolvadáskor is. A nyári Balatonból a mérgeset, a viharosat szeretem. A tó színei mindig elvarázsolnak, nem tudok betelni velük.    A most látható fotókat az elmúlt 20 év „terméséből” válogattam. Szeretném, ha mindenki találna köztük legalább egy olyat, amely elnyeri a tetszését! S ha ez így lesz, akkor nem hiába készült el ez a kiállítás” – nyilatkozta a kiállító művész. A kiállítást már több európai galériában is bemutatták, köztük a szlovéniai Lendván és Pozsonyban, de Siófokon, Zamárdiban, Budapesten és Balatonszemesen is. Nagyvárad az első romániai helyszín, ahol ezek a fotók láthatók. A jelenlévőket Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész, az AIEFA elnöke, a kiállítás kurátora köszönti majd. A kiállítást Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője nyitja meg. Az est folyamán fellép a Dou Sola Fide, amelynek tagjai Thurzó Sándor József brácsaművész és Fórián Andrea költő. A rendezvény társszervezője a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR), támogatója pedig a Summit Agro Románia. A tárlat június végéig áll nyitva a nagyközönség előtt. A kiállítás teljes anyaga itt látható: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/stefan-vilidar-istvan-gallery-oradea/08/

 

A második kiállítás a Debreceni Fotóklub tagjainak munkáiból állították össze. A klub az AIEFA partnerszervezete, amely idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. A jubileumi kiállítás több mint 70 fotográfiát mutat be, amelyeknek alkotói a fotóklub tagjai: Andics Árpád, Apáti Annna, Aszman Ferenc, Balogh P. László, BorbélyTamás, Dremak Albert, F. Nagy Piroska, Fene Kata, Fülöp György, Gervai Tamás, Gink Károly, Gisser Gyula, Hapák József, Hollik István, Horváth Katalin, Horváth István, Illés Gábor, Jager István, Kanyo Ferenc, Károlyi Gábor, Károlyiné Etelka, Keresztesi Éva, Kis Sándor, Kiss Edit Mária, Kocsis István, Konyhás István, Koszta József, Kövesi Eszter, Kövesi Péter, Lelesz Péter, Máthé András, Méhész Balázs, Micskey István, Papp János, Pathó Sándor, Pósán Lajos, Seres Géza, Süli István, Szabó Antónia, Széles Lajos, Szilágyi László, Takács András, Takács István, Tóth Zsolt, Vadász György, Varga József, Várkonyi Zsolt, Vencsellei István, Veres Hajni, Vida István és Zoltay Károly. A megnyitón Nagyvárad testvérvárosának 10 fotóművésze is részt vesz 2022. június 19-én, vasárnap délelőtt 11 órától az Euro Foto Art Galériában, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központja, és a Körösvidéki Múzeum – Múzeumi Komplexumhoz tartozó Nagyváradi Városi Múzeum része. Az eseményen felszólal a két fotóművészeti egyesület elnöke: Máthé András (Debrecen), illetve Tóth István AFIAP, ESFIAP. A megnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész magyar szerzeményekkel örvendezteti meg a jelenlévőket. A rendezvény támogatója a Summit Agro Románia. A tárlat július 11-ig áll nyitva a nagyközönség előtt, anyaga pedig itt megtekinthető :  https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/fiap-exhibition-center-oradea/02/

 

A harmadik kiállítás dr. Nagy Károly Zsolt fotóművész, kulturális antropológus, sárospataki református lelkipásztor munkáiból áll, társszervezője a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány. A tárlat a Cion Neológ Zsinagógában kerül megnyitásra, a Duo Sola Fide közreműködésével június 25-én, szombaton délelőtt 11 órától, az alkotó és családja jelenlétében. A "...mióta elvesztettünk téged..." – Képek az élők házából címet viselő kiállítás 80 művészi szinvonalu fekete-fehér fotográfiából áll, amelyeket az alkotó a budapesti Salgótarján  utcai zsidó temetőben készített. Egyszerű emberek, híres rabbik, tudósok, politikusok, művészek és az első világháború hősi halottainyugszanakasírokban, mint Fényes Adolf festőművész, Weiss Manfréd, Zwack József vagy Horn Ede. A fekete-fehér fotókiállítás kép és szöveg egymást erősítő kapcsolatára épít, a térben a látogató éppúgy „bolyong” a képek között, ahogy tenné azt kint a temetőben. A sírkert teljes területe 2002 óta műemlék. Itt található a legfontosabb hazai temetőművészeti életművet megalkotó Lajta Béla tervezte síremlékek jelentős része, valamint nagyon sok jelentős építészeti alkotás” valja alkotásairól a kiállítás szerzője.

A jelenlévőket a kiállítás kurátorai, Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész, az AIEFA elnöke, illetve az egyesület tagja, Fórián Andrea Dou Sola Fide  elnöke köszönti majd. A kiállítást Visky András kolozsvári író mutatja be, és Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője nyitja meg. A megnyitó keretén belül Thurzó Sándor József brácsaművész és O. Andrássy Katalin zongoraművész játékát meghallgathatja meg a közönség. A rendezvény támogatója a Summit Agro Románia. A tárlat július 17-ig áll nyitva a nagyközönség előtt. A kiállított alkotásokat online is meg lehet tekinteni, az alábbi linken: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/the-neolog-synagogue-zion-oradea/01/

 

A nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalattal (OTL) kötött együttműködési megállapodásnak, illetve a AIEFA támogatója a Summit Agro Románia, támogatásnak köszönhetően a három kiállítás anyagát június 17-től az utazóközönség is megtekintheti a nagyváradi tömegközlekedési eszközökön elhelyezett képernyőkön. Minden megnyitót élőben közvetítenek az Egyesület Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAssociation


A BIATORBÁGYI FOTÓKLUB KIÁLLÍTÁSA

 

Már hagyománnyá vált, hogy az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA), a Körösvidéki Múzeum – Kulturális Komplexummal, illetve az annak alosztályaként működő Nagyvárad Város Múzeumával partnerségben és a Summit Agro Románia támogatásával, az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség égisze alatt, az AIEFA 52, európai ázsiai és közel-keleti partnerszervezeteinek tagjai által készített munkákból szervez kiállításokat. Ebbe a sorba illeszkedik a Biatorbágyi Fotóklub tagjainak munkáiból összeállított kiállítás is, amely hamarosan megnyitásra kerül Románia legrégebbi állandóan működö fotóművészeti galériájában. A 72 színes és fekete-fehér fotográfia alkotói: Bozzai Attila, Csörögi Dóra,  Frindt Péter, Jandó Zsuzsa, Kigyós Lajos, Kiss Andrea, Magyar János, Maráczi László,  Mátrai Sándor, Pintér Zsuzsanna, Solymos Ákos, Szabolcs Eszter, Szécsényi Zsuzsa és Tonomár Mónika. 2009-ben egy baráti társaság tagjait ejtette rabul a fotóművészet öröme, akik a rá következő évben lefektették egy fotóklub alapjait, ezzel hivatalossá tették azt, ami addig csak hobbijuk volt. Az új egyesület beiratkozott a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségébe. A tagok munkái mind egyénileg, mind gyűjteményes formában nagy sikerrel szerepeltek számos nemzetközi versenyen, illetve a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) pályázatain. A MAFOSZ 2012-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban és 2021-ben is a klub kollekcióinak ítélte oda Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja címet, 2016-ban pedig Biatorbágy városától kapta meg a klub a Karikó János-díjat. A Biatorbágyi Fotóklub kollekciója 2020-ban első helyezést ért el az AIEFA Fotóklubok Világkupáján. 2018-ban munkáikkal 11. helyezettek lettek a FIAP világkupa-versenyében. Számos közös fotográfiai projektet bonyolítottak le külföldi partnerekkel, például az olaszországi Poive di Sacco városának Chiaroscuro Fotóklubjával, a törökországi Sille Sanat Sarayival, illetve az észak-írországi Catchlight Camera Clubbal. Mivel a váradi kiállításon a fotóklub kollekciója szerepel, a képek tematikája igen változatos, az anyagban számos fotóművészeti műfaj képviselteti magát: fotóriport, természetfotó, sportfotó, tájkép, drónkép, épületfotó, portré, magyar és román, illetve ázsiai hagyományokat bemutató képek, makrófotó, víz alatti fotó és fotóesszé. Fontos megjegyezni, hogy a kiállított fotók egy része különböző romániai helyszíneken készült. „A Biatorbágyi Fotóklub kollekcióját a témához való hozzáállás egyszerűsége és a munkák kiemelkedő művészi értéke jellemzi. Ugyanakkor a képek megvilágítása és üzenete is el fogja nyerni a látogatók tetszését” – mondta el a kiállítás kurátora Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész. A nemzetközi kiállítás megnyitója 2022. április 10-én, vasárnap 11:00 órától lesz az Euro Foto Art Galériában, Nagyvárad – Románia FIAP Kiállítási Központban, a Várban lévő Körösvidéki Múzeumhoz tartozó Nagyvárad Város Múzeumában. A megnyitó keretében Florian Chelu Madeva, a Nagyváradi Rockfilharmónia alapítója 70. születésnapja alkalmából a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség különleges kitüntetésében részesül. Az eseményt online közvetítjük az egyesület Facebook-oldalán, itt: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAssociation A kiállításmegnyitón a Nagyváradi Rockfilharmónia hazai és külföldi zeneszámokat ad elő.A magyarországi fotóművészek kiállítása 2022. május 6-áig lesz látogatható, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között (hétfőn zárva). A kiállított fotókat az egyesület honlapján is meg lehet tekinteni, az alábbi linken: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/fiap-exhibition-center-oradea/.


 BIHARI FOTÓRIPORTEREK VERSENYE

A nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület – a debreceni Partium Házzal partnerségben a Summi Agro Romania támgatásával –, idén is meghirdette bihari fotóriporterek számára kiírt pályázatát, melyre ez alkalommal Bihar és Hajdú-Bihar megye nyomtatott és elektronikus sajtójának tizennégy fotóriportere küldte be, tíz képből álló kollekcióját. A Bihari Fotóriporterek Kupáját ezúttal Kiss Annamarie, a debreceni Hajdú-bihari Napló munkatársa kapta, a debreceni Partium Ház kupáját Szilágyi Loránd, a Bihoreanul fotóriportere, míg a bukaresti Summit Agro kupáját Camelia Bușu, a Bihoreanul fotóriportere nyerte el. A Szathmári Pap Károly aranyérmet Kandert Szabolcs Zorán, a debreceni Dehír.hu fotóriportere érdemelte ki. Hírportálunk, a denagy.hu két nagyváradi munkatára, Farkas László és Csíki János Szathmári Pap Károly emlékérmet, illetve -emlékplakettet kapott. A régió román és magyar fotóriportereinek munkáit felvonultató verseny és az azt kísérő, Nagyváradon és Debrecenben is bemutatásra kerülő tárlat mindig az előző év krónikáját adja – képekben. Az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt zajló pályázatra Bihar és Hajdú-Bihar megyei online és nyomtatott médium belső és külső munkatársainak 10 képből álló, az elmúlt évben a két testvérmegyében fotografált képekből összeállított kollekcióját várták. A debreceni Partium Háznak és a Summit Agro Romania-nak köszönhetően a versenyre jelentkezőknek nem kellett nevezési díjat fizetniük. Az idei versenyben 14 fotóriporter „mérkőzött meg” egymással, általuk képviseltette magát a Bihari Napló (RO), a Bihoreanul (RO), a Crișana (RO), a denagy.hu (HU-RO), a dehir.hu (HU), a Hajdú-bihari Napló (HU), a Jurnal Bihorean (RO), az ovidpop.ro (RO), a Romania TV (RO) és az ÚjVárad (RO) szerkesztősége is. A zsűri által elfogadott képek magas művészi színvonalára való tekintettel, idén 7 Szathmári Pap Károly plakettet osztottak ki. A díjazottak: Daniel Bureția – Nagyvárad (Romania TV), Csíki János – Nagyvárad (denagy.hu), Ciucur-Losonczi Antonius – Nagyvárad (Bihari Napló), Kocsi Csaba – Berettyóújfalu (Várad), Mikula Szilvia – Debrecen (dehir.hu), Mădălina Irina Sim – Nagyvárad (Bihoreanul), Toderici Remus – Nagyvárad (Crișana). A Szathmári Pap Károly aranyérmet Kandert Szabolcs Zorán fotóriporter – Debrecen (dehir.hu), az ezüstérmet Paul Florin Lele – Nagyvárad (Bihoreanul) fotóriporter kapta. A bronzérmet Farkas László – Nagyvárad (denagy.hu) szerezte meg. A zsűri különdíját Ovi D. Pop (ovidpop.ro) nyerte el. A Summit Agro Romania kupát Camelia Bușu – Nagyvárad (Jurnal Bihorean), a Partium Ház kupát Szilágyi Loránd – Nagyvárad (Bihoreanul) kapta meg. Az idei Fotóriporterek Kupáját a debreceni Kiss Annamarie hivatásos fotóriporter (Hajdú-bihari Napló) kapta. A zsűri a beérkezett pályaművekből ezúttal 72 alkotást válogatott be arra a kiállításra, melyet először Nagyváradon nézhetnek meg az érdeklődők. A kiállítás ünnepélyes, online megnyitójára, illetve a díjak átadására február 5-én, szombaton 11:00 órától kerül sor az Euro Foto Art várbéli Galériában. Az esemény itt követhető: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAssociation . A Bihari fotóriporterek tárlata Nagyváradon március 7-ig, hétfőtől péntekig, 09:00 – 17:00 óra között tekinthető meg, ingyenesen. Ezt követően a kiállítás Debrecenbe költözik, ahol a Partium Házban lesz megtekinthető 202 március 15-től. De addig is, az összes kiállított képet az Euro Foto Art Egyesület honlspján https://www.eurofotoart.com/efa-exhibition-salons/ro-hu-photoreporters/2022/ (Fordítás: denagy.hu)


ȘTEFAN TÓTH ISTVÁN MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI.

Az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület (AIEFA) a Körösvidéki Múzeummal ,a Múzeumkomplexumhoz tartozó Nagyváradi Városi Múzeum részlege által, a Bukaresti „Summit Agro Kft támogatásával országos premierként szervezte meg az egyedi nemzetközi fotóművészeti eseményt. - A tárlatot a Ștefan TÓTH Isván AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész vezetésével tartott  technikai  és fotóművészeti tanfolyam 71 végzősének, illetve workshopok résztvevőinek alkotásaiból állították össze. A felsorolt alkotók fotóival együtt  állítja ki egy képét a közismert fotóművész, Ștefan TÓTH Isván AFIAP, ESFIAP is. A meghívott végzősök Ausztriából, Kanadából, Kínából, az Orosz Föderációból, Japánból, a Moldovai Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Spanyolországból, Magyarországról és Ukrajnából küldték el alkotásaikat. A tárlat eredetisége abban  rejlik, hogy minden meghívott végzőst arra kérték meg, hogy küldje be a kiállításra az általa művészi szempontból a legértékesebbnek tartott képét. Abszolút premiernek számít az is, hogy minden kiállítót felkértek arra, hogy egyetlen mondatban fogalmazza meg, hogy mit jelent a fotóművészet az ő számára. Ștefan TÓTH Isván AFIAP, ESFIAP, az ismert és elismert fotóművész a nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Fotóklub (45 éve) illetve az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület (13 éve) elnökeként több száz fotótechnikai és művészeti tanfolyam szervezője és előadója, amelyen több ezer fotórajongó és -kedvelő vesz részt Európából, Ázsiából és Észak-Amerikából. Többen közülük a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) védnökségével szervezett különböző nemzetközi szalonok díjazottjai, és ennek következtében különböző FIAP kitüntetéseket kaptak, mint például: Valentina Stan EFIAP/p, Adela Rusu EFIAP/p, Ovi D Pop EFIAP/g, Petrila Gheorghe EFIAP vagy Ovidiu Gábor EFIAP. A tanfolyamot végzettek közül sokan úgy döntöttek, hogy a világ különböző pontjain rendezett egyéni, vagy csoportos kiállításokon mutatják be alkotásaikat, mint például: Morvay Szabó Edina, Gelu Vrabie és még sokan mások. Kiemelendő, hogy a Ștefan TÓTH Isván AFIAP, ESFIAP által vezetett tanfolyamok végzettjei közül ketten, Adela Rusu EFIAP/p és Ovi D.Pop EFIAP/g a Nagyváradon szervezett Fotográfus  tanfolyamok oktatói lettek.A kiállítás megnyitójára a Mester, és több tucatnyi tanítványa jelenlétében kerül sor 2022. január 8-án, szombaton 11:00-kor az „Euro Foto Art” Galériában, a FIAP Nagyvárad-Románia Kiállítási Központban. A Körösvidéki Múzeum – Múzeumkomplexumhoz tartozó Nagyváradi Városi Múzeummal, illetve a  Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség égiszével szervezett eseményt online közvetítjük a https://www.facebook.com/EuroFotoArtAssociation címől. A rendezvény jó hangulatát a Nagyvárad-i "Duo Varadiensis" kamarazenekar képviselője, Thurzó Sándor József brácsa művész játéka szolgálja, aki  hazai és nemzetközi szerzők  alkotásait adja elő. A kiállított alkotások a következő címen is megtekinthetők: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/fiap-exhibition-center-oradea/ Az új fotóművészeti tárlat 2022.02.06-ig áll a látogatók rendelkezésére, és keddtől vasárnapig, 09:00 és 17:00 óra között látogatható.


ERDÉLYI OLIVIA (SRB) FOTÓ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA

A Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” (CFNO) Klubja által működtetett ”Ștefan Vilidár István” Galéria, EFA Kiállítási Központ  a Nagyváradi Középkori  Vár  Fejedelmi Palotájában (C épület, 1. emelet) ad otthont Erdélyi Olivia vajdasági fotográfus első egyéni kiállításának . Ebből az alkalomból 50 db., több ciklusba csoportosított fénykép kerül bemutatásra: riportok, szociofotók, csendéletek, természetfotók és tájképek. A szerző 1984-ben született a Vajdaságban, Szabadkán (SRB). Foglalkozása közúti közlekedési technikus. Bácska-Vinográdban/ Királyhalom (SRB) él. Az "Euro Foto Art" Nemzetközi Egyesület (AIEFA) és a Várpalotai Kárpát-medencei Intézettel közösen szervezett online technikai és fotóművészeti tanfolyam végzőse. Oklevele megszerzése után a nagyváradi székhelyű AIEFA tagja lett. Alkotásai ebben az évben a lakóhelye közeli régióban készültek: a szerb-magyar határátkelőhelytől mindössze 1 km-re. Ezért lehetősége nyílt egy különleges ciklus elkészítésére: fotóművészeti látásmód a migránsokról, és szokatlan képek egy farmon élő állatokról stb.. „A művészet mindig is az életem része volt. Önkifejezési módként először a rajzolást, versírást alkalmaztam, majd megtanultam a hímzés és nemezelés fortélyait,és alkottam ezeken a területeken. 16 éves korom óta érdekelt a fotózás, de nem volt lehetőségem fényképezőgépet vásárolni, ezért kölcsönvettem a "fényrajzoló sötét kamerákat". Számomra így lett a fotóművészet az egyik legkiválóbb önkifejezési forma. A képeken keresztül lehetőséget kapok arra, hogy bemutassam a körülöttem lévő világot, és átadhassam a fotók születésekor kialakult érzéseimet” – nyilatkozta a kiállítás szerzője, Erdélyi Olivia. A megnyitóra a szerző és férje jelenlétében, a hatályos egészségügyi és járványügyi előírások betartásával kerül sor 2021 december 04-én 11:00 órakor. Az eseményt online közvetítjük az Egyesület facebook platformján: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/ A fizikailag és az online felületen is jelenlévő közönséget Ștefan TÓTH István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Nemzetközi Szövetség és a CFNO elnöke köszönti. A rendezvény hangulatát a „Duo Varadiensis” kamaraegyüttes képviselője, Thurzó Sándor József brácsaművész játéka szolgálja, aki több magyar zeneművet is előad (személyes brácsafeldolgozásában): Bihari Sándor „Sein Lied” című művét. “Este a tűz mellett” Kodály Zoltántól, „Székely este” Bartók Béla és „Emlékek” Popper Dávidtól. A rendezvényen a nagyváradi Művészeti Líceum diákjai is részt vesznek egy erre az eseményre készült zenei műsorral. A Nagyvárad és Környéke Turizmus Fejlesztéséért Egyesülettel (APTOR) közösen megszervezett új kiállítás 2022. január 4-ig, naponta 08:00 és 20:00 óra között várja a látogatókat, ahol a belépés díjtalan. - Az összes kiállított alkotás megcsodálható a Szövetség honlapján https://www.eurofotoart.com/efa-creator-members/033-erdelyi-olivia/