Két kiállításmegnyitó egy napon

Az Euro Foto Art (AIEFA) Egyesület szervezésében, az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt és a Summit Agro Románia támogatásával létrejött Carol Pop de Szathmári – Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fesztivál XI. kiadásának keretében lehetőség nyílt Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművész két egyéni kiállításának megnyitására. Az első tárlat a Tetten ért pillanatok címet viseli, és a békéscsabai Békés Megyei Könyvtár galériájában került megnyitásra. A vernisszázs 2023. január 20-án, pénteken, helyi idő szerint 11 órától kezdődött, a szerző jelenlétében, nagy számú közönség előtt. A résztvevőket Rakonczás Szilvia intézményigazgató köszöntötte, aki bevezetőjében a magyar kultúra napjának jelentőségét emelte ki. Ezt követően a kiállító művész vette át a szót, aki művészi pályafutásáról mesélt, bemutatta a 70 kiállított művet, és megköszönte  a házigazdáknak a kiállítás számára biztosított kiemelkedően jó körülményeket.A tárlat anyagát először a nagyváradi Zion Neológ Zsinagógában láthatta a közönség, azóta pedig vándorkiállításként több romániai és magyarországi városban, valamint Ukrajnában is bemutatásra került, jelesül a magyarországi Berettyóújfaluban, Budapesten és Gyulán, a romániai Bukarestben és Nagykárolyban, illetve az ukrajnai Ungváron. A Summit Agro Románia támogatásával megvalósult jubileumi albumot online is lapozhatják az érdeklődők, itt: https://www.eurofotoart.com/efa-publishing-house/stefan-toth-istvan-afiap-captured-moments/. Szintén pénteken, 18 órakor nyílt meg a nagyváradi vár C épületében, vagyis a Fejedelmi palotában működő Ștefan Vilidár István Galériában Ștefan Tóth István AFIAP újabb egyéni tárlata, amely a Kölcsey életútja címet viseli. A magyar kultúra napjának tiszteletére összeállított tárlat a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Házzal és a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesülettel (APTOR) partnerségben, a Summit Agro Románia támogatásával valósulhatott meg. A művelődési ház igazgatója, Lisztes Éva felszólalásában a magyar kultúra napjának jelentőségét hangsúlyozta, majd így fogalmazott: „Számunkra Nagyvárad mindig az a város volt, amelyet lelkünkhöz közelebb állónak éreztünk, mint Debrecent. Mindig nagy örömmel jövünk ebbe a csodálatos városba, és otthon érezzük magunkat itt.” Ștefan Tóth István AFIAP, ESFIAP megköszönte az igazgatónak, illetve az intézmény korábbi vezetőjének, Porkoláb Lajosnak, aki maga is részt vett a rendezvényen, hogy jelenlétükkel emelték a megnyitó fényét, és az évek során nagyban hozzájárultak a két városban szervezett események sikeréhez. A kiállítás anyagát 50, Kölcsey Ferenc magyar költő, irodalmár és politikus személyiségének meghatározó helyszíneit ábrázoló fekete-fehér fotográfia alkotja. Kiállító művészként meghívást kapott Fórián Andrea is, aki négy fotográfiával szerepel az ismert váradi fotóművész tárlatán. A kiállított művek az AIEFA honlapján is megtekinthetők, itt: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/efa-digi-gallery/05/. Mindkét kiállításon a Duo Sola Fide alkalomhoz illő műsorral lépett fel. Magyar zeneműveket játszott Thurzó Sándor József brácsaművész, Fórián Andrea pedig magyar költők verseit szavalta. A fotóművész előbbi kiállítása egy hónapig lesz látható Békéscsabán, az utóbbit pedig február harmadikáig látogathatja a váradi közönség.

TÓTH ISTVÁN MEGÜNNEPLÉSE BUDAPESTEN

A Budapesti Csili Kulturális Központ dísztermében került sor  2022 április 23-án, szombaton a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Magyarország-i operatív tagjának) közgyűlésére, melynek keretén belül MAFOSZ és FIAP kitüntetéseket, és érmeket adtak át. Az okleveleket Horváth Imre MAFOSZ-elnök adta át. Az ünnepeltek között szerepelt TÓTH István AFIAP ESFIAP nagyváradi fotóművész, az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke (14 éve), a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klub alapítója, és elnöke (46 éve), a Romániai Művészek Szövetsége tagja (5 éve), a MAFOSZ határon túli kapcsolatokért felelős alelnöke (7 éve) és a Kárpát-medence-i Magyar Fotogáfiai Egyesület alelnöke (1 éve), akit  2012 november 27-én ESFIAP diplomával (Fiap Excellence for Services Rendered) tüntetett ki a Nemzetközi Szövetség. - A MAFOSZ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az ESFIAP cím odaítélése a kettős állampolgárságú nagyváradi fotóművésznek az első kitüntetés, amelyet egy magyarországi fotóművész kapott. Az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség a kitüntetés odaítélésével elismerését fejezte ki a fotóművészet terén végzett munkájáért, és hálás köszönetét nyilvántotta kiemelkedő szolgálataiért. Megemlítére méltó az a tény, hogy TÓTH István AFIAP, ESFIAP 50 éves művészeti pályafutása során több mint 1000 hazai és nemzetközi fotóművészeti kiállítást rendezett (sokszor a FIAP égisze alatt), több tucat Nemzetközi Fotóművészeti Szalont a FIAP védnökségével, több száz (román és magyar nyelvű) technikai és fotóművészeti kurzus oktatója és szervezője volt, melyet több ezer hallgató végzett el (sokan a világ különböző pontjain váltak elismert fotóművészekké, különleges FIAP kitüntetésekkel!). - 1990-ben megalapította Romániai leghosszabb ideje működő állandó Fotóművészeti Galériáját, amelynek kurátora lett. Ez az intézmény 2019-ben a FIAP 17. Kiállítási Központja lett, amelyben megalakulása óta több mint 600 fotóművészeti kiállítást nyitottak meg, a világ minden tájáról. – Tóth István fotóművész a Nagyváradi Városi Múzeumnak adományozta 50 éves művészeti tevékenysége során összegyűjtött fényképezőgépeit, és kellékeit, és ezzel magalapította a nevét viselő Technikai és Fotóművészeti Gyűjteményt, Románia első Fotográfiai Múzeumát. - Értékelendő az a tény is, hogy az ismert Nagyvárad-i fotográfus pályázati dossziéját először a MAFOSZ, később a Romániai Fotóművészek Szövetsége (AAFR) juttatta el a FIAP-hoz, de a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség az első magyarországi regisztrációt vette figyelembe.Fotó: Fórián Andrea

A MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA SZEGEDEN

A Magyar Házak Hálózathoz tartozó szegedi Délvidéki Ház aulájában került sor szombaton, március 26. déli 12 órakor a Mester és tanítványai című kiállítás ünnepélyes megnyitójára. A tárlaton bemutatták a Tóth István AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész által vezetett Kárpát-medencei online technikai és fotótanfolyam 101 végzőseinek vizsga alkotásait, illetve az ünnepelt fotóművész jubileumi kiállításának, erre az alkalomra válogatott képeit. Az eseményen több mint 35 magyarországi, felvidéki, erdélyi, partiumi és délvidéki végzős vett részt. A kárpátaljai fotóművészek a közismert okok miatt nem jutottak az eseményre. A megjelent közönséget Stanik István, a Magyar Házak szakmai igazgatója köszöntötte, aki megköszönte a megjelenteknek, hogy részt vettek a történelmi eseményen és Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművésznek a tanfolyam példás lebonyolítását. Ezt követően az ünnepelt nagyváradi fotóművész bemutatta a kiállított alkotásokat, majd egy-egy csokor virággal köszöntötte Török Ferenc Lászlóné Katalin rendezvény-szervezőnek a önzetlen segítségét a kiállítás megszervezéséért, illetve köszöntötte Bánházi Gyöngyi margittai festő- és fotóművészt születésnapja alkalmából. A megnyitón fellépett a nagyváradi Duo Varadiensis kamara együtteses vezetője Thurzó Sándor József brácsaművész, aki saját átdologozásában, a Kossuth Lajos azt üzente... című népdalt, Balázs Árpád – Fa leszek... (Petőfi Sándor verse, Petőfi év tiszteletére), illetve Bihari Sándor – Ave Maria zenei műveket adta elő. Az esemény végén Fórián Andrea fotóművész Dutka Ákos – A Kárpátok dala című versét zenei kísérettel adta elő A kiállításmegnyitóját a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Egyesület alakuló ülése előzte meg. Az eseményen Tóth István AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész ünnepélyesen adta át Dr. Szabó Pál Csaba ügyvezető elnöknek az UNESCO által elismert FIAP (Nemzetközi Fotóművészek Föderáció) érdemérmét. Az alakuló ülés végén Dr. Szabó Pál Csaba ügyvezető igazgató megköszönte Tóth István AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész példás munkáját és átadta az általa vezetett intézmény jubileumi emlék plakettjét. Szombaton délelőtt a résztvevők egy városi fotókiszálláson vettek részt Dobronai-Fenyvessy Orsolya szegedi fotóművész vezetésével. (Fotók: Csíki János)

ÚJABB ÉLETMŰDÍJ ȘTEFAN TÓTH ISTVÁNNAK

 

Az RMDSZ és társintézményei által szervezett Magyar Kultúra Hete keretében zajló rendezvénysorozat záróünnepélye szombaton volt a nagyváradi Szigligeti Ede Színházban. A rendezvény keretén belül hagyományos díjátadó gálára került sor. A díjazottak között volt Ștefan TÓTH István nagyváradi fotóművész is. A laudációt Szabó Ödön úr, Románia Képviselőházának tagja, az RMDSZ Bihar ügyvezető elnöke olvasta fel. Nagyra értékelte, hogy a Nagyvárad-i alkotó kora gyermekkorától (1964) kacérkodott a fényképezéssel, és autodidakta módon fejlődött fotóművésszé.  1973-ban debütált fotóművészként a „Harc az idővel” című alkotásával, amelyet a Bukarest-i Dalles Műcsarnokban, az UNESCO által a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) védnökségével szervezett Romániai Nemzetközi Szalon keretén belül állítottak ki. Fél évszázados pályafutása során nagy számú művészfotót készített, amelyeket több száz hazai és nemzetközi fotóművészeti szalonon fogadtak el. Közülük sokat éremmel és díjjal jutalmaztak. - 1973-ban a Román Fotóművészek Szövetség,1978-ban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség művésze lett. - 2021 végén megkapta a Nemzetközi Szövetség (ESFIAP) életműdíját. - 2016-ban a Nagyváradi Városi Múzeum keretén belül megalapította a „Ștefan Tóth István” Technikai és Fotóművészeti Gyűjteményt (Románia első Fotómúzeumát).A kiállítási tárgyak zömét Ő adományozta, összesen 20 000 euró leltári értékben. - 2019-ben a Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központ (a világon a 17.) igazgatója lett. - Művei 85 egyéni és 57 csoportos kiállításon szerepeltek. - 53 hazai és nemzetközi zsűriben vett részt, több mint 20 Fotóművészeti Társaság tagjává és tiszteletbeli tanácsadójává nyilvánították. 40 fotográfiai szimpóziumon és kollokviumon, valamint 43 nemzetközi fotóművészeti fesztiválon vett részt. Félévszádazos művészi tevékenysége során 109  alkotói utazást tett a világ különböző részein. 12 országos fotóművészeti projekt vezetője volt, 70 hazai és nemzetközi fotóművészeti szalont szervezett, Nagyváradon és Bihar megyében.  45 év alatt  több mint 200 nemzetközi technikai és fotóművészeti tanfolyam oktatója volt a Nagyvárad-i „Euro Photo Art” Akadémia keretein belül, amelyet több mint 2000 fotókedvelő fejezett be Kanadából, Csehországból, Moldovából, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, USA-ból, Ukrajnából és Magyarországról.- Három kiadó igazgatójaként 57 fotóművészeti katalógust és albumot szerkesztett. 13 nemzetközi díjjal jutalmazták, és 20 fotós szervezet tiszteletbeli tagja és tanácsadója. - Világszerte több mint 1000 fotóművészeti kiállítást rendezett, 50 éves fotóművészeti tevékenysége során Nagyvárad, Bihar megye és Románia kulturális nagykövete lett. - Az Életmű Oklevelet Szabó Ödön úr, a Románia Képviselőházának tagja, az RMDSZ Bihar ügyvezető elnöke,  az Életműdíjat a híres nagyváradi szobrász, Deák Árpád alkotását Dr. Vitányi István országgyűlési  képviselő  adta át,  aki egy napja az ünneplő fotográfussal együtt vett részt jubileumi kiállításának megnyitóján a Berettyóújfalu-i Nadány Zoltán Művelődési Házban. 

JUBILEUMI FOTOGRÁFIAI MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA UNGVÁRON

A "Kárpátalja" Fotóművészek Szövetsége által a Középkori Várban található FIAP Ungvár - Ukrajna Kiállítási Központban nyitották meg a ”Lehotzky Tivadar” Múzeumal közösen pénteken, október 1.d.u. 3 órakor Ștefan Tóth István AFIAP Nagyváradi fotóművész “Tetten ért pillanatok” című jubileumi kiállítását. Ezúttal a közismert Galériában 50 fekete-fehér és színes fényképből álló válogatás kerül bemutatásra a fotóművész alkotásaiból. A kiállítást a fotóművész születésének 70-ik, valamint művészi pályafutásának 50-ik évfordulója alkalmából került megrendezésre. A kiállított alkotások a fotóművészet fejlődésének három szakaszában készültek: analóg és digitális fényképezőgéppel valamint intelligens mobiltelefonokkal. Ștefan Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművész már gyermekkorától (1964) kacérkodott a fotózással és autodidakta módon szakosodott a fotóművészetre. 1973 -ban debütált a "Harcban az idővel" című alkotásával, amelyet a bukaresti Dalles Galériában állítottak ki, Románia Nemzetközi Szalonjában, melyet az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotográfiai Művészeti Szövetség (FIAP) védnökségével szerveztek meg. A kiállító fotóművész fél évszázados pályafutása során több száz hazai és nemzetközi Fotóművészeti Szalonban elfogadott művészfotót alkotott, sokat közülük érmekkel és díjakkal tüntettek ki. Ștefan Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművész 1973-ban a Romániai Fotóművészek Szövetségének (AAFR) a tagja lett, 1978-ban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség FIAP művésze. Munkáiból 85 személyi és 57 csoportos kiállítást rendeztek. Meghívottként 53 hazai és nemzetközi zsűriben vett részt. Az évek során 15 Fotográfiai Társaság tiszteletbeli tagjává és tanácsadójává választották, részt vett 40 nemzetközi fotóművészeti szimpóziumon és kollokviumon, valamint 43 nemzetközi fotóművészeti fesztiválon. Az 50 éves művészi tevékenység során 109 alkotói utazást tett a világ különböző részein. 12 nemzeti fotóművészeti projekt koordinátora volt, 70 hazai és nemzetközi fotóművészeti szalont, illetve 37 nemzetközi fotóművészeti fesztivált szervezett pályafutása allatt. Ő alapította és vezeti 45 éve a Nagyváradi Fotográfusok "Tavirózsa" Klubját, 13 éve alapította és vezeti az "Euro Foto Art" Nemzetközi Egyesületet, a világ egyetlen FIAP Regionális Tagját. A Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke volt 2007 és 2012 között, a Nemzeti Szövetség 17 éves válsága után. 2016 óta a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének MAFOSZ határon kívüli szervezeteinek alelnöke (amely Magyarország operatív tagja a FIAP-nál). 2019 -ben a FIAP Nagyvárad - Románia Kiállítási Központ igazgatója let, amely a 17. a világon. 2016 -ban a Nagyváradi Városi Múzeum keretén belül megalapította és berendezte a „Ștefan Tóth István” Technikai és Fotóművészeti Gyűjteményt, melynek a kiállítási tárgyak nagy részét adományozta (összesen 20 000 euró leltári értékben). Jelenleg két nagyváradi fotóművészeti galéria menedzsere / kurátora. 45 éven keresztül több mint 200 hazai és nemzetközi technikai és fotóművészeti tanfolyam oktatója volt, amelyeket a nagyváradi „Euro Foto Art” Akadémia keretében szerveztek, és amelyeket több mint 2000 fotózás kedvelője fejezett be: Kanadából, Moldovából, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, az USA-ból, Ukrajnából és Magyarországról. Három kiadó igazgatójaként 57 katalógust és fotóművészeti albumot szerkesztett. A fotóművészet területén elért érdemeiért 14 nemzetközi érdemdíjat kapott, köztük a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által odaítélt életműdíjat. Tiszteletbeli tagja 15 fényképészeti szervezetnek is szerte a világon. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség égisze alatt rendezett kiállítás megnyitójára 2021. október 1-én, pénteken, 16:00 órakor került sor a szerző, a családtagok és az ungvári fotóművészek jelenlétében. A megjelent közönséget Mihalko Delehan a ”Lehoczky Tivadar” regionális Művészeti Múzeum igazgatója köszöntötte,aki nagyra értékelte a Múzeumban lévő FIAP Kiállítási Központban megrendezett tárlatot. Ungvár alpolgármestere Homonay László elismerő Oklevelet adott át Ștefan Tóth István AFIAP fotóművésznek, a két Kulturális Szervezet közreműködése elismerésként. A Kárpátaljai Kulturális Igazgatóság elnöke hasonlóan köszöntötte a Romániai és Ukrajnai fotóművészek kiállítását. Magyarország Főkonzulátusát Albertné Simon Edina képviselte aki nagyra értékelte a kiállított alkotások művészi színvonalát! Norba Volodimyr FIAP Ungvár - Ukrajna Kiállítási Központ igazgatója beszédében aláhúzta a két országban lévő FIAP Kiállítási Központok közötti kiváló közreműködést és bemutatta a Nagyváradi FIAP Kiállítási Központban bemutatásra kerülő alkotásokat. A zenei hangulatot az ungvári ”Rozmariya” vokál csoport énekes, illetve a bátfai Gergely Tamás csodálatos tangóharmónikával kísért magyar népzenei előadása szolgálta. A kiállítást élőben közvetítették az Egyesület honlapján: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/videos/180106834268606 A " Tetten ért pillanatok " című kiállítás 2021.11.01 -ig látogatható, keddtől vasárnapig 09:00 és 17:00 óra között. A kiállított képek a Szövetség honlapján is megtekinhetők: https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions-halls/fiap-exhibition-center-oradea/.


MÉLTÓAN ÜNNEPELTÉK MEG TÓTH ISTVÁN FOTÓMŰVÉSZT.

Éppen születésnapján, 2021 augusztus 09-én ünnepelték meg a nagyváradi Zion neológ Zsinagógában mintegy száz barát, ismerős, fotóművészek, rokonok és  családtagok jelenlétében  Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművészt. A rendezvényen több nagyváradi, bukaresti, nagykárolyi, kézdivásárhelyi, illetve budapesti, biatorbágyi, debreceni és szolnoki fotóművészek tisztelték meg jelenlétükkel az ünnepi eseményt. A jubileumi rendezvényen felléptek Duo Varadiensis kamara együttes és a nagyváradi Rock Opera művészei, akik több évtizede szinesítették zenei produkciójukkal az ünnepelt fotóművész áltak rendezett fotóművészeti tárlatokat.

A megjelenteket Bozsódi-Nagy Orsolya Boglárka újságíró, szerkesztő köszöntötte aki műsorvezetőként az angol nyelvre való fordítást is biztosította megköszönte Angela Lupsea igazgatónőnek, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátotta a csodálatos műemlék zsinagógát. Elsőnek Tóth István AFIAP fotóművész beszélt fotóművészeti, illetve manedzseri pályafutásáról, majd Bíró Rozália, a Román Képviselő-testület külpolitikai bizottságának elnöke emlékezett az ünnepelt fotóművész fontos szerepéről, amivel öt évtizede határozta meg a nagyváradi fotóművészetet. Az ünnepségen meghatóan méltatta Tóth Istvánt és életútját dr. Ramona Novicov nagyváradi és dr. Radu Igazság bukaresti egyetemi előadótanár, akik hasonlóképpen több évtizede közreműködtek az ünnepelt fotóművészel. Horváth Imre a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség (MAFOSZ) elnöke is elismerően méltatta Tóth István AFIAP fotóművész alkotói, mendzseri, illetve a MAFOSZ-ban betöltött alelnöki szerepét, aki a Határon Túli Szervezetek kapcsolatát vezeti és ápolja. Az első napi jubileumi rendezvény végén átadta a MAFOSZ díszoklevelét Tóth Istvánnak, illetve az elmúlt évben az Euro Foto Art Galéria 30-ik évfordulója alkalmából kiadott díszoklevelet, melyet a világjárvány miatt nem tudott átadni.

Az est végén egy állófogadáson vettek részt, amelyet az jubiláló fotóművész szervezett a résztvevők számára. Kedden, 2021 augusztus 10-én d.e. 11 órakor folytatódtak a jubileumi események a Nagyváradi középkori Várban. Az Euro Foto Art Galéria, Nagyvárad-Románia Kiállítási Központban nyitották meg nagyszámú közönség jelenlétében az ünnepelt fotóművész ”Tetten ért pillanat  brácsaművész szolgálta. A megnyitó végén közös csoportkép elkészítése után, az Egyesület, a Vár Fejedelmi Palota C épületben lévő székhelyén ünnepelték meg újból Tóth István fotóművészt. Útban a székhely felé Vilidár István Galériában Tóth István munkásságáról készített dokumentum kiállítást tekinthettek meg a résztvevők. Mindkét rendezvényen bemutatták Tóth István ”Tetten ért pillanatok” című albumát, mely a Creatpy Kft anyagi támogatásával jelent meg. Mindkét eseményt élőben közvetítettek a nemzetközi Egyesület  Facebook címéről  https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/

A KÉPEKET KÉSZÍTETTÉK :

Cíki János (EFA) - Nagyvárad (RO):

- 01, 02, 05, 08, 09, 10, 19, 36, 38, 43, 44, 75, 76, 77.

Ciucur Losonczi Antónius (Bihari Napló) - Nagyvárad (RO):

- 04, 31

Eifert János - Budapest (HU):

- 06, 13, 17, 18, 21, 23, 25, 26, 28, 29, 30, 32, 34, 37, 39, 40, 42, 46,48, 54, 57, 60, 61, 63, 66, 69, 71,74, 78

Eugenia Pașca (Agerpres) - Nagyvárad (RO):

- 68, 73

Szegedi Éva (EFA) - Nagyvárad (RO):

- 03, 11, 14, 20,22, 27, 33

Ovidiu Sălăgean - Nagyvárad (RO):

- 55, 56,58, 59, 60, 62, 64, 65, 67, 70, 72.

Varga Bernadette (EFA) - Nagyvárad (RO):

           - 04, 12, 15, 16, 35, 40, 42,49


 

 

BUCSÚ HARAGOS ZOLTÁN E.FIAP

MAROSVÁSÁHELYI HÍRES FOTÓMŰVÉSZTŐL

 

 

Nagyszámu barát, fotóművész és családtag jelenlétében kerűlt pénteken, 2021 július 23-án sor a Marosvásáhely-i  Református temetőben a hires Haragos Zoltán EFIAP fotóművész temetkezési szertartására, aki 92 éves korában tért örök nyugalomra. A temetkezésen rész vett a Nagyvárad-i Ștefan Tóth István AFIAP fotóművész (feleségével) akit több évtizedes barátság kötött össze az elhunyt fotóművésszel. (Foto: EFA)

PÉLDÁTLAN TECHNIKAI ÉS FOTÓMŰVÉSZETI

ONLINE TANFOLYAM SOROZAT!

 

2021 február 01 kezdődött a Nagyváradi ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület és a Várpalota-I Kárpát-medence Intézetel partnerségben szervezett online technikai és fotóművészeti online tanfolyam sorozat első csoportjának előadás sorozata. A fotótanfolyamra a Kárpát-medencében (Magyarország, Szerbia. Szlovákia, Románia  és Ukrajna) élő magyar műfajt kedvelőt hívtak  meg az ingyenes fotótanfolyamra. Az 5 csoportból álló technikai és fotóművészeti tanfolyamon 101 halgató vett részt (köztük több Nagyvárad-I és Bihar megye), mely 2021 május végén fejeződött be. Az előadásokat a nagy elhivatottságal és szakértéssel Ștefan Tóth István AFIAP fotóművész, a Nagyváradi ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke tartotta. A tanfolyam záróünnepségére ez év nyarán kerül sor a Királyszállási Nagy-Magyarország Parkban melyre a szervezők minden végzőst meghívtak, hogy vegyenek részt. Az eseményen meghívták dr. Szabó Pál Csabát a Várpalota-I Kárpát-medence Intézet elnökét, kerül sor a Kárpát-medence Magyar Fotográfiai jogi személyü Egyesületet alakuló összejövetelére, illetve az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének égisze allatt szervezett, a 101 végzős alkotásaiból rendezett ”Az én településem” című szabadtéri kiállítás megnyitójára. Ez év őszétől Nagyváradi ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület partnerségben a Csernivci (UA) Regionális ”Mihai Eminescu” Román Kultúráért Társasággal egy hasonló román nyelvü technikai és fotóművészeti tanfolyamot szervez a Baszarábia történelmi térségben élő román fotográfiát kedvelők számára. A két Kúlturális Szervezet elnöke: Ștefan Tóth István AFIAP (RO) fotóművész és Vasile Bâcu egyetemi tanár, újságíró-szerkesztővel meg vannak győzödve arról, hogy ez a tanfolyam is hasonló sikernek fog örvendeni, mint az első félévben szervezett tanfolyam. Mellékelve Ponesz Karin (SK) végzős által készített képére Claudiu Szabó EFIAP (RO) fotóművész által mesterien megszerkesztett végzösök tablóképe.


BIHARI FOTÓRIPORTEREK KIÁLLÍTÁSA DEBRECENBEN

2021. május 7-én, helyi idő szerint 16 órától népes közönség jelenlétében került sor a debreceni Partium Házban a hatodik alkalommal meghirdetett Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió fotóriportereinek nemzetközi kiállítása megnyitójára, ami egyúttal részét képezte a X. Európai Fotóművészeti Fesztiválnak, melyet a Nemzetközi Foto-Art Egyesület (AIEFA) szervezett 2021. május 7-31. között, Európa Napjához is kapcsolódóan. A megjelenteket Stanik István, a debreceni Partium Ház igazgatója, ismert újságíró üdvözölte, elismerő hangon szólva a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség védnökségével működő AIEFA kezdeményezéséről, mely a két testvérváros közötti kulturális kapcsolatokat erősíti. Ezt követően Ștefan Tóth István AFIAP, a X Európai Fotóművészeti Fesztivál igazgatója elevenítette fel a hat esztendeje indított, a két testvérváros, Debrecen és Nagyvárad fotóriportereit megszólító pályázat előzményeit, külön köszöntve a hajdúváros kultúráért felelő alpolgármestere, dr. Puskás István jelenlétét. Ugyancsak örömét fejezte ki, hogy nagyváradi fotóművészekkel és fotóriporterekkel lehet együtt a megnyitón. Puskás István is tolmácsolta jókívánságait, s kifejezte abbéli örömét, hogy a pandémia kitörését követően a városban első alkalommal vált lehetővé a személyes jelenlét kiállításmegnyitón, ugyanakkor üdvözölte a kezdeményezést, a két város fotóriportereinek seregszemléjét. „Fontos az ilyen kezdeményezések támogatása, amelyek hozzájárulhatnak a két testvérváros közötti egyűttműködés elmélyítéséhez. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a kiállított munkák az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeit örökítik meg a két városban, a kiállítás egyben vizuális információkat is kínál a látogatóknak. A FIAP védnökségével létrejött kiállítás a X. Európai Fotográfiai Fesztivál keretében hozzájárul ahhoz, hogy Debrecen ezen a téren is bekapcsolódjon a nemzetközi körforgásba” – emelte ki Debrecen alpolgármestere. A megnyitó hangulatát emelte közreműködésével Kocsis Csaba Berettyóújfaluban élő fotóművész, AIEFA-tag, a kiállítás egyik résztvevője, aki Ady Endre, Nadányi Zoltán és Bényei József egy-egy megzenésített költeményét adta elő saját gitárkísérettel. A bihari és hajdú-bihari fotóriporterek kiállításán műveivel szerepel Camelia Bușu (RO) Jurnal Bihorean, Dan Bureția (România TV), Csíki Ioan (RO) denagy.hu (HU), Illés Imre (RO), Kiss Annamarie Hajdú Bihari Napló (HU), Kocsis Csaba (HU) Biharország (RO), Kovács Péter (HU) Hajdú Bihari Napló (HU), Szegedi Éva (RO) denagy.hu (HU), Szilágyi Loránd (RO) Bihoreanul (RO), Mészáros Varga Erzsébet (RO) denagy.hu (HU), Ovi D. Pop EFIAPS (RO), Mădălina Irina Sim Bihoreanul (RO), Remus Toderici (RO) Crișana (RO), Varga Bernadette (RO). A nemzetközi kiállítás június 5-ig látogatható a debreceni Partium Ház kiállítótermében, a Burgundia utca 3A szám alatt. 

”AZ ÉN TELEPÜLÉSEM”

NEMZETKÖZI ONLINE FOTÓMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, partnerségben a Várpalota-i Kárpát-medence Intézet, illetve a Debrecen-i Pártium Házal ingyenes magyar nyelvű technikai, és fotóművészeti tanfolyamot szervez az első félévben Tóth István AFIAP Nagyvárad-i fotóművész vezetésével. - A képzésen a Kárpát medence magyar településein élő, fotográfiát kedvelők vesznek  részt. A tanfolyam végén 2021 júliusában Váțrpalotán fogják megnyitni a 100 végzős alkotásiból rendezett nemzetközi kiállítást. Az enegyedik tanfolyam végzőseinek fotóiból rendezett kiállítást februárban nyitották meg a Nagyváradi középkori Vár Fejedelmi Palotájában lévő ”Ștefan Vilidár István” Galériában (C épület). - Április 24-én, szombaton 11 órakor került sor a negyedik online tanfolyam végzőseinek alkotásaiból rendezett tárlat  megnyitójára, melyen 23 végzős vett részt Szlovákiából, Szerbiából, Magyarországról, Romániából és Ukrajnából. A 95 vizsgaképet  Bak Attila (UA), Csala Dorottya (HU), Csépe Karolina (SRB), Csuvik Oszkár (SRB), Demjén Zsolt (UA), Fodor Lóránd (RO), Fülöp László (UA), Gorbea Dorin-Flaviu (RO), Hajdu Anna Blanka (RO), Kardos Kornélia (SK), Kerékjártó Kincső Csenge (SK), Király Mónika (RO), Kosztyi Evelin (HU), Molnár Réka (SK), Rozenfeld Tünde (SK), Sakach Alexandra (SK), Seres Bálint (RO), Szakállas-Lőrincz Bernadett (SRB), Takács Róbert (SK), Téglás Rezső (RO), Tóth János (SK), Varga Zsuzsanna (SK), dr. Vegera Melinda (HU) készítette. Az online térben megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész köszöntötte. A megnyitón beszédet mondott Némethy Norbert, a Debrecen-i Partium Ház képviselője aki nagyra értékelte a fotótanfolyam technikai șs mâvșszeti szinvonalát. Az online eseményen 16 végzős köszönte meg a tanfolyam megszervezését és azt, hogy leheteőségük volt arra, hogy részt vegyenek ezen a szinvonalas online tanfolyamon. -Az online eseményt élőben is lehetett követni az Egyesület címéről: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/  A megnyitón felszólalt Némethy Norbert a Debrecen-i Partium Ház képviselője. A megnyitó zenei pillanatait Thurzó Sándor József brácsaművész, a Nagyvárad-i Duo Varadiensis képviselője szolgálta . Minden végzős postán fogja megkapni  az angol, illetve a szlovák, szerb, magyar, román és ukrán nyelven kiadott Okleveleket. - A résztvevők alkotásait meg lehet tekinteni a Nemzetközi Egyesület honlapján: https://www.eurofotoart.com/efa-courses/  2021 május 18-ig.

 

NAGYVÁRAD - YOKOHAMA (JP) NEMZETKÖZI WORKSHOP.

 

2018 október 7-én 13:00 szervezték meg a Tokyóban lévő Magyar – japán Baráti Társaság székhelyén (Shinagawa Gotanda kerület) azt a sikeres nemzetközi workshopot melyen japánban élő angol és jappán, illetve magyarországi fotóművészek vettek részt. A rendezvényt az ”Euro Foto Art” Nemzetküzi Egyesület (AIEFA) és ennek Partnerszervezeta  a Yokohama-i ”Danubiu” Fotóklub rendezte tagjai számára. A Magyar nyelven megtartott előadást Tóth István AFIAP közismert az AIEFA előke tartotta 10 jappán, illetve két Magyarországi: Tamás Kardos din  Kőszegszerdahely (HU), illetve Miklós Kovács Budapesti fotóművészek számára. A jappán nyelvre és nyelvről való fordítást ez alkalommal is  Yokohama-i Katsuya Tazaki biztosította. A nagy sikerrel való tekintettel a két partnerszervezet elnökei úgy döntöttek, hogy vasárnap, 2021.04.18-án RO 08:00 – JP 14:00 órától újabb nemzetközi workshopot rendeznek a ZOMM platformon. Ezt megelőzően Ryuichi Tazaki Yokohama-i ”Duna” Fotóklub elnöke elkűldte Nagyváradra az ellemzésre összeállított Aston Bridgman, Keiko Chigira, Ignat Gorazd, Kisera Hayase, Masami Kato, Katsushige Kawano, Masaaki Koizumi. Keiko Nakanishi, Michiyo Nakanishi, Yoshiyuki Obayashi, Mikiko Osada șs Ryuichi Tazaki țltal kșsz„tett 152  fekete-fehér és szines képet. A 2 órás talákozó keretén belül Tóth István AFIAP fotóművész bemutatta a résztvevőknek külömboző olyan praktikus technikai eszközöket, mely  a képek művészi szinvonalát segitík elő. A találkozóknak most nagy sikere volt, azért a két szervezett elnökei úgy döntöttek, hogy a közeljövőben újra megismétlik a fotó-workshopot. (Foto EFA)


”AZ ÉN TELEPÜLÉSEM”

NEMZETKÖZI ONLINE FOTÓMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, partnerségben a Várpalota-i Kárpát-medence Intézettel ingyenes magyar nyelvű technikai, és fotóművészeti tanfolyamot szervez az első félévben. - A képzésen a Kárpát medence magyar településein élő, fotográfiát kedvelők vesznek  részt. A tanfolyam végén 2021 júniusában Szegeden fogják megnyitni a 100 végzős alkotásiból rendezett nemzetközi kiállítást. Az első tanfolyam végzőseinek fotóiból rendezett kiállítást februárban nyitották meg a Nagyváradi középkori Vár Fejedelmi Palotájában lévő ”Ștefan Vilidár István” Galériában (C épület). - Március 13-án, szombaton 11 órakor került sor a második online tanfolyam végzőseinek alkotásaiból rendezett tárlat  megnyitójára, melyen19 végzős vett részt Szlovákiából, Szerbiából, Magyarországról, Romániából és Ukrajnából. A 70 vizsgaképet  Andorkó Attila (RO), Bardocz Éva (RO), Dobán Vivien (UA), Farkas Endre (RO), Fábián Gergely (SK), Ferenczi Éva (SK),Kóródi Patricia (HU), Gál Mária (HU), Guzsvány Réka (SRB),  Hátszegi Csaba (RO), Kéri György-Ottó (RO), Kertész Hajnalka (RO), Kovács Andrea (RO), Kovács Orsolya (RO), Jacina Mária (UA), Jusztin László (SRB), Serege Zsuzsanna (HU), Szalai Attila (SRB), Ürge Mátyás (SK) készítette. - Az online eseményt 1.100 fotográfiát kedvelő követte az Egyesület  címéről: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/ a világ minden részéből. - Az online felületen megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész, az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, a tanfolyam lektora üdvözölte.  A Nagyváradi középkori Vár Fejedelmi Palotájában lévő székhelyről való közvetítésen jelen volt két Nagyvárad-i végzős: Kovács Andrea  és Kovács Orsolya. A megnyitón felszólalt Némethy Norbert a Debrecen-i Partium Ház képviselője, aki nagyra értékelte a második tanfolyam lebonyolításának színvonalát. Őket követően beszédet mondott  12 végzős Szlovákiából, Szerbiából, Magyarországról és Ukrajnából, akik megköszönték a szervezőknek azt, hogy ingyenesen vehettek részt a színvonalas tanfolyamon. - Minden végzős postán fogja megkapni az angol, illetve a szlovák, szerb, magyar, román és ukrán nyelven kiadott Okleveleket. - A résztvevők alkotásait meg lehet tekinteni a Nemzetközi Egyesület honlapján: https://www.eurofotoart.com/efa-courses/  (Fotó: Csíki János) 


NAGYVÁRADIAK LÁTOGATÁSA DEBRECENBEN

2020 augusztus 7-én, péntek délután a nagyváradi székhelyű ”Euro Foto Art” (AIEFA) Egyesület egy csoportja Tóth István AFIAP fotóművész vezetésével ellátogatott Debrecenbe a Partium Házba, hogy egyeztessen a távlati tervekről és a 2020-as évben megrendezendő programokról. A Nemzetközi Egyesület elnökét elkísérte Illés Imre, Kovács Orsolya és Varga Erzsébet fotóművészek. A találkozó keretén belül egyeztettek, miként tud bekapcsolódni a Debreceni Partium Ház a Nagyváradon megrendezésre kerülő Mezey Lajos Bicentenáriumi rendezvényekbe, a Partium Ház székhelyén megrendezésre kerülő Bihar-Hajdú Bihar Fotóriporterek kiállításról, illetve az idei év őszén a partnerség keretén belül megrendezésre kerülő technikai- és fotóművészeti tanfolyammal kapcsolatos tervekről, mely tanfolyamot Tóth István AFIAP fotóművész, az ”Euro Foto Art” (AIEFA) Egyesület elnöke fog megtartani Debrecenben.

BALSZERENCSÉS ONLINE MEGNYITÓ ... 

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület által 2020. május 8 – 31. között lezajló  és Európa Napjának szentelt Európai Fotográfiai Fesztivál avatóünnepségének az Egyesület  facebook-oldaláról történő közvetítése 2020. május 8-ára, péntek délután 6 órára volt meghirdetve. Egy sajnálatos tévedés miatt az esemény először Tóth István facebook-oldaláról lett közvetítve. A  hiba felfedezése után a megnyitó ismétlésre került Tóth István AFIAP részéről a meghirdetett facebook-oldalról is. A XI-ik Európai fotográfiai Fesztivál avatóünnepségének keretén belül nyitották meg a XII-ik ”Eurofotoart Stars” Nemzetközi Szalont, amit a Nemzetközi Fotóművészeti Federáció (FIAP) égisze alatti szerveztek. Eredetileg az ünnepség az ”Euro Foto Art” Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központjába volt betervezve, de a különleges helyzet miatt, erre ezúttal csak online formában került sor. A megnyitó elején Tóth István AFIAP pontosította, hogy ez az első facebookon közvetített online megnyitó, miután eddig 580 tárlatot nyitott meg Románia legrégebbi állandó jellegű Galériájában, az ”Euro Foto Art” Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központjában. Ezt követően megköszönte annak a 64 fotóművésznek, akik megtisztelték alkotásaikkal, az öreg kontinens 32 országában készített képekkel, a következő országokból: Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Dánia, Svájc, Finnország, Franciaország, Németország, Grúzia, Görögország, Litvánia, Írország, Izland, Olaszország, Málta, Nagy- Britannia, Magyarország, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, Hollandia, Lengyelország, Portugália,  Orosz Föderáció, Románia, Szerbia, Szlovákia, Spanyolország, Svédország, Törökország és  Ukrajna. A Nemzetközi Szalonra az Egyesület tagjait és ennek 54  ázsiai,  európai és közel-keleti partnerszervezeteit hívták meg, illetve rangos fotóművészeket Egyiptomból, Olaszországból, a Moldáv Köztársaságból és Romániából. Ezt követően az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke ismertette a közönségszavazás díjazottját, aki Alex-Dian Bureția, a nagyváradi  Tavirózsa Fotóklub tagja, 85 szavazattal. A szervezezők úgy döntöttek, hogy folytatják a https://www.eurofotoart.com/efa-exhibition-salons/eurofotoart-international-salon/hfacebook oldalon található képekre leadott szavazatok begyűjtését.Természetesen nem lehet kétszer szavazni egy képre. A szavazatokat az eurofotoart@gmail.com címre lehet elküldeni 2020 május 31-ig. Azok a személyek, akik kiállítva szeretnék megcsodálni a nemzetközi tárlatot, az ”Euro Foto Art” Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központjában (December 1. Tér, 12. szám), ezt megtehetik 2020. május 15-e után. A Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal,a Bihar megyei ”Gheorghe Șincai” Könyvtár és a Nagyváradi  Tavirózsa Fotóklub segítségével rendezett 581.-ik tárlat június 4-ig tekinthető meg a látogatók számára munkanapokon  08:00 - 19:00 óra között, a belépés ingyenes. A 30 perces megnyitó végén a Nemzetközi Egyesület bejelentette, hogy ebben a hónapban további két online megnyitóra kerül sor, az egyik a középkori Várban lévő Városi Múzeum kiállítótermeiben (május 14-én), a másik ugyancsak a Várban, a  Fejedelmi Palota, C épületszárny első emeletén lévő ’’Vilidár István’’ Galériában (május 20-án).

 

 


A barát a szükségben ismerszik meg...

 

Ez a népi mondás bizonyosodott be, amikor e különleges szükségállapotban vagyunk. Miután az ”Euro Foto Art” partnerszervezete, a zhuhajii  Photo China Network Online tudomást szerzett a hazánkban terjedő koronavírus-járványról, azon gondolkodott,  miként siethetne  Romániában lévő barátai segítségére. Miután megvásároltak 400 védőmaszkot, futárpostával elküldték Tóth István AFIAP fotóművésznek, az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnökének, Sorin Tabacunak, az Egyesület tanácsosának, Constantin Lupu tiszteletbeli tagnak, illetve Tudorel Ilie máramarosi fotóművésznek. Akik indítványozták és anyagilag támogatták az adomány beszerzését és feladását, ők az alább felsorolt pekingi, shanghaji és  zhuhaji fotóművészek: Rongzhao Li Haibo Chi, Ruisheng ZhuWeilu Chen, zhuhaji China Photo Network Online elnöke Hui Zhang, Guodong Shen, Dan Chen a zhuhaji China Photo Network titkára, Zeling Wu, Xi Zhu és Fanjing Lu. A védőmaszkokat hétfőn, 2020 április 27-én vette át Tóth István AFIAP fotóművész, az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke. Őszinte köszönet a nemes gesztusért...!


 

EMBERI CSELEKEDET

Ez volt a címe annak az első országos fotókiállításnak, amelyet a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) és az AIEFA védnöksége alatt az "Abgineh" Photo Club Photo az "Euro Foto Art" Nemzetközi Egyesület partnerszervezete, amelyet 2019. novemberben 14 és 19 között állítotak ki a Mashadi (Irán) „Rezvan” galériában. A kiállítást az "Emberi Jogi Alapítvány Alapítvány, az Iráni Emberi Jogi Alapítvány és az Maszádban (Irán). "Abgineh" Fotográfiai Kutatási és Tanulmányi Intézet támogatásával szerveztek. Az Human Act Alapítvány egy világméretű Fejlesztési Szervezet. A kiállítás szervezői a kiállított 50 fényképen keresztül be akarták mutatni, hogy a szélsőséges szegénység nem természetes állapot, amelyet el kell fogadni, hanem a világ javait el lehet osztani más módon, hogy megkönnyítsék az emberek életét. A kiállított alkotásokat meg lehet tekinteni a https://www.eurofotoart.com/efa-organisation-partners/043-p-c-abgineh-mashad-iran/


Szokatlan (újszerű) kiállítás Máramarosszigeten

 

2019. január 31-én, Stefan Tóth István AFIAP, az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, és a” Carol Pop de Szatmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotófesztivál igazgatója, Teodor Radu Pantea EFIAPs, és Felician Felix fotóművészek, meghívott vendégek jelenlétében került sor Mariana Scubli fotóművész (a máramarosszigeti polgármester, Horea Scubli felesége) egyéni kiállításának ünnepélyes megnyitójára. A megnyitón felszólalt Stefan Tóth István AFIAP fotóművész és Felician Felix, akik méltatták a kiállított alkotásokat. A "Radio Sighet" csarnokában megnyílt kiállítás 50 képből áll, alkotójuk a máramarosszigeti népi hagyományokból merített ihletet.


Feledhetetlen est a nagyváradi ”Capitollium” vendéglőbe

 

Az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, valamint a nagyváradi "Tavirózsa” Fotóklub (CFNO) tagjai 2018 december 20-án a nagyváradi ”Capitollium” vendéglőben ünnepelték a 2018-ban, a fotóművészet  terén elért eredményeiket. Az ünnepi vacsorán 30 nagyváradi fotóművész vett részt, a bukaresti, nagykárolyi, margittai és berettyóújfalui díszvendégekkel egyetemben. Az est keretein belül a vendégek  - vetítés formájában -, betekintést nyerhettek a több mint 60 kiállítás kulisszatitkaiba, melyeket Tóth István AFIAP, a két nagyváradi egyesület elnöke szervezett. Ezenkívül Tudorel Ilie (AIEFA) Sorin Tabacu (Margitta), Tóth István AFIAP, Gelu Vrabie (Nagyváradi Fotóklub) digiporámáit tekinthették meg. A fotóművészek alkotásai nagy sikert arattak a 2018 decemberében Zuhai-ban (Kína) és Macaóban, a pekingi Román Kulturális Intézet, valamint az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület által közösen szervezett "Romániai Fotógráfiai Fesztivál Kínában" kiállításokon. A díszvacsorán Tóth István AFIAP a két egyesület elnöke. díszplakettel köszönte meg Claudiu Szabó EFIAP, a CFNO alelnökének a 2018-ban végzett önkéntes munkáját, amelxy konkrétan több mint 70 plakát és programfüzet kivitelezését jelentette. Egy másik díszplakettel a Duran"s cég munkáját jutalmazták a kinyomtatott plakátokért. Az ünnepi vacsora fényét a Chelu család, valamint Kocsis Csaba berettyóújfalui (HU) fotóművész által előadott zenés darabok emelték.


Egy újabb fotókiállítás a nagyváradi "Euro Foto Art" Galériában

 

2018. július 27.-én, pénteken, nagyszámú közönség jelenlétében, a Penza-i (Oroszországi Föderáció) Creative Union Photoart tagjainaik alkotásaiból nyílt kiállítás. A Creative Union Photoart 2013 óta az Nemzetközi Euro Foto Art Egyesület Partner Szervezete.  A megjelenteket Tóth István AFIAP, az Euro Foto Art Egyesület elnöke üdvözölte. Beszédében kiemelte a két egyesület kiváló együttműködését. A Penza-i Creative Union Photoart az Euro Foto Art által szervezett nemzetközi rendezvșnyein rendre a legjobbnak járó díjakat gyűjtötte be. Dr. Ramona Novicov műkritikus a kiállított alkotások színvonalát és változatosságát méltatta, majd  a művekből visszatükröződő autentikus szláv lelkivilágra hívta fel a közönség figyelmét. Alexandrina Chelu (ének, vers) és Florian Chelu (gitár, ének) az alkalomhoz illő zeneszámokkal és szavalatokkal emelték az esemény színvonalát. Elhangzott Valerij Brjuszovtól Az alak hangja- megzenésítve, ezt követően Alexandrina Chelu elszavalta  Puskin "Költő" című versét románul, majd Shakhespeare XXV. szonettje csendült fel. Az ünnepélyes megnyitó végén Tóth István AFIAP, fotóművész, felolvasta Őexelenciája Valerij I. Kuzmin, az Oroszországi Föderáció Románia-i, rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének levelét, melyben a nagykövet úr elismerését fejezte ki a fotókiállítás iránt, hangsúlyozva, hogy ez az esemény a két ország, Románia és az Oroszországi Föderáció, valamit a két város, Nagyvárad és Penza emberi kapcsolatainak elmélyítését szolgálja. ANagyváradi Fotográfusok  "Tavirózsa" Fotóklub és a nagyváradi "Gheorghe Şincai" megyei Könyvtár közös szervezésében létrehozott 556. számú kiállítás 2018. augusztus 16.-ig tekinthető meg, hétköznap 8.00-19.00 óra között. A belépés ingyenes. (Fotó: Gorzó Tünde)


MAFOSZ FOTÓMŰVÉSZETI NYÁRI EGYETEM NAGYVÁRADON ÉS BIHAR MEGYÉBEN

A Fotóművészeti Nyári Egyetem nyitó ünnepségére szombaton 2018 június 30-án este 8 órakor került sor a Nagyváradi Középkori Vár Civil Szervezeteinek konferenciatermében, melyen 50 fotóművész vett részt Magyarországból és Romániából. A XXXIV-ik rendezvényt a MAFOSZ és az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület szervezett és Megyei Tanács támogatott anyagilag és védnökölt a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalal közösen. Az eddig Nagyváradon páratlan rendezvény résztvevőit Hováth Imre EFIAPs fotóművész a MAFOSZ elnöke és Tóth István AFIAP fotóművész az ”Euro FotoArt” Nemzetközi Egyesület elnöke és a MAFOSZ alelnöke köszöntötte. Ezt követően Dukrét Géza tanár mutatta be Nagyvárad történetét. Ezt megelőzően a résztvevő fotóművészek a Városháza tornyát a Zion Neológ Zsinagógát és a nagyváradi Középkori Vár külsejét látogatták meg és fotografálták. A második nap, vasárnap programja egy alkotói kiszállással kezdődött, mely a város legmagasabb pontján, a Gombánál, ahol a fotóművészek mecsodálhatták és lencsevégre kaphatták a város panorámáját. Ezt követően a Szent Kereszt Kolostort és a Vitéz utcai ”Hevra Sas” ortodox zsinagógát látogatták meg, ahol a vasárnapi vallási szertartásokat fotografálhatták, majd a Körösvidéki Múzeumot keresték fel. Nagy érdeklődéssel léptek be ezt közvetően a Nagyváradi Városi Múzeum - Művelődési Központban lévő ”Ștefan Tóth István” Technikai és Fotóművészti Gyűjtemény termeibe. Este 6 órakor került sor az ”Euro Foto Art” Galériában az 555-ik kiállítás ünnepélyes megnyitójára ahol 50 magyarországi fotóművész 98 alkotását állították ki. A megnyitó végén Ovi D. Pop (EFIAP) "Nagyvárad és Bihar megye", valamint Claudiu Szabó (EFIAP) "Romániai barlangok" című diaporámát tekinthették meg a résztvevők. A következő (harmadik) napot a nyári egyetem résztvevői egy Május 1 és Félix-fürdői kirándulással kezdték, ahol alkalmuk volt megcsodálni és lefényképezni a világhírű fürdőhelyek nevezetességeit. Este a résztvevők az Euro Foto Art Egyesület várbeli székhelyén gyűltek össze, vitatták meg a fotóművészetel kapcsolatos elméleti problémákat. A negyedik nap programja: kirándulás Dél Bihar megyébe. Az első megálló Belényes városában volt, ahol a fotóművészek a városi múzeumot látogatták meg, ezt követően Európa legszebb és leglátványosabb cseppkőbarlangját, a Bihar hegység lábánál fekvő Medve-barlangot látogatták és fotografálták. Az útitervben szerepelt még a Brăneşti-i "Sfântu Teodor Tiron" fatemplom, valamint a kiskohi "Flutur" szabadtéri múzeum megtekintése. Este a résztvevő fotóművészek alkotásainak nyitott zsűrizésre került. Az ötödik napon a Nyári Fotóművészeti Egyetem résztvevői Nagyvárad nevezetes épületeit tekintették meg (és fotózták), többek között a nagyváradi színház, az "Enescu-Bartók" Filharmónia, ”Ady Endre” Elméleti Líceum épületeit, valamint az ”Ady Endre” emlékmúzeumot. Ezt követően 11.00 órakor a Nagyváradi Városi Múzeum - Kólturális Központban található "Stefan Tóth István" Technikai és Fotóművészeti kiállítóteremben került sor a  XXXV.-ik MAFOSZ  Országos Szalon megnyitójára. Ez alkalommal került sor a "Fotó-Hungarikum" fotóalbum bemutatására is.  A nagyszámú közönséget a Múzeum képviselőjeként dr. Ionut Ciorba köszöntötte, az alkotásokat Horváth Imre a MAFOSZ elnöke méltatta. Lucian Malita (hegedű) és Thurzó Sándor (brácsa) művészek zenei előadásukkal emelték a megnyitó színvonalát. A délután szakmai megbeszéléseknek adott helyet. 15:30 - 17:00 óra között az ”Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület várbeli székhelyén Török Ferenc, a "Canon" ausztriai elnöke Canon fényképezőgép-bemutatót tartott. Ezt követően Kerekes István EFIAP/2p mosonmagyaróvári, Máthé András AFIAP debreceni és Lennert Géza EFIAP újvidéki fotóművészek vallottak munkásságukról fotózás iránti elhivatottságukról, ezt követően alkotásaikból vetítettek șs mutattak be a résztvevőknek. Az este a Lekvár (Ursul/ a medve) című természetfilm vetítésével folytatódott, mely a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon alkotódíjat és 3.-ik helyezést ért el, utána a tábor résztvevői találkozhattak a film főszereplőjével, Dezső László Gyergyó-i természetfotóssal. A nap az "Erdély-a Kárpátok varázslatos birodalma" című művészeti album bemutatásával zárult. Csütörtökön, július 5.-én, a Fotóművészeti Nyári Egyetem résztvevői Észak-Bihar megyébe kirándultak. Először Bihardiószegen a kastélyt és a református templomot fotózhatták és látogathatták meg, a következő megálló Székelyhídon volt, itt a Wilhelm Sándor által alapított Népi vadász és halászmúzeumot tekinthették meg, ezután útjuk Szalacsra vezetett, ahol dr. Kéri Gáspár által alapított múzeumházakat vették szemügyre és az öntöttvas kályha kiállításban gyönyörködhettek. Utolsó állomásukon, Ottományban, a helyi kiállítási házat nézték meg és vették lencsevégre.  Az egy hetes Fotóművészeti Nyári Egyetem utolsó délelőttjén a résztvevők a nagyváradi római-katolikus Bazilikát és Múzeumát, valamint a ”Tibor Ernő” Galériát látogatták meg. Sajnálaton módon, a ”Iosif Vulcan” Emlékmúzeumot zárva találták, annak ellenére, hogy a látogatás időpontja előzetesen meg volt beszélve az illetékesekkel. Ezután a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal meglátogatása került sorra, majd ezt k0vetăen a görög-katolikus "Szent Miklós" katedrális, majd az ortodox "Holdas" templom, valamint a hozzá tartozó múzeum és a Fekete Sas Palota következett. A XXXIV-ik MAFOSZ Nyári  Fotóművészeti Egyetem záróünnepségére július 6.-án, pénteken a nagyváradi Nevis vendéglőben került sor. Az ünnepség keretében Horváth Imre MAFOSZ elnök átnyújtotta a részvételi okleveleket a táborozóknak. Ebből az alkalomból Tóth István AFIAP és az ”Euro Foto Art” Egyesület  átvehette az oklevelet a kiváló szervezésért. Az ünnepség az egy hét alatt készített  képeinek és a résztvevők digiporámáinak vejtésével zárult. Az alkotótáborban készült képekből ez év őszén kiállítás nyílik a Budapesti Román Kulturális Intézetben, valamint egy fotóalbum is készül


 

CONSTANTIN DANCOGLU FOTÓMŰVÉSZ GYÁSZMISÉJE


 2018 május 12-én szombaton, reggel 09:00 órakor került sor a Nagyváradi Román Ortodox ”Holdas” templomban Constantin Dancoglu EFIAPb fotóművész, a Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klub vezetőségi tagja halálának egy éves évfordulója alkalmából tartott gyászmisére. Az eseményen részt vett az elhunyt édesanyja, családtagjai, valamint közeli fotóművész barátai: dr. Constantin Demeter, Ovidiu Gabor, Gheorghe Talpoș, Tóth István AFIAP fotóművész, valamint Thurzó Sándor József brácsaművész. A 2018 május 17-i este 6 órakor kezdődő klubtalálkozón digitális vetítésen fognak megemlékezni az elhunyt Constantin Dancoglu fotóművészről.

 


Kiváló jubileumi esemény a Nagyvárad-i Várban

 Több kiváló eseményre került sor az „Euro Foto Art” által szervezett ”Fotográfiai maraton” keretén belül, melyet a Nagyváradi Polgármester Hivatallal, és a Nagyváradi Vár és Városi Múzeummal partnerségben rendeztek a Történeti részleg termeiben 2016 augusztus 8-án, este 6 órai kezdettel. – A rendezvény közös csoportkép készítésével kezdődött, melyen 200 résztvevő került lencsevégre. A 120 férőhelyes díszterem maximálisan megtelt a megjelentek egy részével. Akik nem jutottak be azok a Középkori Vár hűvös folyosóján várakoztak. - Az egybegyűlteket dr. Dumitru Sim a Nagyváradi Vár és Városi Múzeum igazgatója üdvözölte, és megköszönte Tóth István fotóművésznek a több ezer euró értékű adományát, illetve önzetlen főkurátori munkáját, melyet  Románia első Fotó Múzeumáért tett. Ennek elismeréseként átadta azt az Oklevelet amely igazolja a fent említetteket. - Őt követően Bíró Rozália szenátor asszonyt kérték fel megnyitó beszédének megtartására, aki nagyra értékelte Tóth István AFIAP fotóművész szakmai  fejlődését, és munkásságának egészét. - Ezután dr. Ramona Novicov műkritikus példa értékűként mutatta be az ünnepelt fotóművész alkotói, és menedzseri működését. - A rendezvény további részében a fő moderátor bejelentette, hogy a jubieumi ünnepség díszvendége Kelen Ferenc EFIAP aradi fotóművész, aki nehéz betesége ellenére is jelen akart lenni az eseményen. -  Az est főszereplője közölte hogy szokásától eltérően ma este forgatókönyv alapján fog cselekedni, mivel semmit sem szeretne kihagyni ünnepi beszédéből. Megszokott humorával jelentette be, hogy miután megkapta az elismerő Oklevelet még jobban érzi azt, hogy “igazi gazdag ember”. Elsősorban azért, mert nemes gesztusként a városnak  adta a személyes gyűjteményét. Másodsorban azért, mert egészséges és szerencsés, illetve hogy csodálatos családtagok veszik körül, akik mindig mellette vannak, és támogatják munkájában. Ennek okán a publikum elé invitálta feleségét, valamint István és Tamás fiát családjukkal, akiknek elismerésként egy-egy csokor virágot nyújtott át. Nagy szeretettel hívta maga mellé unokáját Aramiszt, aki rövidesen ünnepli 10. születésnapját, s akinek egy emlékalbumot adott át. Egy ehez hasonló  személyre szóló albumot adott át “picit megkésve” Bíró Rozália szenátor asszonynak is. - Beszéde végén Tóth István AFIAP fotóművész köszönetet mondott azoknak akik segítették munkájában, a Fotó Múzeum beindításában, külön kiemelve a Nagyváradi Vár és Városi Múzeum vezetőségének bizalmát, és csodálatos közreműködését. - A rendezvény jó hangulatát Thurzó Sándor József brácsaművész, és Lucian Malița hegedűművész játéka, illetve a Chelu Florian család zenei produkciója szolgálta. - A jubileumi esemény az ünnepelt fotóművész, és a résztvevők tiszteletére adott állófogadással zárult.

Látogatás  az Isztambuli „Balassi” Magyar Intézetben (TR).

 

Az Isztambuli ”Balassi” Magyar Kulturális Intézetet igazgatója meghívásának eleget téve Tóth István AFIAP fotóművész az ”Euro Foto Art” Egyesület elnöke 2016 június 11-én, pénteken 12:00 órakor felkereste  az Intézet székhelyét.  A látogatás során Fodor Gábor bemutatta az Intézet impozáns, multifunkcionális, természetes megvilágítású csodálatos termeit. Tóth István AFIAP Nagyvárad-i fotóművész nagyra értékelte az Intézet működésének alapkoncepcióját, és meg- hatódott  a látottakon. -  A találkozás alkalmával a két vezető  megegyezett abban, hogy 2017 január első felében partnerségben az Isztambuli  ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézettel megszerveznek az V. ”Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fesztivál keretén belül egy összetett eseményt. Ennek keretén belül kerülne sor egy előadásra a világ első haditudósitó fotoriporteréről, a Román Televizió Magyar adása által készített dokumentum film bemutatására, illetve  Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly fotóművész fényképeinek digitalizált  változatából rendezett kiállítás megnyitására.

Romániai fotóművészeti kiállítás Isztambulban (TR)

 

Az Isztambul-i   ”Neve Șalom” Zsinagógában került sor  2016 június 8-án, 17:30 órakor (Buyukhendek Cad utca 61 szám) a “Romániai zsidók” című fotóművészeti kiállítás megnyitójára, amit az „Euro Foto Art” Egyesület rendezett a Román Kulturális minisztérium védnökségével. Az eseményen több mint 100 kulturális és vallási személyiség, diplomata, és e csodálatos városban működő Kulturális Intézetek igazgatói vettek részt. A megjelenteket a Zsinagóga képviselője Metin Delevi az Isztambuli Zsidó Hitközség tanácsosa üdvözölte, aki ismertette a több mint 14 milliós lakosú városban élő zsidók történetét. Ezt követően  Románia Isztabul-i Főkonzulátusának képviselője Adriana Ciamba főkonzul beszédében kiemelte a fotóművészet szerepét egy ország, és az ebben élő nemzetiség  népszerűsitésében. Az Isztambul-i ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézet igazgatója dr.Nadia Tunsu üdvözölte az Országos Szalon megszervezésének ötletét, és a kiállításét amely bemutatja a Románia-i zsidók életét. - Tóth István fotóművész ”Euro Foto Art” Egyesület elnöke, a Románia nemzetiségeit bemutató projekt ötlegazdája kifejezte örömét, hogy itt lehet Isztambulban a „Cantemir” Román Kulturális Intézet jóvoltából Ovi D. Pop AFIAP fotóművésszel az Egyesület védnökségi osztályának igazgatójával e rangos megnyitón. Az esemény a Román Kulturális Intézet állófogadásával fejezödött be. Ebből az alkalomból Tóth István fotóművész ünnepélyesen átadta Daryo Katalan úrnak a „Neve Șalom” Zsinagóga elnökének, Adriana Ciamba-nak Románia Isztabul-i Főkonzuljának, dr.Nadia Tunsu-nak az Isztambul-i ”Dimitrie Cantemir” Román Kulturális Intézet igazgatójának, Fodor Gábornak a „Balassi” Intézet igazgatójának, illetve Alberto Modiano fotóművésznek, Felix Koppelman, a Nagyvárad-i Zsidó Hitközség elnöke által felajánlott „Romániai zsidók”  című albumot, mely az ”Euro Foto Art” Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Elöljárósági díj Tóth István AFIAP fotóművésznek

 

A Bihari Munkáltatók Szövetsége a Román Nemzeti Munkáltató Egyesület védnökségével megrendezte a Bihari Minőség Top ünnepi gáláját. Az esemény a Bihari Munkáltatók Szövetsége megalakulásának negyed évszázados évfordulóját köszöntötte. A Nagyvárad-i Állami Színházban megtartott ünnepségen a kiemelkedő eredményeket elért Bihar megyei cégeket, illetve a kulturális, sport és politikai élet jeles személyiségeit díjazták. Az első elöljárósági díjat Szabó Ödön képviselő adta át a Nagyvárad-i Tóth István AFIAP fotóművésznek. - Laudációjában méltatta a közismert alkotó fotóművészetben és menedzseri munkában kifejtett érdemeit. A díjazott fotóművész megköszönte feleségének, és családjának, hogy 40 éven keresztül támogatták munkájában. Ugyancsak köszönetet mondott munkatársi csapatának a közreműködésért.

 „Bukaresti naptár” a román fővárosban.

A „Kedvelt Bukarestem” Egyesület, az  F64 Üzlet és az AME Design szervezésében  nyitották meg 2016 február16-án kedden 18.30 órakor a  fővárosi F64 Üzletben a “Bukaresti naptár” elnevezésű kiállítást. A tárlaton különleges “tálalásban” mutatták be a „Kedvelt Bukarestem” Egyesület 49 tagjának alkotásait, melyeket a főváros legkedveltebb részein készítettek. Kiállítók: Adi Tache, Adrian Radu Constantinescu, Alexandru Dinu-Serban, Alexandru Iordan, Andreea Alionte, Andrei Birsan, Andrei Nichita, Andreia Birsan, Camelia Stan, Carmen Stefan Pelinel, Costin Popa, Costin Tocu, Cristi Moise, Dalina Andrei, Daniela Bitanoiu, Dragos Ticu, Eli Driu, Eliza Breajen, Florena Vlagea , Flori Jianu , Florin Stanca ,Gelu Coltau, Ionut Morarita, Irina Isăcescu, Iulia Patrut , Kiprian George,  Lavinia Visan, Liviu Lazar,  Lucia Simion,  Luciana Gingarasu,  Melania Dima, Miha Mandru, Mihaela Petre, Mihai Andries, Mihai Petre, Nick Costandache, Nicu Buculei, Ovidiu Raetchi , Paulina Selaru, Renate Storch,  Sabina Cernat , Serban Vornicu, Silviu Nastase, Simona Manolache, Sorin Panait ,Sorina Tache, Stefan-Emanuel Chirobocea, Tudor Alexandru Panait  és Viorel Pirjan. A Bukarest-i tárlat szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - A kiállítás 2016 február végéig látogatható.

Kiállítás és előadás Cerneşti-en

 

A Cerneşti-i új Kulturális Központban nyitották meg a “Carol Pop de Szathmári- Szathmári Pap Károly” fotográfiáiból rendezett kiállítást. A tárlat szerves része volt a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly”, Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet az “Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Kulturális Minisztérium védnökségével. - Technikai okok miatt az eseményre  2016 február 15-én, hétfőn került sor. Ebből az alkalomból a Bukarest-i Radu Igazság egytemi előadótanár tulajdonában lévő 40 darab digitalizált fotográfiákból alló kollekciót mutatták be. - A kiállítást  színvonalas előadás kisérte, melyet a Nagybánya-i Ilie Tudorel (az “Euro Foto Art” Egyesület tagja) tartott az Európa szerte hires fotográfus életéről és munkásságáról. - Az eseményen részt vett Nelu Sovre Cerneşti község polgármestere, valamint 200 helybeli tanuló, a Cerneşti-I Fotóklub tagjai.  A kiállítást egy hónapig lehet megtekinteni.

A „Carol Pop de Szathmári -

Szathmári Pap Károly”

 

Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál záróünnepsége

Nagyszámú közönség jelenlétében, ünnepélyes hangulatban került sor 2016 február 10-én, déli egy órakor a Népi Hagyományokat Támogató Központban  a IV. „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál záróünnepségére, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - A megjelent közönséget Gabriela Teişanu asszony, a Bukovina-i Kulturális Központ művészeti konzultása köszöntötte, aki kifejezte örömét, hogy egy újabb nemzetközi fotóművészeti kiállítást nyitottak meg. -   Victor T. Rusu fotóművész, a „Bukovina”-i Kulturális Központ kortárs művészeti műhely főnöke, és Mihai Pânzaru PIM az Intézet karikatúristája beszédében kiemelte a fotóművészet fontos szerepét a vizuális művészetek családjában.-  Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke,a Nemzetközi Fesztivál igazgatója beszédében elégedetten jegyezte meg, hogy a IV. Fesztivál Magyaroszágon, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában 32 kiállítást foglalt magába. - Ezzel összefüggésben a kapott támogatás elismeréseként átadta Victor T. Rusu fotóművésznek a Nemzetközi Fesztivál  Bukovina-i Kulturális Központnak címzett plakettjét. - Az ünnepség keretén belül megnyitották a „Dialógus...” című nemzetközi fotóművészeti kiállítást, melyet Magyarország-i, Moldáv Köztársaság-beli, Szerbia-i, Szlováka-i, Románia-i és Ukrajna-i fotóművészek  100 fekete-fehér és színes alkotásából állítottak össze. - Az ünnepség végén bemutatták az Euro Foto Art” Kiadó gondozásásban, a  Gura Humorului-i Önkormányzat anyagi támogatásával megjelent albumot. -  A Suceava-i Megyei Tanács védnökségével rendezett tárlat 2016 február 29-ig látogatható, melyre belépés díjtalan.

Vénig László AFIAP fotóművész emlékkiállításának megnyitója Élesden.

 A IV. „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Fesztivál, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével tette lehetővé azt, hogy Élesden kimagasló művészi értékű fotókiállítást rendezzenek. Az Élesd-i „Octavian Goga” Könyvtár galériájának falaira a közelmúltban elhunyt Nagykároly-i Vasile Vénig László AFIAP fotóművész alkotásai lettek elhelyezve. - A tárlat 48 darab 30 x 45 cm-es  méretű, kiemelkedően magas színvonalú fekete-fehér és színes fotográfiából lett összeállítva, melyet az évek során alkotott a szerző. - A kiállítás megnyitójára a Nagykároly-i, és a Négyfalu-i családtagok, illetve nagy számú közönség jelenlétében került sor 2016 február 06-án este 5 órakor. - Az eseményen részt vett a Nagykároly-i “Vasile Vénig László”, a Szolnok-i “Tiszavirág” és Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub küldöttsége. - A kiállitó fotóművész 1930 november 03-án született Tasádon (Szatmár megye). Nagykárolyban tanárként tevékenykedett 1960 - 1993 között. Alapitó tagja volt az 1993-ig működő Nagykároly-i „Május 9” Fotóklubnak. Az egyesület megszűnése után haláláig aktiv tagja volt a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklubnak. Tagja volt a Romániai Fotóművészek Szövetségének (AAFR), és elismert alkotója  a Nemzetközi Fotóművészeti Föderációnak (AFIAP). Fotográfiáival többszáz hazai és nemzetközi szalonon vett részt. Munkáit számos díjjal és éremmel ismerték el. Az AAFR-től megkapta az “Év fotográfusa” kitüntetést is. - Pályafutása alatt számos hazai, és nemzetközi zsűriben tevékenykedett. - A kiállított fotográfiákról elismerően beszélt dr. Ramona Novicov műkritikus. Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész az EuroFotoArt Egyesület elnöke méltatta Vénig László személyét és munkásságát. - A kiállítást Létai Zoltán fotóművész, Élesd alpolgármestere nyitotta meg. Ebből az alkalomból Tóth István AFIAP fotóművész átadta az elhunyt jeles alkotó feleségének a 8-as számú „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly”  aranyfokozatú életmű érmet, melyet a Nemzetközi Egyesület kuratóriuma post-mortem adományozott Vénig László AFIAP fotóművésznek. - A család részéről az elhunyt alkotó unokája, illetve Hágó Attila Nándor fotóművész a Nagykároly-i Fotóklub elnöke beszélt. – A rendezvény végén a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub és az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke átadta Alexandra Ramona Venţel Élesd-i résztvevőnek a fotótanfolyam elvégzését igazoló oklevelét.- Az Élesd-i Polgármesteri Hivatal védnökségével rendezett kiállítás egy hónapig látogatható, melyre a belépés ingyenes.

Az „Euro Foto Art” Egyesület tagjainak éves kiállítása.

Hagyománnyá vált, hogy az Euro Foto Art Egyesület tagjai minden év elején bemutatják az elmúlt esztendőben készült  legsikeresebb alkotásaikat a „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fesztivál keretén belül, amely  a Román Kulturális Minisztérium védnökségével kerül megrendezésre.  A közismert Nagyvárad-i Galéria falaira az a 105 fekete-fehér és színes fotográfia került, melyet Európa számos országaiban élő 31 fotóművész készített: Írországból, Spanyolországból, Magyarországról, a Moldvai Köztársaságból és Romániából, illetve az Amerikai Egyesült Államokból. - Romániából Bukarest-i, Jászváros-i, Nagyvárad-i, Resica-i, Medgyes-i, Marosvásárhely-i és  Târgovişte-i  fotóművészek küldték el alkotásaikat. - A kiállító fotóművészek: Aelenei Robert (ES), Ágoston Zsolt (RO), Balla Árpád Zoltán (RO), Benyovszki Tünde (RO),  Paul Bock (USA), Cacuci Ionel Bogdan (RO), Dudás László (RO), Erbsz Tibor (RO), Egri Francisc (RO), Gabor Ovidiu (RO), Gavaldik Zoltán (HU), Holocsi Kálmán (HU), Johanna Eszter (RO), Kajtár Tibor (HU), Kardos Tamás (HU), Lázár Eszter Emese (IRL), Markus Adrian (RO), Marton Monica (RO), Mészáros Ödön (HU), Morvay Szabó Edina (RO), Oláh Tibor (HU), Mocanu Dorin (RO), Moş Andreea (RO), Muntean Cosmina (RO), Oros Claudiu (RO), Păunaş Nicoleta (RO), Ovi D. Pop AFIAP (RO), Toma Andrei (MD), Tordai Ede EFIAPb (RO), Stanciu Gabriel AFIAP (RO) és Tudosescu Gabriel AFIAP (RO). A tárlat látogató a fotóművészet számos műfajával találkozik: színvonalas  portrék, esszék, szoció-fotók, tájképek, építészeti  és sport fotók. - A kiállítás megnyitójára népes közönség jelenlétében került sor 2016 február 05-én, pénteken este 6 órakor.  Jelen voltak az Egyesület Budapest-i, Debrecen-i, Nagyvárad-i, Székelyudvarhely-i és Szolnok-i tagjai. A kiállított alkotásokat Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke, a Nemzetközi Fesztivál igazgatója mutatta be, aki az ünnepség keretén belül átadta Balla Árpád Zoltán Székelyudvarhely-i fotóművésznek a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek 10. Nemzetközi Szalon-ján nyert díját. A megnyitón beszédet mondott Kiss Törék Ildikó színművésznő, aki elismerően beszélt a kiállított alkotásokról és a szerzőkről - Ovi D. Pop AFIAP fotóművész, védnökségi igazgató, nagyra értékelte a Nemzetközi Egyesület által szervezett rendezvényeket. Az est jó hangulatát a Székely István által vezetett „Stadler” Klarinét Együttes játéka biztosította. - Az esemény a Nagyvárad-i  „Nevis”  Hotel éttermében megtartott vacsorával fejeződött be.. A „Gheorghe Şincai” Megyei Könyvtárral partnerségben megrendezett tárlat  2016 február 18-ig tekinthető meg, munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között.  A belépés díjtalan.

 

Szabó Attila fotóművész jubileumi kiállítása Csíkszeredában.

 

A Csíkszereda-i “Kossuth” Galéria látta vendégül 2016 január 29-én délután 5 órakor, Szabó Attila helybeli fotóművész jubileumi egyéni kiállítását. A Csíkszereda-i Önkormányzat, és a Csíki ”Székely” Múzeum védnökségével rendezett tárlaton 55 kis (30 x 30 cm-es), illetve nagy méretű (60 x 90 cm-es) fotográfiával mutatkozott be a hargitai fotóművész. A kiállított alkotások nem konvencionális módon lettek falra helyezve. A nagy számban megjelent közönséget a szerző, a Csíkszereda-i „Prisma” Fotóklub elnöke köszöntötte, aki fel- idézte, hogy miként lépett kapcsolatba a fotográfiával, és milyen módon jutott el a jelenlegi fotóművészeti színvonalhoz. -  A kiállítást dr. Szentpéteri Márton eszmetörténész nyitotta meg. A megnyitón Szabó Enikő  helybeli színművész több verset adott elő gitár kísérettel. -  A Csíkszereda-i tárlat szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett,  a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. A kiállítás 2016 február 21-ig volt látogatható.

 

 

Bikfalvi Zsolt egyéni kiállításának megnyitója Nagykárolyban.

 

A Szatmár megyei Nagykároly-i “Károlyi”  Kastély földszinti termei látták vendégül 2016 január 23-án Bikfalvi Zsolt helybeli fotóművész “Learning to fly” c. egyéni kiállításának megnyitóját, melyen nagy számú fotográfiát kedvelő közönség jelent meg. Az egybegyűlteket az Önkormányzat Kulturális osztályának vezetője köszöntötte, aki beszédében nagyra értékelte a tárlaton szereplő alkotásokat. – Enyedi Zsolt személyes benyomásait ismertette a közönséggel, és szintén pozitívan ítélte meg a bemutatott fotográfiákat. A kiállító fotóművész elismerően beszélt az eltávozott Vasile Vénig László AFIAP fotóművészről, aki karrierje elején különleges figyelemmel, és szeretettel vezette be a fotóművészet rejtelmeibe. - A rendezvény jó hangulatát Vitéz Júlia és Putovits Ábel zenei produkciói szolgálták.  -A “Learning to fly” című kiállítás szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervez a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. - 2016 február 6-ig volt látogatható.

 

A Nagyváradi Fotográfusok  „Tavirózsa” Klub tagjainak kiállítása

 

Hagyománnyá vált, hogy minden év elején a „Carol  Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál keretén belül, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervez a Kulturális Minisztérium védnökségével, megszervezik a Nagyváradi Fotográfusok  „Tavirózsa” Klub tagjainak évi kiállítását, melyen be- mutatják az elmúlt év legsikeresebb alkotásait. Ebben a kontextusban állították össze azt a 105 fekete-fehér és színes fotóból álló kollekciót, melynek képeit Baba-Filimon Ciprian, Berinde Sora-Mariana, Berechet Mihail, Csató Imre Zsolt, Chiş Dorin, Cioară Ionel, Dancoglu Constantin EFIAPb, Demeter Constantin, Filipescu Cristian, Gabor Nicoleta, Gabor Ovidiu, Jakab Gyula, Mânje Alexandru, Ovi. D. Pop AFIAP, Petrila Gheorghe EFIAP, Rusu Adela AFIAP, Szabó Claudiu EFIAP, Stan Valentina EFIAP, Stan Gelu AFIAP, Milonean Vlad, Munteanu Eugen, Vlaicu Teodora és Vrabie Cristian Gelu fotóművészek készítették. - A tárlat megnyitójára 2016 január  23-án szombaton délelőtt 11 órakor került sor.. A szép számú megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész, az Euro Foto Art” Egyesület és a Nagyvárad-i Fotográfusok „Tavirózsa” Klub elnöke köszöntötte, majd bejelentette, hogy a Nagyváradi Fotóklub ebben az évben fogja ünnepelni megalakulásának negyvenedik  évfordulóját. Ezt követően ismertette azokat az eredményeket, melyeket a Fotóklub tagjai értek el különböző hazai és nemzetközi szalonokon. Közülük négy kiemelkedően sikeres fotóművész 1729 alkotását  fogadták el az elmúlt évben, mellyel 89 kék szalagot és plaketteket, illetve 31 érmet nyertek.-  Mivel két fotóművész pontszámai közötti eltérés 10% alatt volt a Fotóklub vezetősége úgy döntött, hogy két  alkotónak adja ki a harmadik díjat. Így harmadik díjjal jutalmazták Dancoglu Constantin EFIAPb (1712 ponttal) és Adela Lia Rusu AFIAP fotóművészeket (1868 ponttal). A második helyezett  Valentina Stan EFIAPb fotóművész (6.701,5 ponttal), akinek 607 alkotását fogadta el a hazai és nemzetközi zsűri és mellyel 21 kék szalagot és plakettet, illetve 6 nemzetközi érmet nyert el.- Első helyre került Ovi D. Pop AFIAP fotóművész (8.219 ponttal), akinek 618 alkotását fogadta el a nemzetközi zsűri és amellyel 54 kék szalagot, illetve 19 érmet nyert. – A rendezvény záróaktusaként Tóth István AFIAP fotóművész gratulált a pályázatokon, és szalonokon eredményesen szerepelt fotóművészeknek,  és alkotásaikhoz további sok sikeret kívánt. – A megnyitó jó hangulatát Ariadna Mircescu fuvolajátéka szolgálta. - A rendezvényt  követően a fotóművészek közös ebéden vettek részt a „Nevis” Vendéglőben. - A IV. Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál keretén belül, a Bihar Megyei Tanács védnökségével  megrendezett tárlat 2016 február 04-ig látogatható munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között, melyre a belépés díjtalan.

 

 

A „Románok és Magyarok” c. fotókillítás megnyitója Békéscsabán

 A Békés  Megyei Könyvtár látta vendégül a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek “Románok és Magyarok” című X. Nemzetközi Szalonját. A csodálatos díszteremben elhelyezett pannókon a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Klubja, és az “Euro Foto Art” Egyesület által szervezett nemzetközi szalonra elfogadott, és díjazott 56 fekete-fehér és színes fotográfiából álló kollekció került bemutatásra. - A kiállítás szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet az “Euro Foto Art” Egyesület a Román Kulturális Minisztérium védnökségével rendezett. - A megnyitóra 2016 január 21-én 15:00 órakor került sor. A megjelenteket Rakoncás Szilvia az Intézmény igazgatója köszöntötte, aki kifejezte örömét, hogy  az  „Euro Foto Art” Egyesület által szervezett újabb fotóművészeti tárlat megnyitóján vehetünk részt. - Tóth István AFIAP fotóművész a Nemzetközi Egyesület elnöke, a Fesztivál igazgatója ismertette, hogy miként jött létre a Nemzetközi Fesztivál, és megköszönte Maczik Eleonóra Békécsaba-i fotóművésznek, hogy részt vett alkotásaival a pályázaton. - Az eseményen jelen volt három Nagyvárad-i fotóművész Dancoglu Constantin EFIAPb, Petrila Gheorghe EFIAP és Ovi D.Pop AFIAP is. - A résztvevők sajnálták, hogy a megnyitóra nem jutott el Juhász Tivadar, a Békéscsaba-i Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. - A rendezvény jó hangulatát két helybeli művész, Hegedűs-Bite Beáta ének, és  Vandik Tamás gitár játéka szolgálta. - A Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett fotótárlat 2016 február 22-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.

 „Etnografica” c. Országos Szalon megnyitója Slatina (Olt)-ban

 

Slatina municipium látta vendégül 2016 január 20-án a hagyománnyá vált „Etnografica” c. V. Országos Szalon megnyitóját. Az eseményen részt vett Cristian Bircea, Slatina alpolgármestere, és Florian Dumitrescu a Hagyományos Kultúra Megőrzésének és Népszerüsitésének Hivatala igazgatója, illetve Valeru Ciurea, fotóművész, a Központ szakreferense, és a helybeli  “Alutus” elnöke. - A szerzők  403 alkotással neveztek be az  ország egész területéről, melyből a zsűri 40 képet fogadott el kiállításra, és díjazásra.  A helybeli „Eugen Ionescu” Kulturális Központban tartott megnyitón a hivatlos személyeken kivül Csíszereda-i, Marosvásárhely-i, Târgovişte-i és Vâlcea-i  fotóművészek, illetve a fotográfiát kedvelő helybeliek is részt vettek.  -  Az „Etnografica”c. Országos Szalon megnyitója meglepetést is tartogatott, pontosabban egy népzenei művet, melyet Andreea Denisa Popescu adott elő s melyet nagy tapssal jutalmaztak a résztvevők. - Az eseményen részt vett Alexandru Stan Corbu-i népművész mester is aki több általa készített fafaragást is bemutatott.  - Az Országos Szalon szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kulturális Minisztérium védnökségével.

A Râmnicu Vâlcea-i „Hegyi gyopár” Fotóklub kiállítása

 

A Râmnicu Vâlcea-i „Vâlcea” Képzőművészeti Egyesület  (UAP) „Artex” Galériája mutatta be a helybeli „Gyopárvirág” Fotóklub, az „Euro Foto Art” Egyesület partner szervezetének kiállítását. A megnyitóra nagyszámú közönség jelenlétében került sor 2016 február 5-én, pénteken este. A megjelenteket Gheorghe Dican, az UAP elnöke köszöntötte, majd Ioan Ciobotaru fotóművész  a Râmnicu Vâlcea-i „Hegyi Gyopár” Fotóklub elnöke megköszönte a kiállító fotóművészeknek: Nicolae Sotir  EFIAP, Trestian  Găvănescu AFIAP,  Laurenţiu Mărgineanu AFIAP,  Mircea Anghel AFIAP, Alexandra Fira, Ioan Ciobotaru, Julien Oncete, Daniel Chiosilă,  Cătălin Nimigeanu,  Sorin Mateescu,  Mircea Băduţ,  Dragoş Ionescu,  Traian Rădulescu , Daniela Iancu,  Marius Cinteză,  Ion Cârstea, Laurenţiu A. Mărgineanu-nak a kiállított alkotásokat. -  A tárlat szerves része a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervezett, a Román Kulturális Minisztérium védnökségével. A kiállítás 2016 február 18-ig volt látogatható.

 

 

Dancoglu Constantin EFIAPb és Petrila Gheorghe EFIAP fotóművészek kiállítása Galacon

 

Az “Alsó Duna” Kulturális Központ körterme látta vendégül  Constantin Dancoglu EFIAPb és Gheorghe Petrila EFIAP fotóművészeknek a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Fotóklub tagjainak alkotásaiból rendezett kiállítást. - A Galac Megyei Tanács védnökségével rendezett “Román falu lelke” elnevezésü tárlat azok után jutott el a Duna menti városba, miután több Románia-i, Moldáv Köztársaságbeli és Ukrajna-i városban is bemutatták. - A kiállítás megnyitójára nagyszámú galaci fotográfia iránt érdeklődő jelenlétében került sor 2016 január 18-án délután 5 órakor. A megjelent közönséget Nicolae Sburlan fotóművész, az “Alsó Duna” Fotóklub, az „Euro Foto Art” partner szervezetének elnöke köszöntötte, aki bemutatta a két  fotóművész alkotásait. – A “Román falu lelke” c. tárlat szerves része a IV.“Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet a nemzetközi „Euro Foto Art” Egyesület szervez a Román Kulturális Minisztérium védnökségével egy hónapig volt látogatható

Különleges megnyitó Nagybányán

 

A IV-ik “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” nemzetközi Fotográfiai Fesztivál, melyet az  „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Román Kúlturális Minisztérium védnökségévelkínálta azt az oportunitást, hogy a Nagybánya-i „Petru Dulfu” Megyeik Könyvtárban egy szinvonalas kiállítást nyissanak meg ianuarie 2016 január 20 – 31 között “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” digitalizált fotográfiáiból. A kiállított 40 fénykép eredeti példányai a Bukarest-i  dr.Radu Igazság egyetemi előadó tanár tulajdonában vannak. A tárlat megynitója szép számu közönség és fotográfia kedvelők jelenlétében került sor 2016 január 20-án, déli 1 órakkor. A megjelent közönséget a Megyei Könyvtár képviselője Ştefan Selek köszöntötte, majd a kiállított fotográfiákat Felician Săteanu, fotóművész, az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület tagja mutatta be. A „Petru Dulfu” Megyei Könyvtárral partnerségben, a Máramaros-i Megyei Tanács és a  Nagybánya-i Önkormányzat védnökségével meg rendezett kiállítás, 2016 január 31-ig tekinthető meg, melyre a belépés ingyenes.

 


”Máramarosi tavasz” című fotókillítás megnyitója Csíszeredában

A Harghita Megyei Tanács Csíkszereda-i Megyeháza Galériája szűkösnek bizonyult pénteken 2016 január 15-én. Több mint 100 helybeli, Nagyvárad-i ésHargitta Megyei fotóművészek és műpártolók vettek részt a “Máramaros tavasz”című fotótárlat megnyitóján. Az impozáns galéria falaira az 50 nagy méretü fotográfiák lettek kiállítva, melyeket a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub tagjai készítettek Máramarosban meg szervezett alkotó táborban, melyet a Hargita Megyei Tanács és Csíszereda-i Önkormányzat támogatott anyagilag. A megjelent közönséget Szabó Attila fotóművész a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub elnöke köszöntötte, majd Antal Attila, Csíkszereda Megyei Jogú Város megbízott polgármestere szúlt a megjelentekhez aki meg nagyra értékelte a Projektet amely egy sikeres fotógráfiai kiállítással konkretizálodott. Szűcs-Mátyás István, a Hargita Megyei Tanács menedzsment vezérigazgatóság vezetője meg köszönte a táborban résztvevő fotóművészek kitartó munkájukat. Ezt követően dr. Péter Izabella a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub tagjai méltatta és mutatta be a kiállítot fotográfiákat. Befelyezésként Tóth István AFIAP fotóművészt az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke szolt a megjelentekhez, aki nagyra értékelte a közreműködést a Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub, Partneri szervezettel, aki be jelentette, hogy a megnyitott tárlat szervez része a IV-ik „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztiválnak, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Kúlturális Minisztérium védnökségével. Befelyezésként át adta Csíkszereda-i “Prisma” Fotóklub tagjainak azt a 4 érmet és plaketett, melyet a közelmúltban Nagyváradon megnyitot Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek X-ik Nemzetközi Szalonján nyertek. A “Máramarosi tavasz”című kiállítás január végéig tekinthető meg, melyre a belépés díjtalan

Moldován Mihály EFIAPb fotóművész egyéni kiállításának megnyitója Brassóban

 A Brassó-i “Reménység Házának kultúrterme (Moldovei utca 2) kicsinek bizonyult 2016 január 14-én, csütörtökön este. Számos fotóművész és többszáz, a fotográfiát kedvelő érdeklődő vett részt az ünnepélyes megnyitón Brassóból, Csíszeredából, Debrecenből, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról és Nagyváradról. - A kiállitó terem falaira Moldován Mihály Négyfalu-i (Brassó megye) fotóművész alkotásai lettek elhelyezve. Az 54 fekete-fehér és színes fotográfiából álló tárlat a IV. „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál szerves része, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Romániai Kulturális Minisztérium védnökségével. - A megjelent közönséget Házi Bakó Eszter művelődésszervező köszöntötte, majd  Balási Csaba EFIAPs  fotóművész, a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke, magyar és román nyelven méltatta a kiállító fotóművész személyiségét és alkotásait. - Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke, a Fesztivál igazgatója ismertette, hogy miként lett megszervezve a tárlat, és átadta az alkotónak az Egyesület védnökségi Oklevelét, Házi Bakó Eszter művelődésszervezőnek pedig a „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” plakettet, ezzel is megköszönve a tárlat megszervezésében való közreműködését. Ezt követően átadta Moldován Mihály EFIAPb fotóművésznek a 6-os számú arany fokozatú „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” életmű érmet, illetve a Szabadalmi Oklevelet, és az „Euro Foto Art” Egyesület tiszteletbeli Oklevelét. - Befejezésül az alkotó megköszönte a kitüntetést, majd minden résztvevőt meginvitált a tiszteletére szervezett állófogadásra. - Moldován Mihály kiállítása 2016 február 20-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.

 A „Tükröződések” című kiállítás megnyitója Kolozsváron

A Kolozsvár-i “Lucian Blaga” Egyetemi Könyvtár halljában (Klinikák utca 2 szám) mutatták be az “EKE Kolozsvár 1891 Fotóklub tagjainak évi kiállítását, a IV. “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál keretén belül. A tárlat megnyitójára 2016 január 12-én 7 órakor került sor nagyszámú közönség jelenlétében. A megjelenteket Kovács Eszter az Egyetemi Könyvtár képviselője köszöntötte. Őt követően Lörinczi István fotográfus az “EKE Kolozsvár 1891 tagja méltatta Szathmári Pap Károly személyiségét, majd bemutatta a kiállított képeket. Befejezésként Farkas György értékelte a tárlaton szereplő 64 fekete-fehér és szines fotográfiát. A kiállítás 2016 február 02-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.

 


 „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál

 ünnepélyes megnyitója

Baráti hangulatban került sor 2016 január 11-én, hétfőn este 6 órakor a Nagyvárad-i  „Euro Foto Art”  Galériában  a IV. „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál ünnepélyes megnyitójára, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Kulturális Minisztérium, és a Bihar megyei Tanács védnökségével. - Az eseményen több Nagyvárad-i és Szolnok-i fotóművész valamint nagyszámú érdeklődő vett részt. - A megjelenteket Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke, a Nemzetközi Fesztivál igazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta a Fesztivál  szerepét az Európa-i fotóművészet népszerűsítésében, és ismertette a tervezett rendezvényeket. Ezt követően beszélt a Román Fotóművészet Napjáról, amely január 11-én van. – Lucian Silaghi, a Román Kulturális Minisztérium képviselője, a Bihar Megyei Kulturális Felügyelőség igazgatója, az „Euro Foto Art” Egyesület tiszteletbeli tagja, nagyra értékelte Tóth István AFIAP fotóművész, és Románia-i, valamint Európa-i munkatársainak szerepét a Nemzetközi Fesztiválok megrendezésében. - A „Familia” Kulturális folyóírat főszerkesztője, aki szintén az „Euro Foto Art” Egyesület tiszteletbeli tagja, beszédében kiemelte a fotóművészet fontos szerepét a mindennapokban. - Befejezésként Tóth István AFIAP fotóművész felolvasta a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek  X. Nemzetközi Szalon  díjazottjainak névsorát, és bemutatta a érmeket. -  Az est jó hangulatát Maliţa Lucian hegedű játéka szolgálta. - A nagy sikerű tárlat 2016 január 21-ig  látogatható, munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között. - A belépés díjtalan.

Látogatás a Kínai Fotóművészek Szövetségénél Pekingben.

 Pénteken 2015 december 03-án került sor 10:30-kor a Kínai Fotóművészek Szövetsége (CPA) székhelyén egy hivatalos munka értekezletre, az “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület és a Román Kúlturális Intézet képvislői között. A találkozó célja a jövő évben Kínában megrendezésre kerülő első Romániai Fotográfiai Fesztivál megrendezése, illetve a jövő évben megrendezésre kerüllő IV-ik Kínai Fotográfiai Fesztivál avató ünnepségére való meghívás volt, melyre jövő év szeptember végén kerül sor Bukarestben. A CPA delegációját Peng Wenling főtitkár és Jackie a nemzetközi osztály tanácsos képviselte. Az “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesületet Tóth István AFIAP, Ovi D. Pop AFIAP, a védnökségi igazgató és Kajtár Tibor Szolnok-i alkotó művész képviselte. A Román Kúlturális Intézetet Constantin Lupeanu igazgató és Antonia Ciuceanu szakreferens képviselte. A névjegy kártyák és asztali zászlók cseréje után, Tóth István fotóművész be mutatta a Nemzetközi “Euro Foto Art” Egyesületet, alá húzva azt, hogy ez a Világ egyetlen Regionális tagja, majd be mutatta a legfontosabb tevékenységét majd át nyújtotta az “Euro Foto Art” Könyvkiadó gondozásában meg jelent leg frisebb katalógusát, illetve az Egyesület jövő évi fali naptárát. A találkozó másadik részébenbe mutatták a Románia Nemzeti ünnepe alkalmából megrendezésre kerüllő első Román Fotográfiai Fesztivál tervet, melyet a Román Kúlturális Intézet és a CPA szervezne az “Euro Foto Art” Egyesülettel. Ebből az alkalombó Tóth István AFIAP elnök meg hívta a CPA-t, hogy vegyen részt jövő év őszén a Romániában megrendezésre kerüllő IV-ik Kínai Fotográfiai Fesztivál nyitó ünnepségén, melyre a fővárosi Nemzeti Könyvtár haljában kerül sor. illetve több kiállítás megnyitóján, mely külömböző városokban nyitnak majd meg. A találkozó végén a főtitkár asszony aki pozitivan értékelte az előterjesztett javaslatokat meg ígérte, hogy kellő képpen fogja továbbitani ezeket a CPA vezetőségének. Befejésként minden vendéget meg ajándékoztak az utolsó Kína-i Nemzetközi albummal, illetve nyakkendővel, melyet a CPA logojával diszítettek, majd meg vendégelék a szomszédságban lévő tradicionális vendéglőbe.

A “Festői Románia és Kína” c. fotókiállítás megnyitója Pekingben.

2015 december 5-én, szombaton 10:30-kor nyílt meg a Pekingi Román Kulturális Intézetben a Románia Nemzetközi Napjára rendezett “Festői Románia és Kína” cimű fotóművészeti kiálltás.- A közönséget román népi öltözékben Elena Radu tanácsos köszöntötte, és felkérte Constantin Lupeanu urat a Pekingi Román Kulturális Intézet igazgatóját, hogy tartsa meg előadói beszédét. Az igazgató nagyra értékelte intézete, és az „Euro Foto Art” Egyesület közötti együttműködést. - Tóth István AFIAP fotóművész a nemzetközi egyesület elnöke kiemelte a kiállítás Románia-i és Peking-i sikerét, és elismerően szólt a román és kínai fotóművészek közötti kitűnő kapcsolatokról. Külön megköszönte a Pekingi Román Kulturális Intézet közreműködését, és a projekt előkészítésében nyújtott segítségét.- Luo Geng Qian úr a Kínai Fotóművészek Szövetségének elnöke (CPA) megköszönte a meghívást, és gratulált a szervezőknek a sikeres kiállításhoz. Beszédében elismerően szólt a Kína-i Szövetség és az „Euro Foto Art” Egyesület, illetve Kína és Románia közötti kétoldalú kapcsolatokról. A megnyitó végén Wang Tieshan a Kínai Népköztársaság Külügyminisztériumában működő Kína - Románia Baráti Társaság állandó alelnöke beszédében nagyra értékelte Tóth István AFIAP fotóművész hozzájárulását a két ország fotóművészei közötti kapcsolatok kiépítéséhez és elmélyítéséhez. Örömmel szólt arról is, hogy személyesen vett részt Nagyváradon az „Euro Foto Art” Galériában megrendezett egyéni kiállításának megnyitóján.- A megnyitón részt vett Fu Chunlai úr a Kína-i Vörös Kereszt Alapítvány elnöke, illetve egy népes Peking-i gyermek csoport is a Mikulással, akik egy kulturális programon voltak a szomszédos Balassi Intézetben - a Peking-i Magyar Kulturális Intézetben. A rendezvényen jelen volt Ovi D. Pop AFIAP fotóművész, az EuroFotoArt Egyesület védnökségi igazgatója, illetve Kajtár Tibor fotóművész a nemzetközi egyesület Szolnok-i tagja. - A “Festői Románia és Kína” címü fotókiállítás 2016 január végéig látogatható.

Különleges fogadás Pekingben

 

Őexelenciája Doru Romulus Costea Románia Meghatalmazott és Plenipotenciális Nagykövete fogadást adott 2015 december 2-án a a Peking-i Nyugat Meriotte Hotelben Románia Nemzeti ünnepe alkalmából. Erre az eseményre meg hívta azt a két Nagyvárad-i és Szolnok-i fotóművészt akik részt vettek a Peking-i Román Kúlturális Intézetben. A “Festői Románia és Kína” tárlat megnyitóján. Sajnálatos módon a személyes csomagok elkavarodása miatt a három fotóművész “repüllős szerelésben” és nem  az eseményhez meg felelő öltözékben tudtak megjelenni. Tóth István AFIAP fotóművész több ismerős kínai előjárőságot is fedezett fel a résztvevők között akikkel meg ismerkedett az évek során Wang Tieshan úrral éppen a Nagyvárad-i  akkori “Foto Art” Galériában ismerkedett meg aki a Bukarest-i Kínai Nagykövetség hellyettes nagykövete volt és aki részt vett annak az egyéni kiállításának megnyitóján melyet a Kínában készített fotográfiáiból állított össze a Nagyvárad-i fotóművész.Hasonlóan különleges volt a találkozó Prof. Dr. Ding Chao úrral, aki 1980-ban kísérte el dr. Albini Iuliu EFIAP Kolozsvár-i fotóművészt, a Romániai Fotűvészek Szövetség “Erdélyi” Fiókjának elnökét aki egy hónapot töltött Kínában. Attől eltérően, hogy a három fotóművész nem a protokollnak megfelelő öltözékben jelentek meg, ők mégis jól érezték magukat a fogadáson.

 

Fotókiállítás megnyitó

képek nélkül Pekingben

Eredeti terv szerint szerdán,  2015 december 2-án, 10:30 órakor kelett volna meg nyitni a Peking-i Román Kúlturális Intézetben Románia Nemzeti ünnepe alkalmából, a “Festői Románia és Kína” elnevezésü kiállítást. Az eseményen. Az eseményen részt vett  az “Euro Foto Art” Egyesület két Nagyvárad-i és egy Szolnok-i tagja, akik szállították magukkal az “Air France” légitársasággal a kiállítandó 100 fekete kartonra fel instalált fotográfiát, illetve a tárlat katalógusát. Sajnálatos módon aa repüllő gépnek kényszer leszállást kelett hajtson a Szentpétervár-i (Orosz Federáció) Nemzetközi repűllő terén és ebből kifolyólag a  három fotóművész untolsó pillanatban jutott el Pekingbe a tárlat megnyitójára. Mivel az egyéni csomagjaik és akó kiállítandó fotográfiákat tartalmazó csomag el kavarodott és nem érkezett meg Pekingbe, a három fotóművész az “repüllő” ruhájukban tudtak csak meg jelenni az ünnepségen.A tárlat képeit egy nagy képernyőre vetítették ki az Intézet falára a szép számu publikumnak akit Elena Racu szakreferens üdvözölt, majd fel kérte Constantin Lupeanu urat az Intézet igazgatóját, hogy tartsa meg előadői beszédét. A Peking-i Intézet igazgatója nagyra értékelte a közös kiállítás ötletét, illetve az “Euro Foto Art” Egyesülettel való kitűnő közreműködést. Tóth István AFIAP  fotóművésszel, a nemzetközi Egyesület elnökével a kínai fotóművészekkel fenn álló kitűnő kapcslatokról, majd meg köszönte a Pekingi Román Kólturális Intézet segítségét a Projekt kivitelezésében. Végezetűl Ovi D. Pop AFIAP fotóművész beszédében ki fejezte azon örömét, hogy harmadik alkalommal jutott Kínába, ahol lehetősége volt ebben a csodálatos országban fotografálni. Befelyezésként a Peking-i Román Kúlturális Intézet kockteil-el zárta a rendezvényt.

Kalandos repülés Peking felé …

Eredeti terv szerint 2015 december 2-án, szerdán 10:30 órakor kellett volna megnyitni a Peking-i Román Kulturális Intézetben Románia nemzeti ünnepe alkalmából, a “Festői Románia és Kína” elnevezésű kiállítást. Az eseményen részt vett  az “Euro Foto Art” Egyesület két Nagyvárad-i és egy Szolnok-i tagja, akik magukkal hozták az “Air France” légitársaság járatán a kiállítandó 100 db. fotográfiát, illetve a tárlat katalógusát. A fényképeket tartalmazó csomagot a Budapest-i “Liszt Ferenc” repülőtéren adták fel hétfőn délelőtt. Franciaország fővárosából a három fotóművész, Tóth István AFIAP (elnök), Ovi D. Pop AFIAP (a védnökségi osztály igazgatója), illetve Kajtár Tibor az Egyesület Szolnok-i tagja Boing 777-222 tip. repülőgéppel hagyta el a “Charles de Gaule” légikikötőt. A gép fedélzetén több mint 400 utassal, menetrend szerint december 2-án kedden reggel  06:40 kor érkezett volna meg.. Sajnálatos módon a repülést kb. 4 óra múlva meg kellett szakítani miután a repülő törzse kb.2-3 percig erősen rázkódott.  A  nem szundikáló utasok, az elején megijedtek, de hamarosan megkönyebültek amikor a szokatlan zaj hírtelen megszűnt. Nem így történt ez a három „Euro Foto Art”-os fotóművész esetében, akik a jobb oldali szárny mellett ültek, és akik az elsők között vették észre, hogy a repülőgép hírtelen visszafordult, illetve azt, hogy a gép jobb szárnyából el kezdett folyni a kerozin. A pilóta rövid időn belül bejelentette, hogy  “incidens” tőrtént és azt, hogy a repülőgép a  kb,100 km-re  lévő Szentpétervár (Orosz Föderáció) repülőterén  fog leszállni. Közben a gép sebessége csökkent, és ereszkedni kezdett. Azok az utasok akik nem aludtak nehezen várták a kényszerleszállás pillanatát. Mindenki meglepetésére a landolás a kitűnő pilótáknak köszönhetően probléma mentesen, a legnagyobb rendben történt.  A Szentpétervár-i  repülőtér szállingózó hópelyhekkel köszöntötte az utasokat, akiket betessékelték a várótermekbe. Felháboritó volt, hogy az Air France Légitársaság egyetlen  képviselője sem jelent meg, és nem informálta  az utasokat a történtekről. Ez idő alatt többen  telefonon probálták elérni ismerőseiket, és tájékoztatni őket a váratlan eseményről.. Eképp cselekedett Tóth István is, aki először a fiát         értesítette, aki percek alatt megtudta egy orosz hírportálról, hogy az említett Boing 777-200 repülőgép jobb oldali hajtóműve meghibásodott és e miatt le kellett állítani. Rövid időn belül az orosz repülőtér személyzete szendvicset és ásványvizet osztott a károsultaknak. Több órás várakozás után a Szentpétervár-i repülőtér képviselője  értesítette az utasokat, hogy kis csoportokban két repülőgép fogja őket majd visszaszállítani  Párizsba (Peking helyett). A második gép utasai, köztük a három póruljárt fotóművész kimondottan hosszú várakozás és a bejelentkezés után szerdán reggel 02:30-kor hagyták el Szentpétervárt, és helyi idő szerint 06:00 órakor érkeztek meg a Párizs-i repülőtérre. Menet közben az utasokat  két csomag keksszel és egy pohár ásványvízzel “lepték” meg. A kálvária a Párizs-i “Charles de Gaulle” repülőtéren folytatódott, amikor is a károsultakat különböző járatokra irányitották át, több órás várakozás után. A három fotóművésznek már nem tudtak  helyet  biztosítani az aznapi “Air France” járatra, így elfogadták azt a javaslatot, hogy Amszterdamon keresztül folytassák útjukat Peking felé az OKL légitársasággal. A felgyülemlett idegesség hatására Tóth István fotóművész “elnézést” kért a Air France légi társaság képvislőjétől, aki ezt szemrebbenés nélkül  elfogadta. - Negyven perc repülés után a három fotóművész megérkezett Amsterdamba. Szerencséjükre rövíd időn belül beszállhattak a “China Southen” Légitársaság impozáns repülőgépébe, mellyel szerda reggel pontban 07:10-kor probléma mentesen megérkeztek a Peking-i “Capital” légikikötőbe. A “Három muskétás” kimondottan örült annak, hogy végre megérkeztek a cél- állomásra. Az öröm rövid ideig tartott, mert a csapat tagjai észrevették, hogy a személyes poggyászuk, illetve a kiállítandó fotókat tartalmazó csomag elkeveredett, és nem érkezett meg Pekingbe... Így a Budapesten november 30-án feladott három kézipoggyász, és a fényképeket tartalmazó csomag az “Air France” Légitársaság-nak “köszönhetően” csütörtök este érkezett meg a Peking-i “Riitan” Hotelbe.

A “Miénk itt a kép” című kiállítás megnyitója

A  Szolnok-i  “Hozam” Klubban nyitották meg nagy számú közönség jelenlétében 2015 november 20-án, pénteken Gavaldik Zoltán, Holocsi Kálmán és Kajtár Tibor fotóművészek, a helybeli „Tiszavirág” Fotóklub, és az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület tagjainak csoportos kiállítását. A „Miénk itt a kép” című tárlatot a három Szolnok-i szerző 25 fekete - fehér és színes fotográfiájából állították össze. - A közönséget, melyben többek között jelen volt Adela Lia Rusu AFIAP és Ovi D. Pop AFIAP fotóművész (a Nagyvárad-i Fotográfusok „Tavirózsa” Klubjának tagjai) illetve  Mészáros Ödön az „Euro Foto Art Egyesület Budapest-i Regionális alelnöke) Gavaldik Zoltán fotóművész, a Szolnok-i „Tiszavirág” Fotóklub elnöke köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta a barátság és a béke jelentőségét. - Ezt követően Szabó István Szolnok alpolgármestere üdvözölte a helybeli közönséget, valamint Nagyvárad-i vendégeket, és gratulált a három fotóművész kiállításához. - Tóth István AFIAP fotóművész a két Nagyvárad-i kulturális szervezet elnöke és a MAFOSZ regionális alelnöke nagyra értékelte a Szolnok-i partner- szervezettel, illetve a kiállító alkotókkal fennálló kitűnő kétoldalú kapcsolatot. - A megnyitó végén átadta a három fotóművésznek az „Euro Foto Art” Egyesület védnökségi oklevelét. - A rendezvény jó hangulatát Thurzó Sándor József Nagyvárad-i brácsaművész játéka szolgálta. - Az „Euro Foto Art” Egyesület védnökségével rendezett tárlat két hétig látogatható.

Meghitt megnyitó

Románia Parlamentjében

A Nemzeti  Börtönök Közigazgatósága, és a Spanyolországi „Merdianinos”  Szervezet közös rendezésében került sor 2015 szeptember 30 - október 01 között az „Infantilis Igazságügy” elnevezésű nemzetközi konferenciára. Ennek keretén belül nyitották meg 2015 október 1-én 09:30-kor több mint 200 Románia-i és külföldi résztvevő jelenlétében azt a fotókiállítást,  melyet 5 olyan fiatal alkotó munkáiból állítottak össze akik szankcionált bűncselekményt követtek el. A megjelent résztvevőket Cătălin Claudiu Bejan úr, az Országos Börtön Adminisztráció vezérigazgatója üdvözölte, és  értékelte az „Euro Foto Art” Egyesület védnökségével rendezett fotográfiai kiállítást. Őt követően a Spanyolország-i „Meridianos” Szervezet igazgatója köszönetét fejezte ki, hogy részt vehettek a nemzetközi projektben, majd átadta a szót Tóth István AFIAP fotóművésznek. A közismert nemzetközi egyesület elnöke gratulált a Nemzeti  Börtönök Közigazgatóságának a fotókiállítás ötletéhez, és meg- hívta a Máramaros-i, Nagyvárad-i és Râmnicu Vâlcea-i kiállító fiatalokat, hogy a büntetésük letöltése után díjtalanul vegyenek részt az „Euro Foto Art” Egyesület és partnerszervezetei által rendezett fotótanfolyamain. Befejezésként átadta a Nemzeti  Börtönök Közigazgatósága vezérigazgatójának és a Baziás-i Nevelői Központ képviselőjének a Nemzetközi Egyesület asztali zászlaját, illetve az „Euro Foto Art” Galéria jubileumi katalógusát, mely Románia egyetlen állandó fotógalériájának 25. évfodulója alkalmából jelent meg.

Tóth István AFIAP meghívása

a Kínai Nagykövetség

hivatalos állófogadására

Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke meghívást kapott a Kínai Népköztársaság Romániai Nagykövetsége részéről, hogy vegyen részt 2015 szeptember 29-én azon az állófogadáson melyet a Kínai Népköztársaság megalakulásának 66. évfordulója alkalmából rendeztek. - A hivatalos meghívót a nagykövetség kulturális attaséja Yan Jianwu adta át Tóth István AFIAP fotóművésznek a Bukarest-i Nemzeti Könyvtárban. A fotóművészt Őexcelenciája Xu Feihong nagykövet, és Tan Yuxiu Asszony üdvözölte. Az ünnepségen a Nagyvárad-i fotóművész több jeles politikai személységgel találkozott, köztük Kelemen Hunorral a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, és régi ismerőseivel, köztük: Sorin Dumitriu mérnök-tanárral, Románia Kereskedelmi Kamarája alelnökével, illetve a Bukaresti Kereskedelmi Kamara elnökével. Szintén találkozott Yan Jianwu kulturális attaséval, és a Román Kulturális Intézet Peking-i igazgatójával.

Fotóművészet, és a Mercedes

A Nagyvárad-i ATP Exodus Borsi sugárút 34B szám alatt lévő bemutató termében került sor 2015 szeptember 24-én, csütörtökön este 6 órakor, több mint 100 Mercedes tulajdonos és család tagjaik jelenlétében a legújabb Mercedes-Benz gépkocsik bemutatására. Ebből az alkalomból kiállítottak 25 db.nagyméretű, festőálványokra helyezett fotográfiát.  Az alkotásokat a Román Kulturális Minisztérium, és a Román Kulturális Intézet  védnökségével az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület által szervezett VI. „Eurofotoart” 2014 Nemzetközi Fotóművészeti Szalonon fogadták el és díjazták. - Az eseményen részt vett Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke, aki bemutatta a tárlaton szereplő művészi fotográfiákat, és válaszolt a látogatók kérdéseire. - A kiállítás nagy sikert aratott  a műértő érdeklődők körében.

Krosnó-i (Lengyelország) fotóművészek kiállítása

Tanévkezdés után újabb kiálítást tekinthet meg a Nagyvárad-i és más városbeli érdeklődő az “Euro Foto Art” Galériában. - Ez alkalommal a Krosno városbeli “Krosno” Fotóklub tagjai által készített alkotások lesznek be- mutatva - két héten keresztül. - A Fotóklub 1970-ben alakult 40 Kárpátaljai fotóművészből, és a Krosnó-i Fotográfiai Társulás nevet viselte. Első nemzetközi kapcsolatuk a Szlovákia-i  Fotóklubokkal jött létre. A Krosnó-i Fotográfiai Társulás 2001-től a Határmenti Regionális Kulturális Központ (Regionalne Centrum Kultur Pogranicza) hatáskörébe került. Az eltelt idő alatt a klubtagok alkotásaiból számos kiállítást rendeztek: Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában és Magyarországon. - 2001-től 15 nemzetközi fotótúrát szerveztek, melynek keretén belül a régióban élő emberek életéről, és különböző tájak jelgzetes szépségeiről tudtak felvételeket készíteni. A klubtalálkozók egyenlő lehetőséget biztosítottak a határ mindkét oldalán élő alkotóknak, hogy a tapasztalatokat átadhassák egymásnak. - Wacław Turek a Fotóklub elnöke azt vallja, hogy “a fotográfia örömet okoz az alkotónak egy már elfeledett, vagy  rejtélyes világ megörökítése során.  Lehetőséget kínál arra, hogy képbe foglaljuk a körülöttünk lévő hihetetlenül izgalmas, változó világot.  A fotográfia nem egyszer ellentétes a formális logikával. Henri Cartier-Bresson, a XX. század egyik legkiemelkedőbb francia fotóriportere vallota, hogy a fotográfia egyensúlyt képez  a racionalitás - a szem és a lélek között”. - A kiállítás megnyitójára  2015 szeptember 16-án szerdán este 6 órakor került sor, szép számú közönség jelenlétében. - Sajnálatos módon a Krosnó-i Fotóklub előre bejelentett 4 tagú delegációja nem jött el. -  Tóth István AFIAP fotóművész, az Euro Foto Art Egyesület elnöke pozitívan nyilatkozott  a két kulturális szervezet  együttműködéséről, és bemutatta  a kiállított alkotásokat.  -  A közeltmúltban a Krosnó-i táborban részt vett  két fotóművész, az EuroFoto Art  Egyesület képviseletében ott járt  Kajtár Tibor (Szolnok), illetve  Ovi D. Pop a Nagyvárad-i Fotográfusok „Tavirózsa” Klub reprezentánsa elismerően szólt erről a nemzetközi rendezvényről. -  Az est jó hangulatát Ariadna  és Georgiana Mircescu fuvolaművészek játéka szolgálta. – Nagyra értékelhető, hogy ebben az évben a Krosno Határmenti Regionális Kulturális Központ Fotóklubja  az “Euro Foto Art”  Egyesület társszervezete lett. Az aláírt szerződés értelmében a Krosno-i Kulturális Központ Galériájában megnyitották a két Nagyvárad-i fotográfiai kulturális szervezet tagjainak kiállítását, 4 vendég alkotó jelenlétében, akik több kisebb fotótúrán is résztvettek a régióban. - A “Gheorghe Şincai” Megyei Könyvtárral partnerségben, a Bihar megyei Tanács védnökségével rendezett tárlat 2015 szeptember 29-ig látogatható, munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között.  A belépés díjtalan.


Nagyváradi fotográfiai szervezetek sikerei

Makaóban (Kína)

A “Dialógus” című kiállítás, melyet a Tóth István AFIAP fotóművész által vezetett két Nagyvárad-i fotográfiai szervezet tagjainak 100 fekete-fehér, illetve színes alkotásából állítottak össze, és  amelyet a  9 millió lakosú Shenzen Kulturális Palotájában mutattak be, nagy sikert aratott az elmúlt évben Kínában. Az “Euro Foto Art” Egyesület társszervezetének, a Zhuhai-i China Photo Network Online-nek köszönhetően a tárlat anyagát 2015 szeptember 3 - 14 között Makaóban is bemutatták. Ez alkalommal a Makaó-i “The Photography Salon Society” Egyesület közreműködésével 50 fekete-fehér és színes fotográfiából összeállított kollekciót a Nagasaki félszigeten a Xinhua utcában lévő Wan Haoxuan Art Gallery”-ben láthatta a közönség. A kiállított alkotásokat az „Euro Foto Art” Egyesület (AEFAO), és a Nagyváradi Fotográfusok „Tavírózsa” Klub (CFNO) fotóművészei készítették: Bock Paul (AEFAO) Kalifornia (USA), Dancoglu Constantin EFIAPb Nagyvárad - (CFNO), Holocsi Kálmán Szolnok - (AEFAO), Mészáros Ödön Budapest - (AEFAO),Ovi D. Pop AFIAP Nagyvárad, (CFNO) - (AEFAO),Rusu Adela Lia AFIAP Nagyvárad - (CFNO),Szabó Claudiu EFIAP Nagyvárad - (CFNO),Stan Valentina EFIAPb Nagyvárad - (CFNO), Stan Gelu AFIAP (CFNO) és Tudosescu Gabriel AFIAP(AEFAO),  Bukarest

Megható hangulatú találkozó

A Nagyvárad-i Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja szeptembertől átszervezte a heti találkozók programtervét. Egyik újdonság ebben a klubtagok havonta történő bemutatkozása. A ciklus első találkozójára 2015 szeptember 3-án este 6 órakor került sor a Nagyvárad-i „Nevis” Hotel konferencia termében. Ez alkalommal Tóth István AFIAP fotóművész mutatkozott be, aki a közismert Fotóklubot alapította 39 éve. A  teremben lévő vetítővászonra a meghívott alkotót néhány hónapos korában ábrázoló fénykép, míg egy festőállványra pedig egy Margitta-i amatőr festő és fotográfus által néhány éve készített festmény lett elhelyezve. - A találkozó első részében Tóth István  elmesélte kollégáinak hogyan ismerkedett meg  az első fényképezőgépével, és miként kapta meg szüleitől  7 éves korában az NDK gyártmányú „Beirette” márkájú „csoda”- masinát. - Meghatottan  beszélt a Nagyváradon 1972-ben, ill. 1974-ben megnyitott  első kiállításairól. Hasonló módon említette  azokat  a művészi fotókat, melyeket  a Bukarest-i „Gişmigiu” parkban, illetve  a „Floreasca” teremben egy nemzetközi cselgács bajnokság alkalmával készített 1971 - 1972 között. - A 105 perc rövidnek bizonyult a fotóművész személyének, és munkásságának teljes bemutatására. A találkozó hangulata a meghívott jeles alkotónak, a kitűnő házigazdának a  „Nevis” Hotel Komplexus managerének, és a nem mindennapi vendéglátásnak köszönhetően különleges volt. - Eugen Munteanu fotóművész az összejövetel végén megígérte, hogy az elkövetkezőkben havonta fog helyet biztosítani a Nagyvárad-i Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja tagjainak bemutatkozására.

Nagyvárad-i Fotográfiai Szervezetek Krosnoban (Lengyelországban)

A Lengyelország-i Krosno város látta vendégül 2015 augusztus 21-23 között a Határmenti Regionális Kulturális Központ által szervezett IX. Kárpáti Éghajlat” (“Karpackie Klimaty”) elnevezésü fesztivált. A rendezvény keretében szervezték meg a IX. Nemzetközi fotográfiai alkotótábort, melyre meghívták a két Nagyvárad-i Kulturális Szervezet: az “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, valamint a Fotográfusok “Tavirózsa” Klub tagjait. Az „Euro Foto Art” Egyesületet Eugen Antal, és Antonia Pâncotan Nagyvárad-i, illetve Mészáros Ödön Budapest-i és Kajtár Tibor Szolnok-i fotóművészek képviselték. Ebből az alkalomból nyitották meg a Határmenti Regionális Kulturális Központban a két Nagyvárad-i székhelyű szervezet tagjainak alkotásaiból összeállitott „Dialógus 2015” című fotóművészeti tárlatot. A nemzetközi eseményen a Szlovákia-i, Lengyelország-i és Ukrajna-i fotóművészek mellett részt vett Tóth István AFIAP fotóművész a két Nagyvárad-i fotográfiai szervezet elnöke, illetve Ovi D. Pop fotóművész a közismert Fotóklub tagja. - A megjelent alkotókat, és a vendégeket Dorota Cząstka asszony, a Határmenti Regionális Kulturális Központ igazgatója üdvözölte. Beszédében nagyra értékelte a Krosnói Kulturális Központ Fotóklubja és az “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület között fennálló kitűnő kapcsolatokat. - Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész hangsúlyozta, hogy az eltelt év alatt a Krosnó-i Fotóklub is partenerszervezete lett az  „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesületnek. A magyar nyelvű fordítást Norba Volodimir fotóművész, az Ungvár-i székhelyű Kárpátalja-i Fotográfiai Egyesület elnöke biztosította, amely alkotóközösség  szintén a közelmúltban lett a Nagyvárad-i székhelyű Egyesület partnerszervezete.- Befejezésül a Krosnó-i Fotóklub elnöke Waclaw Turek fotóművész ajándékot adott át Tóth István fotóművésznek. - Az eseményt megelőzően a „Fotográfusok” Házában a  Kárpátalja-i Fotográfiai Egyesület által szervezett nemzetközi aktfotó táborban készített fényképekből összeállított kiálítást nyitották meg, melyen többek között Ovi D. Pop AFIAP és Adela Rusu AFIAP alkotásai is szerepeltek.- Ezt követően este 6 órától a fotóművészek szenzációs, nem hagyományos hangszereken előadott  koncerten vettek részt, majd közösen vonultak fel a különböző európai országok küldöttségeivel, illetve népitáncos csoportjaival  a város történelmi központjába. - Szombaton a két Nagyvárad-i Kulturális Szervezet fotóművészei a  “Kárpáti Trója” - és az V. Kárpáti Régészeti Fesztiválon, vasárnap pedig a Bánya és Petróleum Múzeumban fényképeztek.

Garik Avanesian MFIAP fotóművész (Csehország) kiállításának megnyitója

Attól függetlenül, hogy a nyár közepén vagyunk az “Euro Foto Art” Galéria kiállítási programja nem szünetel. A soron következő  tárlat Garik Avanesian MFIAP Prága-i  fotóművész “Örmények” című egyéni kiállítása. A kollekció  50 darab 40 x 60, illetve 70x130 cm méretű  fotográfiából áll, mely az örményeket mutatja be. – A látogatók Örményország különböző részein készült kimagasló művészi színvonalú portrékat és szociófotókat csodálhatnak meg. A “Karabakh-i hegyek” című ciklus 2007-ben készült, több fekete-fehér és színes képekből álló  sorozat, amely jól szemlélteti az ott élő emberek mindennapjait.. A tárlat hozzásegít az örmény nép jobb megismeréséhez, a fotóművészeknek pedig iskolapéldáként mutatja be az egyes fotográfiai műfajok megközelítésének módját. -Garik Avanesian MFIAP fotóművész 1959-ben született Bakuban (Azerbaidzsán), foglalkozása ujságíró. 1995-től Prágában lakik (Cseh Köztársaság). 2012-ben MFIAP nemzetközi kitüntetést kapott. Jelenleg a Cseh Fotóművészeti Federáció (amely parnerszervezete az “Euro Foto Art”  Nemzetközi Szervezetnek) elnöke, és főszerkesztője a „PhotoART” szaklapnak. 2014-től a Cseh Fotóművészeti Federáció által szervezett FIAP védnökséggel rendezett nemzetközi szalonok elnöke. - A  kiállítás megnyitójára  augusztus 19-én, szerdán  este 7 órakor került sor a szerző és nagyszámú közönség jelenlétében. Az alkotásokat dr. Ramona Novicov műkritikus mutatta be. Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész átadta Garik Avenesiannak  a 20-as számú védnökségi Oklevelet, illetve az Egyesület 18-as számú tisztelebeli Oklevelét, majd megnyitotta a tárlatot. - Az est zenei programját  Thurzó Sándor József és Lucian Maliţa művészek biztosították, akik George Enescu 2-es számu Román rapszódiáját, Michael Haydn: “4-es számú Duo szonatájának első részét, Roberto Farias: “Tres Escenas de Amor”, Ed. Grieg: Solveig dalát, és a "Des Sommers letzte Rose" c. ír népdalt adták elő.-  A Bihar Megyei Tanács védnökségével rendezett kiállítás 2015 szeptember 15-ig tekinthető meg, munkanpokon 08:00 - 19:00 óra között, melyre a belépés díjtalan.

Markus Adrian Sorin (Máramarossziget-i) fotóművész egyéni kiállítása

Baráti környzetben a szerző, és számos érdeklődő jelenlétében került sor  2015 augusztus 8-án, szerdán  este 6 órakor a Félix Fűrdői “Crişana” Hotelben működő “Euro Foto Art” Galériában  a  “Fények és érzelmek” című kiállítás ünnepélyes megnyitójára. Az alkotó Markus Sorin Adrian Máramarossziget-i fotóművész az “Euro Foto Art” Egyesület tagja.  Az eseményen részt vett  a fotóművész családtagja, az “Euro Foto Art” Egyesület és a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Klubjának több tagja, illetve sok Félix Fűrdőn tartózkodó turista. - A közönséget Dan Petrescu a “Crişana” Hotel adminisztrátora üdvözölte, aki nagyra értékelte, hogy a külső trópikus meleg ellenére, a Hotelben lévő Galériában kellemes hüvös környzetben egy újabb különleges eseményre került sor. Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész, az “Euro Foto Art” Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, és gratulált az alkotónak, majd átnyújtotta a 2015/018 Védnökségi Oklevelet, amely igazolja, hogy a Félix Fűrdői galériában mutatták be a Máramarosziget-i fotóművész egyéni tárlatát augusztus 8 és szeptember 1 között. Ezt követően Markus Adria Sorin megköszönte a kiállítás megszervezését, majd a bemutatott képek elkészitéséről mesélt. Az esemény végén Tóth István AFIAP fotóművész átadta Constantin Demeter fotóművésznek a Nagyvárad-i  “Euro Foto Art” galéria jubileumi plakettjét. - A megnyitó után a szerző állófogadásra hívta meg a jelenlévőket a “Crişana” Hotel protokoll termébe. - Az est  jó hangulatát  Thurzó Sándor József brácsaművész játéka szolgálta, aki  nemzetközi repertoárból adott elő több számot. -A Bihar Megyei Tanács védnökségével rendezett tárlat 2015 október 1-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.

Milonean Vlad egyéni kiállításának megnyitója

Az “Euro Foto Art” Egyesület védnökségével került sor 2015 augusztus 12-én szerdán este 6 órakor a szerző,és számos érdeklődő jelenlétében az “Era Shpoing Park”-ban lévő “ovidpop gallery“-ban  a Nagyváradi Fotográfusok “Tavirózsa” Klub fiatal fotóművészének Milonean Vlad-nak “Kezdetek” című  kiállításának megnyitójára. Az eseményen részt vettek a kiállító fotóművész szülei, illetve  a közismert Nagyvárad-i Fotóklub elnöke Tóth istván AFIAP fotóművész. A megnyitón ott volt Dávid Mária a Nagyvárad-i Művészetek Liceum tanárnője is. A megjelenteket Ovi. D. Pop fotóművész az esemény házigazdája, és a Galéria vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy a kiállított képkollekció a fiatal fotóművész felvételi portfóliója volt. Az alkotó a közelmúltban ezzel felvételizett a Kolozsvár-i Művészeti és Design Egyetem, fotó-videó-komputeres képkidolgozás szakán. -  Dávid Mária tanárnő a kiállító fiatal fotóművész fogékonyságáról beszélt, és kiemellte azt hogy a szerző milyen eredményesen sajátította  el az általa tanított rajzolás rejtelmeit (amely kieső próba volt a felvételin). - Az  “Euro Foto Art” Egyesület elnöke a kiállított fotográfiák művészi színvonalát, illetve  ezek installálását értékelte, majd átadta az Egyesület 019/ 2015 sz. védnökségi Oklevelét, amely igazolja a kiállítás megrendezését. - Milonean Vlad elmondta , hogy a kiállított 64 fekete-fehér és színes fotográfiát három és fél éves alkotói folyamat során készítette el, majd megköszönte a szülők anyagi támogatását. Az est végén  Ovi D. Pop fotóművész, a rendezvény  házigazdája megköszönte a vendégeknek a megjelenést, illetve Thurzó Sándor József brácsaművész zenei játékát, aki  Ciprian Prumbescu “Ballada”, Bartók Béla “ Este a székelyeknél”,   Carlos de Almeida „Menüett 1” és Bartók Béla „Tót legények tánca” című műveket adta elő.- Az “Euro Foto Art” Egyesület védnökségével rendezett egyéni tárlat 2015 szeptember 5-ig tekinthető meg, melyre a belépés díjtalan.

Nemzetközi portréfotó kiállítás Csernovitzben (UA)

Az “Euro Foto Art” Egyesület, és a Csernovitz-i Megyei Múzeum között fennálló kitűnő kapcsolatoknak köszönhetően egy újabb tárlatot nyitottak meg ebben a csodálatosan szép épületben. A kiállított 50 fekete-fehér és színes fotográfiát  az Egyesület által szervezett nemzetközi szalonokon elfogadott és díjazott alkotásokból válogatták ki. A tárlat a műfaj különböző formáit igényes módon mutatja be. A hagyományos feldolgozásokon túlmenően a látogató különleges képkompoziciókkal is találkozhat, amelyekben jól érvényesül a megörökített személyek élethű arckifejezése, mint a sikeres művészi fotográfia egyik alapvető eleme. A kiállításon tiszteletbeli meghívottként szerepelt a Bukarest-i Tudosescu Gabriel AFIAP fotóművész, az “Euro Foto Art” Egyesület tagja, akit a legkiválóbb portréfotográfusként ismernek és tisztelenek, és  akinek az alkotásait számos díjjal és éremmel tüntették ki. A közelmúltban a Nagyvárad-i székhelyű Nemzetközi Szervezet által szervezett “Eurofotoart” 2015 c. nemzetközi szalonon több “Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” érmet és plakettet, illetve  Kristály Trófeát nyert el, mivel Neki volt a legtöbb díjazott és elfogadott képe a 4 verseny kategóriában. A kiállított alkotások között számos ukrajnai fotóművész, köztük a Csernivts-i Vasile Paladean és Basaraba Igor portréfotói is szerepeltek. A Románia Csernovitzi Főkonzulátusának védnökségével rendezett tárlat ünnepélyes megnyitójára 2015 július  3-án pénteken került sor, kellemes hangulatban, nagyszámú közönség jelenlétében. A megjelenteket  Inna Kitul, a Megyei Múzeum vezérigazgatója köszöntötte, majd átadta a szót dr. Elena Moldovan Főkonzul-asszonynak, aki üdvözölte a kiállítás megszervezésének ötletét. Ezután Vasile Paladean Ukrajna Regionális alelnöke beszélt a kitűnő kapcsolatokról, és a tárlaton szereplő alkotások magas művészi színvonaláról. - A nemzetközi kiállítás 2015 július 20-ig látogatható.


Az “Euro Foto Art”            Galéria jubileuma

Kimondottan különleges hangulatban került sor július 3-án pénteken 11 órakor Románia egyetlen állandó ilyen jellegű kiállítóterme, a Nagyvárad-i „Euro Foto Art” Galéria jubileumi ünnepségére. A közismert galéria földszinti és félemeleti terme zsúfoltságig megtelt a résztvevőkkel. Az eseményen jelen voltak Arad-i, Kolozsvár-i, Resicabánya-i, Marosvásárhely-i, Nagyvárad-i, illetve Budapest-i és Szolnok-i fotóművészek, valamint a helyi és megyei elöljárók. Az ünnepséget a Nagyvárad-i „Varadinum” vonós kvartett játéka vezette be. Ezután Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket.  Az esemény kapcsán kifejezte örömét, hogy az évforduló ünnepségre ilyen nagy számban jelentek meg a vendégek. Ezt történelmi pillanatnak nevezte. A bevezető után egy perces néma csenddel emlékeztek meg az elhunyt fotóművészekről. A tiszteletadás közben Eugen Antal az „Euro Foto Art” Egyesület főtitkára, illetve Gardó Zoltán a nemzetközi egyesület főasszisztense felolvasta a Galériában kiállító, és az idők folyamán eltávozott 21 kiváló alkotó és közreműködő nevét, majd a közsimert Nagyvárad-i vonósnégyes az alkalomhoz illő művet játszott el az emlékükre. - Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész, az Euro Foto Art Egyesület elnöke ismertette a  nemzetközi szervezet kuratóriumának döntését, melynek értelmében a „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” 6-os számú arany érem - életműdíjat a közemúltban elhunyt Marcello Materassi EFIAPs Firenze-i (Olaszország), fotóművésznek adomáyozza. Az érmet és az elegáns bársony tokban elhelyezett Szabadalom Oklevelet az ünnepségen részt vevő Monica Şinca, az elhunyt fotóművész felesége vette át, aki emlékplakettet és egy gyönyörű virágcsokrot is kapott az Egyesület elnökétől. - Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész felolvasta a Belgium-i, Kanada-i, Kína-i, Németország-i, Izrael-i, Japán, Málta-i, Moldávia-i és Ukrajna-i fotóművészek üzenetét. Ezután Eugen Antal fotóművész a Kínai Népköztársaság kulturális attaséjának Yan Jianwu üzenetét tolmácsolta, aki többször is részt vett a nagyváradi kiállítás megnyitókon. A Galéria negyed évszázados történetét Tóth István AFIAP, a kiállítóterem igazgatója ismertette. Beszédében kiemelte az önkéntes közreműködők, köztük elsősorban Tóth Magdolna, és Bilcsik József lelkes és eredményes munkáját. – Feleségének, Tóth Magdolnának az elismerésen túlmenően nagy szeretettel egy csokor virágot is átadott. - Ezt követően Mircea Jacan a Bihar Megyei Tanács képviseletében  díszes plakettel köszönte meg Tóth Istvánnak, és csapatának  negyed évszázados önkéntes munkáját, és azt, hogy a fotóművészeten keresztül elvitték Bihar megye hírét  a világba. - Ezután Huszár István Nagyvárad alpolgármestere elismerően beszélt arról, hogy az „Euro Foto Art” Galériának köszönhetően a nagyváradi közönség díjmentesen csodálhatott meg több mint 45.000 fotográfiát, melyet a világban élő fotóművészek készítettek. - Dr. Ramona Novicov műkritikus meghatottan beszélt arról, hogy a Galériának mekkora szerepe volt a világ fotóművészei közötti kapcsolatteremtésben, majd Ligia Mirisan a „Gheorghe Şincai” Megyei Könyvtár igazgatója méltatta a Galéria igazgatójának fáradhtatalan munkáját, melynek köszönhetően 500 kiállítást nyitottak meg az eltelt negyed évszázad alatt. - Szabó Ödön képviselő elismerően beszélt a Galériáról, és igazgatójával való kitűnő kapcsolatáról. - Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész átadta az „Euro Foto Art” Egyesület tiszteletbeli oklevelét dr. Ramona Novicov  műkritikusnak, Szabó Ödön képviselőnek és Thurzó Sándor József brácsaművésznek. - Az esemény végén a Galéria igazgatója átadta a díszokleveleket és jubileumi plaketteket a kiállító fotóművészeknek, illetve azoknak akik támogatták a Galéria tevékenységét. A rendezvény különleges hangulatát a Nagyvárad-i „Varadinum” Vonósnégyes, Thurzó Sándor József és Maliţa Lucian, Ariadna Mircescu és Georgiana Mircescu, illetve Alexandrina Chelu és  Florian Chelu játéka szolgálta. Az ünnepségen minden résztvevő megkapta a Galéria jubileumi katalógusát. - A találkozó csoportkép készítéssel, és álló fogadással fejeződött be. - A Bihar megyei Tanács védnökségével rendezett, az elmúlt 25 évet bemutató dokumentum kiállítás  2015 július 28-ig tekinthető meg, melyre a belépés díjtalan.


Nemzetközi fotó alkotótábor 

Félix Fűrdőn

 

2015 július 2-án csütörtökön este 6 órakor nagyszámú közönség jelenlétében került sor a Félix Fűrdő-i „Crisana” Hotelben lévő „Euro Foto Art” Galériában a „Félix 2015” c. nemzetközi fotós alkotótábor megnyitó ünnepségére, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervezett a Bihar megyei Tanács védnökségével. Az eseményen részt vett Antal Eugen (Nagyvárad), Csató Imre (Nagyvárad), Dancoglu Constantin EFIAPb (Nagyvárad), Demeter Constantin (Nagyvárad), Eifert János EFIAP (Budapest), Gabor Ovidiu (Nagyvárad), Gardó Zoltán (Nagyvárad), Gavaldik Zoltán (Szolnok), Holocsi Kálmán (Szolnok), Kajtár Tíbor (Szolnok), Kardos Tamás (Szolnok), Mészáros Ödön (Budapest), Dr. Moritz Eugen (Kolozsvár), Munteanu Cosmina (Resicabánya), Petrila Gheorghe EFIAP (Nagyvárad), Prelucek Iosif (Resicabánya),  Ovi D. Pop AFIAP (Nagyvárad), Rusu Adela Lia AFIAP (Nagyvárad), Şincai Monica (Firenze), Szabó Claudiu EFIAPb (Nagyvárad), Talpoş Gheorghe (Nagyvárad) és Tóth István AFIAP (Nagyvárad). A közönséget Dan Petrescu a “Crişana” Hotel igazgatója köszöntötte, és megköszönte az “Euro Foto Art” Egyesületnek, hogy  a nemzetközi alkotótábort náluk tartják. - Tóth István AFIAP fotóművész az “Euro Foto Art” elnöke beszédében örömmel üdvözölte, hogy újra együtt vannak a fotóművészek a nemzetközi táborban. - Eifert János EFIAP Budapest-i, és Dr. Moritz Eugen Kolozsvár-i fotó és képzőművészek hozzászólásukban nagyra értékelték a nemzetközi táborok megszervezését. – Az est jó hangulatát Thurzó Sándor József brácsaművész játéka szolgálta. A rendezvény záróakkordjaként Tóth István AFIAP, az “Euro Foto Art” Egyesület elnöke megnyitotta a nemzetközi táborban résztvevő fotóművészek tárlatát, amely 2015 augusztus 5-ig látogatható.  A belépés díjtalan.


Az Arad-i “Pro Arad” Fotóklub kiállítása Nagyváradon

Az Era Shopping Parc-ban lévő „ovidpop art photo gallery”-ben nyitották meg  2015 június 5-én pénteken nagyváradi, és aradi fotóművészek jelenlétében a „Pro Arad Fotóklub bemutatkozik” című tárlatot. A kiállításon a fotóklub tagjainak  30 alkotását mutatták be. A megjelent közönséget  Ovi D. Pop AFIAP fotóművész, a galéria igazgatója köszöntötte, aki gratulált a Fotóklub tagjainak a kiállított alkotásokhoz, majd átadta az általa vezetett „Duran’s” Kiadó gondozásában megjelent „Bihar megye” című albumot.- Tóth István AFIAP fotóművész, az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke örömét fejezte ki afelett, hogy Nagyváradon két galéria is működik, melyben a fotóművészetet népszerűsitik, majd átadta az Aradi Fotóklub elnökének az „Euro Foto Art” Egyesület 14-es számú védnökségét. Befejezésként Nelu Scripciuc AFIAP fotóművész, az Arad-i „Pro Arad” Fotóklub elnöke megköszönte a galéria igazgatójának a lehetőséget, hogy ismét kiállíthattak Nagyváradon, és az „Euro Foto Art” Egyesület elnökének a védnökséget. - A rendezvény  hanglatát Thurzó Sándor József brácsaművész játéka szolgálta. A tárlat 2015 június 19-ig látogatható. A belépés díjtalan.


Christian  Filipescu  retrospektiv  kiállítása  Félix Fűrdőn

A  közelmútban a Félix Fűrdöi “Crişana”  Hotelben felavatott új “Euro Foto Art” Galériában, egy újabb fotóművészeti kiállítás megnyitójára került sor, 2015 június 4-én, csütörtökön  este 6 órakor. A galéria falaira Christian Filipescu, a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Klub tagjának 55 fekete-fehér és szines képe került. A szerző 1986-ban Bukarestben született, jelenleg Belényesen él. A Nagyvárad-i Egyetem Szociális és Humán Tudományok Karának végzőse. Gyermekkorától vonzotta a fotografálás. 2005-ben kezdett el autodidakta módon  fényképezni. 2008-ban fejezte be a Nagyvárad-i Fotográfusok “Tavirózsa” Klubja által szervezett Technikai és Fotóművészeti tanfolyamot, majd 2009-ben a Digitális tanfolyamot. 2011-ben lett a Romániai Fotóművészek Szövetségének tagja. Alkotásaival részt vett több tíz  hazai és nemzetközi szalonon, ahol számos díjat és érmet szerzett. - “Léptek a fényben…”c. reprezentativ vándorkiállítása  számos Európa-i és Ázsia-i galériában lett bemutatva. A  fotóművész kedvelt témái: tájkép, portré, szoció-fotó esszé és riport fotó. Ezek a műfajok megtalálhatóak a kiállított alkotások  között is. - A tárlat  megnyitójára a szerző, illetve számos Nagyvárad-i és  Félix Fűrdő-i  fotográfiát kedvelő jelenlétében  2015 június 4-én, csütörtökön este 6 órakor került sor.  A megjelenteket Dan Petrescu, a “Crisana” Hotel adminisztrátora üdvözölte és megköszönte az intézményében lévő “Euro Foto Art” Galériában megrendezett újabb kiállítást. - Tóth István AFIAP fotóművész az “Euro Foto Art” Egyesület elnöke  gratulált a szerzőnek, és megköszönte a nemzetközi szervezetnek, és a Hotel vezetőségének a kiállítás megszervezésében nyújtott közreműködést. Az est hangulatát Thurzó Sándor József brácsaművész  játéka szolgálta.-  A Bihar Megyei Tanács és a Félix Fűrdői „Transilvania Tour” védnökségével rendezett tárlat 2015 július 1-ig tekinthető meg, melyre a belépés díjtalan.

A Bihar – Hajdú Bihar Eurórégió fotómüvészeinek kiállítása

Nagyszámú debreceni és nagyváradi közönség jelenlétében nyitották meg a helybeli „Méliusz Juhász Péter” Könyvtár épületében a „Bihar–Hajdú Bihar” Eurórégió fotóművészeinek tárlatát. Ebből az alkalomból  50 Bihar-i és 50 Hajdú Bihar-i alkotó fotói  lettek kiállítva az első, illetve a második emeleti hallban.  Az eseményen részt vett a debreceni és nyíregyházi fotóművészeken kivül a nagyváradi fotóművészek egy csoportja is: Constantin Dancoglu EFIAPb, Rusu Adela AFIAP (Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubja), Ovi D. Pop és Ovidiu Gabor (akik tagjai az „Euro Foto Art” Egyesületnek is). Elkísérték őket: Tóth Magdolna, Antonia Pancotan, Liliana Truţă és Gardó Zoltán a két nagyváradi egyesület állandó önkéntes munkatársai. A megjelenteket Máthé András a Debreceni Fotóklub elnöke köszöntötte, aki beszélt a közös tárlat ötletéről, illetve a Nemzeti Művészeti Intézet Hajdú Bihar Megyei Irodájától kapott anyagi támogatásról. A Könyvtár-igazgató hiányában (akinek a neve szerepelt a plakáton és a meghívón) Csontosné Skara Ilona szekcióvezető fejezte ki örömét a kiállítás megnyitása kapcsán. Tóth István AFIAP fotóművész a két nagyváradi szervezet elnöke, akit úgy is bemutattak mint a MAFOSZ regionális alelnökét (Határon Túli Régió) hasonlóan nagyra értékelte a tárlat megszervezését, melyet az elmúlt év végén a nagyváradi "Euro Foto Art” Galériában is bemutattak, és megköszönte a debreceniek közrműködését. A megnyitó végén az Hajdú Bihar Eurórégió fotóművészeit Tóth István AFIAP meghívta a „Félix” Fürdőn nyáron megrendezésre kerülő nemzetközi alkotó táborba, melyet az „Euro Foto Art” Egyesület szervez. Az „Euro Foto Art” Egyesület által szervezett  IV. Európai Fotográfiai Fesztivál (melyet a Román Kulturális Minisztérium védnököl) előrendezvényeként megnyitott kiállítás  2015 május 10-ig látogatható.  A belépés díjtalan.


Szolnok-i ”Tiszavirág” Fotóklub kiállítása

A “Tiszavirág” Fotóklub tagjainak munkáiból rendezett tavaszi tárlat ünnepélyes megnyitójára került sor a szolnoki “Hozam” Klubban, nagyszámu közönség jelenlétében, szerdán április 15-én, délután 5 órakor. A megjelenteket Gavaldik Zoltán fotóművész, a “Tiszavirág” Fotóklub elnöke üdvözölte, majd ezt követően  Szabó István, Szolnok város alpolgármestere ajánlotta a tárlatot a megjelentek figyelmébe. A tárlaton a fotóklub 10 tagja: Csathó Ildikó, Csák Gabi, Csendes Edit, Faragó Eszter, Gavaldik Zoltán, Holocsi Kálmán, Kajtár Tibor, Kecskés Zoltán, Sulyok Imre és Szabó Renáta 23 új fotogáfiával mutatkozott be a közönségnek. A Nagyváradi “Euro Foto Art” Egyesület védnökségével rendezett tárlat 3 hétig marad a látogatok rendelkezésére.

Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművész egyéni kiállítása

A szerző, és szerény létszámú közönség jelenlétében nyitották meg  Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművész „Learing to Fly” című kiállítását. Az „Euro Foto Art” Egyesület által védnökölt, a nagyváradi „OviDPop Art Photo” Gallery-ben megnyitott tárlaton 50 színes fotográfiával mutatkozott be az alkotó, aki a helybeli “Vasile Vénig László” Fotóklub alelnöke is. A megjelenteket Ovi D. Pop fotóművész, a Galéria igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót Tóth István AFIAP fotóművésznek, az „Euro Foto Art” Egyesület elnökének, aki nagyra értékelte  a nagykárolyi fotóművészek, és a két nagyváradi szervezet keretében alkotó fotográfusok közötti együttműködést. Ezt követően átadta a 10/ 2015 Védnökségi Oklevelet Bikfalvi Zsolt  fotóművésznek. Az alkotó megköszönte a  Nagyvárad-i kiállítási lehetőséget. A megnyitó  hangulatát Thurzó Sándor József brácsaművész játéka szolgálta. A tárlat április 30-ig tekinthető meg.


A „Zi de Zi” (Napról napra) című fotóművészeti kiállítás megnyitója

Nagyszámú küzönség jelenlétében került sor a nagyváradi „Ovi.D.Pop” Galériában, 2015 április 3-án, pénteken  este 6 órakor, az „Euro Foto Art” Egyesület védnökségével rendezett tárlat ünnepélyes megnyitójára. Ebből az alkalomból Adam FREUNDLICH, Adela RUSU, Alex BUCEVSCHI, Andrei DAMIAN, BAGOSI Imre Tibor (Nagyszalonta), BIKFALVI Zsolt (Nagykároly), Bogdan Mihail NEGOIŢĂ (Craiova), Călin DOBAI, Ciobanu MARIUS, Ciprian BABA-FILIMON, Claudiu SZABÓ, Constantin DANCOGLU, Costel DEMETER, Cristian BOROS, Cristian CACUCI, Cristian DAVIDOVICI, Cristian FILIPESCU (Bucureşti), Dan DRAGOŞ, Eduard GUTESCU (Bucureşti), Flavian SĂVESCU (Reşiţa), Gelu STAN, Gheorghe PETRILA, Gheorghe TALPOŞ, KISS Roland, Larisa BIRTA , Livia CORCOVEANU (Craiova), Marcel SOCACIU, Mihai SÂRB, Nelu SCRIPCIUC (Arad), Nicoleta GABOR, Nicoleta-Cristina PĂUNAŞ (Târgovişte), BIRÓ Norbert, Oliver MERCE (Temesvár), Ovi D. POP, Ovidiu ILISIE , Ovidiu PASCU, Paul BORZA, Răzvan CHIRIAC, Remus TODERICI, Robert BOROŞ, Roland CSIKOS, Rucsandra CALIN, Sabin UIVAROŞAN, Sebastian FERCHI Sebi TONŢ, Sorin MARKUS (Sighetu Marmaţiei), TAKÓ Tamás, Teodor Radu PANTEA, Teodora VLAICU, TÓTH Csaba (Marosvásáhely), TÓTH István, Valentina STAN és Vasile VALCAN 72 fekete-fehér és szines fotográfiája lett kiállítva. A képek a Duran`s kiadó gondozásában készült  „Zi de Zi” (Napról napra) című heti kulturális információs műsorfüzetben jelentek meg. A  közönséget Ovi D. Pop fotóművész, a galéria igazgatója köszöntötte. Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Egyesület elnöke beszédében nagyra értékelte azt, hogy népszerűsítik a fotóművészetet és, hogy kiállítást is szerveznek a bemutatott alkotásokból. Maria Vesa Aursulesei újságíró elismerően szólt a kiállított fotográfiákról, illetve a vízuális kultúrában betöltött szerepükről. A megnyitó keretén belül a nemzetközi egyesület elnöke átadta Adela Rusu EFIAP fotóművésznek az általa a „ Nő” című nemzetközi szalonon elnyert „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” bronzérmet. Az est  hangulatát  Paul Halász a nagyváradi N.O.R. Együttes gitárosának játéka biztosította. A kiállítás 2015 április 15-ig tekinthető meg, melyre a belépés díjtalan


A Coloursc.kiállítás megnyitója, avagy

„Mivé teszi a ruha a fiatalt”

A Bukarest-i “F64 Studió” kiállítótermében  (Bulevardul Unirii, Nr. 45) nyitották meg 2015 március 24-én, este 7 órakor nagyszámú közönség jelenlétében Dragoș Voicu és Cătălina Cosma fiatal fotográfusok  kiállítását. Dragoș Voicu  fotográfiát kedvelő bukaresti fiatal, aki 2012-től kezdett el fényképezni. A „Teenager Dream“ című első kiállítását 2013 nyarán ugyancsak az “F64 Studió” kiállítótermében nyitották meg. Fiatalos látásmódja előtérbe helyezte a tinédzser kor jellegzetességeit. Az eltelt idő alatt eredményesen dolgozott fővárosi, illetve más városbeli fotómodellekkel a LZR és a “Vlăstarul”c. folyóírat számára. - A „Colours“ project először élvezi a nagyváradi székhelyű, nemzetközi “Euro Foto Art” Egyesület védnökségét. A kiállítás nem csak a project eszmei szerzőjének képeit tartalmazza. Cătălina Cosma fiatal Liceum-i tanuló az általa készített fotográfiákkal járult hozzá a tárlat anyagához. A fényképezés alkalmával nem csupán az ember-ruha kapcsolatát akarta érvényesíteni, hanem  az öltözködés-ruha metamorfózisát probálta bemutatni. Így a világ egy olyan mesévé vátozik át, melyen az emberek és a tárgyak az “élet színpad” szereplői lesznek. Cătălina Cosma a 2011-es év közepétől kezdett el fotografálni, majd együttműködni a “Teen Press”c. folyóírattal, ahol jelenleg is dolgozik. Attól  függetlenül, hogy számos project keretén belül működött közre, most állított ki először. A  fotóművészek a képeken keresztül  be tudták bizonyitani, hogy a fiatalok megjelenésében milyen fontos szerepe van az öltözködésnek, amely az első benyomást kelti a velük találkozókban.  A “Colours” elnevezésű közös tárlat másfél éves munka eredménye (2013 augusztus – 2015 február).Alapkoncepicója a vitalitás illusztrálása, és a kifejezés ereje, illetve annak bemutatása ami a legjellemzőbb a fiatalokkal kapcsolatos külsőségekre.  A tárlaton 21 olyan nagyméretű fotográfia van kiállítva amely bemutatja a fiatalok öltözködésének változatosságát. Az F64 Studió, Azero/My Poster, a Kémiai Egyetem Hallgatói Egyesülete (ASC Poli), Evenimentul Zilei, HyperFlash, Urban.RO, LZR Folyóírat, studentie.ro, Teen Press și amdoar18ani.ro. támogatásával rendezett tárlat 2015 április 4-ig látogatható, melyre a belépés díjtalan.


Megható megnyitó Craiova-n

A Craiova-i  „Oltyánok” Múzeumának kiállitó terme zsúfoltságig megtelt 2015 március 18-án, este 6 órakor. Nagy számu közönség jelenlétében, meghatott hangulatban nyitották meg Victor Boldâr EFIAP fotóművész a „Hosszú távú film fotográfusa” elnevezésű egyéni emlékkiállítását. A retrospektiv tárlatot a „Mircea Faria” Fotóklub rendezte, partnerségben a Craiova-i  „Oltyánok” Múzeumával a 2014-ben elhunyt fotóművész 80. születésnapja alkalmából. A házigazda szerepét Mircea Nistor fotóművész töltötte be. Az eseményen részt vett Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművész, aki átadta a „Carol Pop de Szathmári-Szathmári Pap Károly” 5-ös számú életműdíjat a fotográfus özvegyének Speranţa Boldârnak, annak elismeréseként amit Victor Boldâr EFIAP tett a fotóművészetért. Az „Euro Foto Art” Egyesület Kuratóriuma által adományozott érem bejegyzett márka a Románia Szabadalmak és Védjegyek Állami Hivatalánál, és nyilván van tartva az érmek regiszterében. - Befejezésként bemutatták a 07.05.75 Benyomások Victor Boldâr fotóriporter „Henri Cartier-Bresson Olténiában” és Victor Boldâr EFIAP a „Hosszú távú film fotográfusa” elnevezésü albumot.


                                 Fotográfus hölgyek nemzetközi szalonja  

Az „Euro Foto Art” Egyesület úgy döntött, hogy különleges módon fogja megünnepelni ebben az évben a Nemzetközi Nőnapot. Két hete szerkesztették meg, és küldték el a Nemzetközi Fotóművészeti Szalon szabályzatát, melynek témája a ”Nő” volt. Az első szalonra az Egyesület, illetve 21 európai, és kínai társszervezetének hölgy fotográfusait hívták meg. A megméretettésre 275 pályamű érkezett az Egyesület e-mail címére Horvátországból, Kínából, Magyarországról, az Orosz Föderációból, Szlovákiából, Szerbiából és Ukrajnából. A Georg S. Holzmann EFIAP (Németország), Norba Vologya (Ukrajna) és Tóth István AFIAP (Románia) fotóművészekből álló bíráló bizottság interneten végezte  a zsűrizést anélkül, hogy ismerte volna a szerzők nevét. Kiválogatotta  a legértékesebb 99 képet, és díjazta a legjobbakat. A „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” aranyérmet Denisova Svatlana (Orosz Föderáció) nyerte el „A folyón” című alkotásával, míg az ezüstérmet Păunaş Nicoleta-Cristina kapta Târgoviştéből (az „Euro Foto Art” Egyesület tagja) „Nagymama 1” c. képével. A  bronzérmet Rusu Adela Lia AFIAP (Nagyváradi Fotográfusok ”Tavirózsa” Klubja) nyerte el a „Haj a levegőben” című munkájával. A „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” érme bejegyzett márka Románia Állami Találmányi és Védjegyhivatalánál. A nemzetközi zsűri  „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” plakettel jutalmazta Tkachuk Halyna AFIAP (Ukrajna), Gabor Nicoleta  (Románia) CFNO, Semenova Galina (Orosz Föderáció), Milic Ivana (Horvátország), Kuznyetsova Olga (Ukrajna) és Orlova Marina (Orosz Föderáció) fotóművész hölgyeket. A Nemzetközi Nőnap tiszteletére rendezett Szalon megnyitójára, és a díjak ünnepélyes átadására  2015 március 8-án vasárnap 11 órakor kerül sor az „Euro Foto Art” Galériában, melyre a szervezők szeretettel meghívják a fotográfia pártfogóit és kedvelőit. A „Gheorghe Şincai” Megyei Könyvtárral partnerségben, a Bihar Megyei Tanács védnökségével rendezett nemzetközi szalon 2015 március 24-ig látogatható a nagyközönség számára-  munkanapokon 08:00 - 19:00 óra között.  A belépés díjtalan.


Dialógus…” c. kiállítás Kassán

A Kassai Kulturális Központ galériájában (Hlavá utca 48 szám) nyitották meg 2014 december 5-én, nagyszámú közönség jelenlétében a Nagyváradi “Euro Foto Art” Egyesület, és a Fotográfusok “Tavirózsa” Klubjának “Dialógus” című kiállítását. A megjelenteket Lenka Vargova asszony, a Kassai  Kuturális Központ igazgatója üdvözölte, aki nagyra értékelte a fotókiállítás megszervezését. Őt követően Helga Tmondyova kulturális menedzser szólt elismerően a tárlaton szereplő fotográfiákról. Claudiu Szabó EFIAP fotóművész megköszönte a házigazdáknak a lehetőséget, hogy kiállíthattak Kassán. A megnyitó keretén belül felolvasták Tóth István AFIAP fotóművészneka Nagyváradi “Euro Foto Art” Egyesület és a Fotográfusok “Tavirózsa” Klub elnökének üzenetét, melyben meghívta a kassai fotóművészeket a  Nagyvárad-i „Euro Foto Art” Galériában 2015-ben rendezendő kiállításra. A rendezvény forditói szolgálatát (szlovák nyelvről románra),  Pavol Kočiš látta el – nagy szakértelemmel.  Az eseményen részt vett a  Nagyváradi Fotográfusok “Tavirózsa” Klubjának alelnöke Claudiu Szabó EFIAP, Adela Lia Rusu AFIAP, Ovi D. Pop és Christian Filipescu fotóművészekből álló csoportja. A „Dialógus...” című kiállítást az “Euro Foto Art” Egyesület Barcsa Sándor (Bályok), Bock Paul, Riverside  (California - A.E.Á), Bodó László (Nagyvárad), Cristel Bogdan (Bukarest), Dudás László (Medgyes),  Egri Ferenc (Nagyvárad),  Gavaldik Zoltán, Holocsi Kálmán şi Kajtár Tibor (Szolnok),  Kovács Réka (Nagyvárad),  Markus Adrian (Máramarossziget),  Mészáros Ödön (Budapest), Morvai Szabó Edina Éva (Nagyvárad) Oláh Tibor (Debrecen), Tóth Tamás (London ), Tóth István AFIAP (Nagyvárad), Tudosescu Gabriel (Bukarest) és Yan Jianwu (Peking) fotóművészek 30 alkotásából állították össze. A Fotográfusok “Tavirózsa” Klub tagjai szintén  30 fotográfiával szerepeltek a közös tárlaton, melyet Baba-Filimon Ciprian, Chiş Dorin, Ciobanu Marius, Cacuci Cristian, Dancoglu Constantin EFIAPb,Demeter Constantin, Dragoş Dan, Ene Cristian AFIAP, Petrila Gheorghe EFIAP, Ovi D. Pop, Rusu Adela Lia AFIAP, Stan Gelu AFIAP, Stan Valentina AFIAP, Szabó  Claudiu EFIAP, Talpoş Gheorghe és Vlaicu Teodora   nagyváradi, illetve Filipescu Christian belényesi fotóművészek készítettek. A vándorkiállítás ebben az évben számos romániai galériában: Kolozsvár, Galac, Bukarest, Marosvásárhely, Nagykároly, illetve Krosno (Lengyelország), Debrecen (Magyarország), Ungvár (Ukrajna) és Shenzen (Kína) galáriában lettek bemutatva. A kassai kiállítás 2015 január 16-ig látogatható.


Nagyváradi fotóművészek kiállítása Budapesten

2014november 24-én, hétfőn 17 órakor szépszámú közönség jelenlétében került sor Budapesten a Magyar Fotográfiai Egyesület Belgrád rakpart 17 sz.alatti galériájában Dancoglu Constantin, és Gheorghe Petrila EFIAP fotóművészek kiállításának megnyitójára. A két alkotó a Nagyvárad-i Tavirózsa” (Nufarul) Fotóklub tagja. Egyesületük Tóth István AFIAP fotóművész vezetésével megalakulása óta  kiemelkedő hazai, és nemzetközi sikereket ért, illetve ér el.   A kiállított képkollekció három témakörre tagolódik. Az első, és leglátványosabb a Velence-i karnevállal, illetve magával a csodálatos szépségű várossal foglalkozik. A második a roman falusi életet, a folklór gyöngyszemeit mutatja be, látványos szemet gyönyörködtető módon. A kiállítási anyag harmadik része a versenytánc világának szépségét tárja a látogatók elé. Az est bevezetőjében Hidas András az Egyesület elnöke szólt a megjelentekhez. Vázolta a közelmúlt eseményeit, a jelen komoly nehézségeit, és elismeréssel szólt a Tavirózsa Fotóklub vezetőségével, és tagságával ápolt kapcsolat eredményeiről, jelentőségéről. A kiállítást Müller Ferenc fotóművész nyitotta meg, aki nagyra értékelte a két alkotó munkásságát, és elemezte, méltatta a most bemutatott gazdag képanyagot. A megnyitó-beszédet követően a kiállítás szervezője, a két szerző barátja Mészáros Ödön szólt a látogatókhoz. Röviden, lényegre törően ismertette a két,  nagy nemzetközi sikereket elért, de ugyanakkor szerény, és segítőkész fotóművész munkásságát, és megköszönte a szándékukat, melynek nyomán újra élet költözött a nagy múltú, de mostanában meglehetősen elárvult falak közé. Ezt követően a szerzőpár idősebb, nagy tekintélyű tagja Dancoglu Constantin EFIAP fotóművész szólt a kiállítás látogatóihoz. Megköszönte a bemutatkozás lehetőségét az Egyesület elnökének, és a szervezésben, megvalósításban nyújtott hathatós segítséget Mészáros Ödönnek. A hangulatos estet állófogadás zárta, melynek során a látogatók - jeles hazai fotóművészek, és a műfaj iránt érdeklődők elhalmozták gratulációkkal és kérdésekkel a két szerzőt. Nagyvárad-i barátainkkal együtt a Magyar Fotográfiai Egyesület tagjai is bíznak a sikeres folytatásban...

A Dialógus…” c. kiállítás megnyitója Nagykárolyban

A Nagykároly-i “Károlyi” Kastély látta vendégül a nagyváradi „Euro Foto Art” Egyesületnek és a Fotográfusok „Tavirózsa” Klubjának „Dialógus...”című vándorkiállítását.  A tárlat keretén belül a két kulturális szervezet tagjainak 60 fekete-fehér és szines alkotását mutatták be, melyeket az utóbbi időben készítettek. A megjelenteket a nagykárolyi „Vasile Vénig László” Fotóklub elnöke Hágó Attila Nándor köszöntötte. A 2014 november 23-án 12:30-kor kezdődött megnyitón beszédet mondott Claudiu Szabó EFIAP fotóművész, a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubjának alelnöke. Az eseményen jelen volt Rusu Adela AFIAP, Ovi D. Pop és Dragoş Dan nagyváradi fotóművész is.  A „Dialógus...” c. kiállítás 2014 december 15-ig látogatható.

A „Dél-Koreai impressziók” című kiállítás megnyitója

A Dél-Koreai Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége és a Nagyváradi Koreai Üzleti Közösség által megrendezett „Koreai est Nagyváradon 2014” c. rendezvénysorozat keretén belül nyitották meg 2014 november 6-án, csütörtökön este fél hét órakor, a Szakszervezeti Kultúrházban Tóth István AFIAP fotóművész egyéni tárlatát. A kiállításon  40 szines fotográfiával mutatkozott be a közismert nagyváradi fotóművész, melyeket Dél-Korea különböző részeiben készített  2011-ben. Kiállították azt a két fényképet is, melyet Vasile Paladean Csernivts-i (Ukrajna) fotográfus készített Nagyváradon 2010-ben arról a két Dél-Koreai fotóművészről, akik részt vettek az Európai Fotográfiai Találkozón. A megnyitó ünnepségen részt vett Őexcelenciája PARK,Hyo-Sung Dél-Korea Románia-i nagykövete, aki gratulált a  fotóművésznek a kiállítás nagyszerű megrendezéséhez, amely kellemes meglepetés volt számára. Ioan Cupşa úr a Koreai Köztársaság Baráti Kör elnöke nagyra értékelte a tárlat ötletét, és az ott látható fotókat. A megnyitó keretén belül Tóth István AFIAP fotóművész az „Euro Foto Art” Egyesület, és Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubjának elnöke átadta Őexcelenciája  PARK,Hyo-Sung Dél-Korea Románia-i nagykövetének azt a színes fotóalbumot, melyet Il Tae Lim EFIAPs (Dél-Korea), Tóth István AFIAP (Románia) és Takashige Kumamtoto (Japán) fotóművészek alkotásaiból állítottak össze. A „Néphagyományok” című albumot Dél Koreában adták ki, a három fotóművész csoportos kiállításának megnyitója alkalmából, melyre 2011-ben került sor a szerzők jelenlétében a Jeonju Múzeumban. A Nagyváradi fotóművész kiállításának címe „Bihar Megyei Magyar Néphagyomány” volt. Az est  zenei hangulatát Thurzó Sándor József  brácsaművész játéka biztosította, aki három dél-koreai zeneművet adott elő, és amelyet kimondottan nagyra értékelt Őexcelenciája  PARK,Hyo-Sung Dél-Korea Románia-i nagykövete.

Vasile Paladean (Ukraina)

Egyéni kiállításának megnyitója

A „Fekete Sas” Palota „Sudió” Galériája látja vendégül  2014 október 29-től, Vasile Paladean Csernovszt-i (Ukrajna) fotóművész egyéni kiállítását. A kiállítás 54 db. fekete-fehér és szines, kötetlen témáju fotót foglal magában. A kiállítás keretén belül a fotóművészet több műfaja van jelen: potré, szociofotó, riport, Romániában és Ukrajnában készített tájkép van jelen, de számos román és ukrán folklórt bemutató alkotás is jelen van. A kiálllító fotóművész 1943 május 01 a Herca tartományhoz tartozó Ostrica faluban és gyeremkorától vonzott a fotográfia. Számos művészfotót ksézített pályafutása alatt eleinte analog majd didgitális fényképező géppel. Számos képe jelentt meg a Csernovszt-i román és ukrán nyelvű helyi és központi lapokban. Jelenleg a Csernovszt-i „Pozitiv” Fotóklub tagja, de ebben az évben az „Euro Foto Art” tagja is lett. A fotóművész nagy örömmel vett részt Romániába és Ukrajna festői tájain. Pályafutása alatt számos rangos nemzetközi zsűriben vett részt Nagyváradon, Siceavában és Kolozsváron. Az első egyéni kiállításának megnyitója szerdán, október 29-én volt este 6 órakor nagyszámu közönség jelenlétében a „Fekete Sas” Palota „Sudió” Galériájában. A megnyitón fel szolalt Dancoglu Constantin EFIAPb, Demeter Cosntantin, Ovi D. Pop és Petrila Gheorghe EFIAP, akik nagyra értékelték a kiállító fotóművészt és alkotásait és beszámoltak az ukrajnai útjaikról. A kiállított fotográfiákat Tóth István AFIAP fotóművész, a két nagyváradi Szervezet elnöke mutatta be. A zenei hangulatot Thurzó Sándor József brácsaművész szolgálta. A Bihar megyei Tanács védnökségével rendezett kiállítás 2014 október 13-ig marad nyitva, melyet 2014 december 01-én nyitják meg a Csernovszt-i Művészeti Múzeumban, Románia Nemzeti ünnepe alklamából. A látogatása szándékot a: 0741/ 212111 mobilszámon vagy a cfno.ro@gmail.com , vagy eurofotoart.ro@gmail.com e-mail címen lehet.

 

Sikeres megnyitó Marosvásáhelyen

A marosvásárhelyi „Bernády” Ház emeleti galériája látja vendégül július 11-től a “Dialógus” című kiállítást, melyet a Nagyvárad-i “Euro Foto Art” Egyesület, és a Fotográfusok “Tavirózsa” Klub tagjainak 45 alkotásából állítottak össze. A vándorkiállítást ez év elején indították útjára. Első ízben a Kolozsvár-i “Casino” Galériában, majd azt követően több romániai kiállító teremben (Galaci Kultur Központ, valamint  bukaresti “Egyetemi” Paszázs), illetve Lengyelországban (Krosno), Magyarországon (Debrecen) és  Ukrajnában (Ungvár) mutatták be. A tárlat megnyitójára 2014 július 11-én 18:30-kor került sor a “Marx József” Fotóklub számos fotóművészének, és a Nagyvárad-i “Euro Foto Art” Egyesület elnökének, Tóth István AFIAP fotóművésznek,illetve tagjainak  - Dudás László (Medgyes), Kajtár Tibor (Szolnok), Mészáros Ödön (Budapest), jelenlétében. A közönséget  Both Gyula a Marosvásárhely-i “Marx József” Fotóklub elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Török Gáspár EFIAP fotóművésznek, aki nagyra értékelte a marosvásárhelyi, és a nagyváradi fotóművészek több évtizedes együttműködését.Tóth István AFIAP fotóművész beszédében méltatta azt a kapcsolatot, melynek keretén belül  létrejött a „Dialógus” című vendégkiállítás. Ezt követően átadta Haragos Zoltán EFIAPmarosvásárhelyi fotóművésznek a „Carol Pop de Szathmári - Szathmári Pap Károly” 3-as számú életműdíjat - több évtizedes alkotói munkájának elismeréseként. Az esemény végén Tóth István AFIAP fotóművész átadta Török Gáspár  EFIAP fotóművésznek az Euro Foto Art  Egyesület,  és a Nagyvárad-i  Fotográfusok “Tavirózsa” Klubja díszoklevelét születésének  80.  évfordulója alkalmából. A megnyitó után a résztvevők  a város központjában levő kerthelységben  hangulatos est keretében megbeszélést tartottak.

Hangulatos megnyitó Ungváron (UA)

Az „Euro Foto Art”  Egyesület, és a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klub tagjainak munkáiból megrendezett „Dialógus...” című kiállítást azzal a céllal indították útjára, hogy a képkollekciót több Európai városban, sőt más földrészen is bemutassák. A tárlatot először Kolozsváron nyitották meg, 2014 február 26-án, a város központjában lévő „Casino”  Kulturális Központ dísztermében, nagyszámú közönség jelenlétében. Az ünnepségen az „Euro Foto Art” Egyesület debreceni, nagyváradi, máramarosszigeti és szolnoki, illetve a közismert Körösparti Fotóklub nagyváradi tagjai vettek részt. A sikeres kolozsvári bemutatkozás után 2014 március 28 - április 25 között a Galac-i “Alsó Duna” Kulturális Központ kiállító termében, illetve 2014 május 03 – 21 között a Lengyelországi Krosno-i Kulturális Központ kiállitó termében nyitották meg a közös tárlatot, melyen három fotóművész is részt vett. A III. Európai Fotográfiai Fesztivál keretén belül tartott kiállítást, melyet az “Euro Foto Art” Egyesület szervezett, partnerségben a Román Kulturális Intézettel, a Román Kulturális Minisztérium védnökségével, a Debrecen-i Ifjúsági Házban  2014 május 27-én, majd május 31-én a Bukaresti „Egyetemi” Passzázsban nyitották meg- mindkét esetben nagy sikerrel. A vándoroltatás keretén belül a tárlatot az Ungvár-i Vár kiállitó termében is bemutatják a  Valagyin Norba által vezetett Kárpátaljai Fotóművészek Egyesületének közös szervezésében. Az „Euro Foto Art” Egyesület kollelkcióját Barcsa Sándor (bályoki), Bock Paul, (Riverside-i – California - USA), Bodó László (nagyváradi), Cristel Bogdan (bukaresti), Dudás László (medgyesi), Egri Francisc (nagyváradi), Gavaldik Zoltán, Holocsi Kálmán és Kajtár Tibor (szolnoki), Kovács Réka (nagyváradi), Markus Adrian (máramarosszigeti), Mészáros Ödön (budapesti), Morvai Szabó Edina Éva (nagyváradi), Oláh Tibor (debreceni), Tóth Tamás (londoni), Tóth István AFIAP (nagyváradi), Tudosescu Gabriel (bukaresti) és Yan Jianwu – (pekingi - Kína) képei alkotják. A Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klub kollekciója 30 fotográfiából  áll,  melyet: Baba-Filimon Ciprian, Chiş Dorin, Ciobanu Marius, Cacuci Cristian, Dancoglu Constantin EFIAPb, Demeter Constantin, Dragoş Dan, Ene Cristian AFIAP, Petrila Gheorghe EFIAP, Ovi D. Pop, Rusu Adela Lia AFIAP, Stan Gelu AFIAP, Stan Valentina AFIAP, Szabó Claudiu EFIAP, Talpoş Gheorghe és  Vlaicu Teodora nagyváradi, illetve Filipescu Christian belényesi fotóművész alkotásaiból állítottak össze. A megjelent közönséget Rusin Valéria, a Vár-galéria igazgatóhelyettese köszöntötte. Ezt követően Valagyin Norba fotóművész, a Kárpátaljai Fotóművészek Egyesületének elnöke beszélt a nagyváradi és ungvári kétoldalú kulturális  kapcsolatok fontosságáról. A megnyitó elején Dorija Lesiu tanuló két ismert ukrán népdalt adott elő. Ezt követően Tóth István AFIAP fotóművész  arról beszélt, hogy a két nagyváradi kulturális szervezet vezetőjeként az elmúlt 15 évben milyen nagyszerű együttműködést sikerült kialakítania  az ukrajnai fotóművészekkel. Victor Focsa publicista, a kárpátaljai nemzetiségi szerkesztőség munkatársa, a nagyváradi fotóművészek régi barátja, kiemelten méltatta  Tóth István AFIAP fotóművészt, akivel nagyszerüen együttműködik 1999 óta, és akit akkor Ukrajna Bukarest-i kulturális ataséjaként ismert meg. Az esemény végén Tóth István AFIAP fotóművésznek átadták a Kárpátaljai Fotóművészek Egyesületének érmét. A megnyitón nagy sikerrel lépett fel Thurzó Sándor József brácsaművész, aki  szeretettel jött el a rendezvényre, és  akit többször is nagy tapssal jutalmazott  az Ungvár-i közönség.

Emlékezés VÉNIG LÁSZLÓ AFIAP fotóművészre.

 Nagyszámu közönség jelenlétében került sor 2013 november 03-án a Nagykárolyi Fotóklub, és a helyi Kulturális és Sport Igazgatóság által szervezett megemlékezési ünnepségre, a közelmúltban elhunyt VÉNIG LÁSZLÓ AFIAP fotóművész tiszteletére, aki ezen a napon töltötte volna be a 83. évét. A rendezvényen részt vett a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubjának 4 tagja:  Adela Lia Rusu AFIAP, Tóth István AFIAP, Ovi D.Pop és Constantin Demeter is. Az első eseményre 14:30 órakor került sor az elhunyt fotóművész háza előtt, ahol leleplezték a márvány emléktáblát, majd mellé koszorúkat helyeztek el. Ezt követően többen is (köztük a nagyváradi Fotóklub képviselői) koszorút helyeztek el a fotóművész sírjánál a „Rozália” temetőben. Délután 4 órakor a „Károlyi” Kastélyban  szimpóziumra került sor, melyen elsőként Tóth István AFIAP fotóművészt kérték fel előadásának megtartására, aki méltatta Vénig László fotóművészeti tevékenységét. Az elhunyt jeles alkotó 1994 - 2013 között volt a Nagyváradi Fotográfusok „Tavirózsa” Klubjának  megbecsült tagja. -  Az megemlékező ünnepség végén megnyitották a Vénig László fotóművész képeiből összeállított kiállítást. A rendezvény állófogadással zárult.