A „Premfoto” Nemzetközi Szalon zsűrizési eredménye

A közelmultban fejeződött be a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja, és az „Euro Foto Art” Egyesület által szervezett XI. Nemzetközi „Premfoto” Szalon-ra érkezett képek zsűrizése. Erre a pályázatra 628 alkotás érkezett Bangladeshből, Kínából, Írországból, Spanyolországból, Szerbiából, Magyarországról, a Moldáv Köztársaságból és Romániából. A három kontinens eminens fotóművészeiből meghívott zsűri: Marcello Materassi EFIAP/p, ESFIAP (Olaszország) a zsűri elnöke,Georg S.Holzamnn EFIAP, HonEFIAP (Németország),Cătălin Anastase (Ausztrália),Paul Bock (A.E.Á.) és Constantin Dancoglu EFIAP-b (Románia) válogatta ki a bejutott 98 képet, a négy verseny kategóriában. Az  elfogadott képekből 32 alkotás lett díjazva. Azt a két kristály trófeát, melyet a kisérleti kategóriában adtak ki Tordai Ede EFIAP marosvásáhelyi fotóművész nyerte el. Az „Utcai fotó” kategóriában „Premfoto” trófeával jutalmazták Bogdal Cristel bukaresti, és Ovi D. Pop nagyváradi fotóművész alkotásait, míg a portré kategóriában Grigore Roibu dévai, illetve Adela Lia Rusu AFIAP nagyváradi fotóművész képei kaptak kristály trófeát. Az esszé kategóriában Alexandra Fira  Craiova-I és Adela Lia Rusu AFIAP nagyváradi fotóművész alkotásait jutalmazta a nemzetközi zsűri ilyen elismeréssel. A szervezők által felajánlott “Premfoto” plakettet bangladeshi, spanyolországi, magyarországi és romániai fotóművészek nyerték el. A nemzetközi szalon megnyitójára és a díjak ünnepélyes átadására  december 20-án, pénteken kerül sor - este 6 órakor - az “Euro Foto Art” Galériában (December 1 tér 12 szám), melyre a szervezők szeretettel várnak minden fotóművészet kedvelőt. A megnyitón fogják bemutatni a nemzetközi szalon CD katalógusát, melyet a Bihar Megyei Tanács anyagi támogatásával adnak ki. Az év utolsó kiállítása 2014 január 12-ig  a látogatható  munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között. A belépés díjtalan. Az “Euro Foto Art” Galériában  rekord számu, 21 kiállítást nyitottak meg ebben az évben, bangladeshi, orosz föderációbeli, spanyol, szerbiai, magyarországi és romániai fotóművészek alkotásaiból. Itt rendezték meg a világon egyedülálló “Eurofotoart” Nemzetközi Szalont is, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett, partnerségben az Európai Bizottság Romániai Képviseletével, illetve az Európai Unió Információs Irodájával, a Kulturális Minisztérium védnökségével.

Download
1-PALMARES PREMFOTO 2013.doc
Microsoft Word Document 342.5 KB
Download
2-Acceptace PREMFOTO.doc
Microsoft Word Document 353.5 KB

A “Premfoto” 2013 Világ Szalon beindítása

A közelmúltban hirdették meg a XI. „Premfoto” Világ Szalont, amely több újdonságot foglal magába. A Szalon szervezői - a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja és az „Euro Foto Art” Egyesület vezetői, azt tapasztalták, hogy az elmúlt több mint egy évtized során, a „Premfoto” olyan márkává vált, melyet világszerte sok fotóművész ismer, és elismer. – Úgy gondolták, hogy olyan változtatásokat eszközölnek a szabályzatban, melyek az eddiginél eredményesebben biztosítják mind a Szalon, mind az elfogadott, illetve a díjazott alkotások művészi színvonalát. A szervezők bíznak abban, hogy a módosítások révén el tudnak vonatkoztatni a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége (FIAP) és az Amerikai Fotográfiai Társaság (PSA) védnökségével szervezett szalonok sablonossá vált stílusától.Ebből kiindulva lemondtak a FIAP és a PSA védnökségéről, melyet a Kulturális Minisztérium, a Bihar Megyei Tanács és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal védnökségével helyetesítettek. Így egy sor olyan előnyben lesz részük, mint az internetes zsűrizés, (melyet a FIAP és a PSA nem engedélyez), és amely lehetővé teszi olyan nagy távolságban élő, rangos fotóművészek meghívását mint Cătălin Anastase Ausztráliából, Paul Bock az Amerikai Egyesült Államokból, Marcello Materassi EFIAP/p, ESFIAP din Olaszországból, vagy Georg S.Holzmann EFIAP, Hon EFIAP Németországból. - A zsűri távoli országokban élő tagjainak ezentúl nem kell Nagyváradra utazniuk. A szervezők részéről Constantin Dancoglu EFIAP/b. fotóművész fog részt venni a képek elbírálásában. Egy másik újdonság, hogy a megszokott FIAP érmék, és kék szalagok helyett kristály trófeákkal és plakettekkel jutalmazzák a díjazottakat, amelyekbe be lesz vésve az alkotás címe, valamint a szerző neve. A szervezők remélik, hogy a négy versenykategória új lehetőséget biztosit a fotóművészeknek, ezen belül főként a fiatal alkotóknak azokban a műfajokban melyeket kevésbé kedveltek a hagyományos FIAP szalonokon. (pl. a kísérleti, vagy az utcai fotó témák.) A szervezők csoportja, valamint a szalon menedzsere Tóth István AFIAP fotóművész sok sikert kíván a benyujtandó alkotások kiválogatásában azoknak a fotóművészeknek akik részt kívánnak venni a XI. Premfoto Világ Szalonon.

Download
3-PREMFOTO 2013 szabályzat.pdf
Adobe Acrobat Document 470.0 KB
Download
2-Entry Form PREMFOTO 2013.pdf
Adobe Acrobat Document 431.4 KB

A X-ik „Premfoto” Nemzetközi Szalon megnyitója

 

 A nagyváradi “Euro Foto Art” 2012-ben 18 hazai és nemzetközi kiállítást biztositott látogatói számára, melyre a belépés díjmentes volt. Az év utolsó kiálításának megnyitója 2012 december 14-én volt este 6 órakor, amikor a X-ik “Premfoto” nemzetközi szalon megnyitójára, illetve a díjak ünnepélyes átadására került sor. A X-ik jubileumi szalonra a szervezők: a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja és az “Euro Foto Art” Egyesület több mint 1000 alkotást kaptak számos európai és ázsiai országból. Ebből a nemzetközi zsűri 156 monokrom és szines képet fogadott el, melyből 101 fotó került bemutatásra. A legsikeresebben szereplő alkotó Tien-Ho Anh vietnami fotóművész volt, mely elnyerte a két FIAP arany díjat (monokrom és szines kategóriában), illetve a Romániai Fotóművészek (AAFR) ezüst díját. A romániai fotóművészek közzül legjobban Ion Mărculescu Târgovişte-i (FIAP ezüst érem), illetve Mátyás Dezső AFIAP Gyergyóból (FIAP bronzérem) szerepeltek.Az AAFR ezüst díját a nagyváradi Gabriel Bistriceanu fotóművész kapta, míg az AAFR bronz érmét Dezső László EFIAP gyergyói fotóművész nyerte el. Bihar megyei fotóművészek közül Barcsa Sándor bályoki fotóművész szerepelt aki elnyerte az AAFR „Kék szallag” különdíját. Az elfogadott képek jegyzékén több „Tavirózsa” Fotóklub tag neve is szerepelt. Valentina Stan (3 elfogadott kép), 2 - 2 alkotással Gheorghe Petrila AFIAP és Adela Lia Rusu. Egy elfogadott alkotása volt Constantin Dancoglu EFIAP/b, Cristian Remus Cacuci, Gelu Stan, Ovidiu Dumitru Pop és Vénig László AFIAP (nagykárolyi) fotóművésznek. Antal Julianna a margittai „Helios” fotóművész neve és alkotásának címe is szerepelt az elfogadott képek közott.

Az ünnepélyes megnyitón jelen volt és beszédet mondott dr. Ramona Novicov, nagyváradi műkrtikus. Mircea Maier a szalon tiszteletbeli igazgatója, Nagy Tíbor volt társszervező, illetve Tóth István AFIAP a két nagyváradi Kulturális Szervezet elnöke. A megnyitó zenei hangulatát Alexandrina és Florian Chelu nagyváradi művészek biztosították. Az év utolsó kiállítása 2013 január 10-ig marad a látogatók rendelkzésére, melyre a belépés ingyenes